Ezt olvasta már?


Tovább csökkentette ökológiai lábnyomát a Veolia Magyarország

2020-ban közel 1,7 milliárd forint értékű beruházással fejlesztette létesítményeinek energiahatékonyságát az energetikai vállalatcsoport

Korunk legnagyobb kihívásai közé tartozik az energiatermelés és az erőforrásokkal való gazdálkodás fenntarthatóvá tétele, miközben a világ energiaigénye folyamatosan nő. A Veolia Magyarország a hazai energia-, víz- és hulladékgazdálkodási piac egyik vezető szereplője, számtalan település, intézmény és iparvállalat számára nyújt szolgáltatásokat az erőforrásokkal való hatékony gazdálkodáshoz.

A cégcsoport által évente értékesített villamosenergia közel 623 ezer lakos éves fogyasztását képes biztosítani. 2020-ban a Veolia közel 1,7 milliárd forint értékű beruházással fejlesztette erőműparkja hatékonyságát, ezzel jelentősen csökkentve létesítményeinek ökológiai lábnyomát. A cégcsoport a tudatos, megfontolt energiafelhasználás fontosságára hívja fel a figyelmet saját energiahatékonysági eredményeinek bemutatásával.

A környezet megóvása, az energiahatékonyság növelése és a körforgásos gazdasági modell alkalmazása együttes cél a Veolia Magyarország számára, amely ma már hét magyarországi erőművében működtet magas hatásfokú földgáztüzelésű, illetve megújuló forrásból származó biomasszát hasznosító blokkokat. Virtuális erőművének köszönhetően pedig a szabályozói piacon is jelentős részesedéssel bír, elősegítve a megújuló energiaforrások hasznosítását és rendszerbe integrálását.

A Veolia Magyarország egyedül a tavalyi évben közel 1,7 milliárd forintot fordított energiahatékonyság-növelő fejlesztésekre az általa működtetett létesítményekben. Ezek a beruházások egyaránt hozzájárulnak a fenntartható energiaellátáshoz, az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentéséhez, valamint az ellátásbiztonsághoz és az importkiadások csökkentéséhez is.

Megújuló villamosenergia biomasszából

A Veolia csoport tevékenysége a teljes értékláncot lefedi a hazai energetikai piacon: a gáz- és biomassza- kereskedelem, a távhőtermelés és szolgáltatás, villamosenergia-termelés és kereskedelem, mind a vállalat portfoliójának része. Ezért különösen fontos, hogy a Veolia által 2020-ban értékesített villamos energiának (1 702 335 MWh) több mint 60 százaléka megújuló biomassza felhasználásából származott.

A Veolia öt biomasszát felhasználó erőművet és fűtőművet működtet országszerte, Pécsett, Ajkán, Szakolyban, Dorogon és Tatán. A pécsi erőmű Közép-Európa legnagyobb biomassza tüzelésű erőműve, amely a villamosenergia-termelés mellett teljes egészében megújuló energiaforrásból biztosítja Pécs városának távhő igényét.

A salgótarjáni gázmotoros egységek 2020-ban történt megvásárlása révén a Veolia-csoport tovább erősítette szerepét a szabályozói piacon is, amely az energiatermelés hatékonyabbá tételéhez és a megújuló energiaforrások hasznosításához éppúgy hozzájárul, mint az időjárásfüggő energiaforrások rendszerbe integrálásának elősegítéséhez.


Beruházások az energiahatékonyságért

Az ajkai erőműben nagyszabású kazánfelújítás fejeződött be tavaly év elején, mely az erőmű komplex modernizálási programjának egyik legfontosabb lépése. Az üzemeltető Bakonyi Erőmű Zrt. várakozásai szerint a rekonstrukció révén tovább javul az erőmű környezetvédelmi teljesítménye. Ajka városában a távhőellátás jelenleg több mint 7.000 felhasználót szolgál ki, meghatározó arányban megújuló erőforrások felhasználásával.

A Veolia Magyarország nagy hangsúlyt fektet hőközpontok felújítására és újak létesítésére is, melyekkel hatékonyabbá válik a távhővezetékek kihasználtsága. A Dorog és Esztergom között húzódó Promtávhő vezeték részleges hőszigetelésének köszönhetően az energiahatékonysága nagymértékben nőtt. Az érdi fűtőműben pedig egy 38 kwa teljesítményű napelem beépítése javítja az energiahatékonyságot. Ugyancsak 2020-ban zajlott le a pécsi erőmű IV. turbinájának 1,97 milliárd forint értékű felújítása is. A turbina lapátozatát, hidraulikus szabályozórendszerét és védelmét korszerűsítették. A fejlesztésnek köszönhetően a hatékonyság 10200 kJ/kWh-ról 9850 kJ/kWh-ra javult.

Környezetbarát technológiák

A nagy hatékonyságú energiatermelésre jó megoldást kínál az ún. kapcsolt hő- és villamosenergia-termelés, mely során a gázturbinák generátorai villamosenergiát termelnek, a turbinákból távozó meleg gázzal pedig hőenergiaként hasznosítható gőz termelhető. Ennek köszönhetően nemcsak tüzelőanyagot takarítunk meg, de a károsanyag kibocsátás is jelentősen csökken. A Veolia CHP-Erőmű Kft. újpalotai egysége, hazánk legnagyobb teljesítményű gázmotoros erőműve ezen az elven működik. Emellett a technológiát Debrecenben és Nyíregyházán, illetve egyes fűtőművekben is alkalmazzák. A vállalatcsoport három egysége rendelkezik Távhő Ökocímkével: a tatai és a dorog-esztergomi egységek a biomassza termelés, a ceglédi pedig a magas részarányú kapcsolt hő-és villamosenergia termelésnek köszönhetően kapta meg a minősítést.

„A Veolia több mint 25 éves szakmai tapasztalatával a magyar energetikai piac meghatározó szereplője.

Évről évre törekszünk arra, hogy egységeinkben növeljük az energiahatékonyságot, beruházásainknál a fenntarthatóság elsődleges szempont. Energiaszolgáltatóként elkötelezettek vagyunk a fenntartható és megújuló energiahordozókat hasznosító energiatermelés mellett. Mindennapi tevékenységünk során azon dolgozunk, hogy a jövő generációi is hozzáférjenek a nélkülözhetetlen erőforrásokhoz” – mondta el Fernezelyi Ferenc, a Veolia Magyarország kereskedelmi és marketingigazgatója.



A Veolia Magyarország cégcsoportról:

A Veolia csoport Magyarország egyik vezető közművállalata. A magyar kormány stratégiai együttműködő partnereként az energetika, a víziközmű, a hulladékkezelés és az építőipar területén egyaránt széles körben nyújt fenntartható megoldásokat. A társaságcsoport 2019. évi árbevétele közel 150 milliárd forint volt, munkavállalóinak létszáma megközelíti a 3 000 főt.

A Veolia energetikai üzletága 50 hazai önkormányzat létesítményei mellett 85 középületet, 63 egészségügyi és szociális intézményt, valamint 57 ipari telephelyet lát el energiával. Távhőszolgáltatóként 12 városban több mint 40 ezer lakos távfűtéséről gondoskodik és országszerte további 351 ezer fő számára termel hőenergiát. A csoport hét erőművében magas hatásfokú földgáztüzelésű és biomasszát felhasználó blokkok működnek; virtuális erőművének köszönhetően pedig a szabályozói piacon is jelentős részesedéssel bír. A cégcsoport által évente értékesített villamosenergia közel 623 ezer lakos éves fogyasztását képes biztosítani. A Veolia víz üzletága leányvállalatai révén évente 15,3 millió m3 egészséges ivóvizet juttat el lakossági fogyasztóihoz, ezen felül 205 millió m 3 szenny- és csapadékvíz elvezetéséről és kezeléséről gondoskodik, így 2,2 millió lakost lát el Magyarországon. A társaságcsoport a víz- és szennyvíztechnológiai, valamint a mérnöki és mélyépítési szolgáltatások terén is a magyar piac meghatározó szakcégei közé tartozik. A Veolia hulladékkezelési üzletága vezető szerepet tölt be Magyarországon a műanyag, az üveg és a fém csomagolási hulladékok újrafeldolgozása és az energetikailag hasznosítható hulladékok kezelése terén. Emellett szlovén leányvállalata révén jelentős tapasztalatokkal bír a biológiai és a kórházi veszélyes hulladékok kezelése terén.







0
0
0

hírek innen, onnan

Egy NAV-os belső jelentés szerint törvénysértően járhatott el a Legfőbb Ügyészség az aranykonvoj ügyben

A 444 birtokába jutott dokumentum vezetői összefoglalójában 24 pontban sorolják fel az ellenőrzés megállapításait. Ezek kivétel...

Takács Péter: Mindenki tudja rólam, hogy csóró vagyok, nincs otthon nyolcmilliárdom

A fideszes politikus szerint egy éve küzd az őt ért korrupciós vádakkal.

Vitézy Dávid szerint sok mindenre fel lehetett volna használni a mohácsi hídra szánt fejlesztési pénzeket

Összesen 451 milliárd forintból épül a híd, ami az új miniszter szerint felesleges.

Megint lefejezték a dunavecsei Mária-szobrot

A rendőrök ismeretlen tettes ellen nyomoznak.

Kertész ismerősöm elárulta a trükköt. A rózsáid egész nyáron szebbek és egészségesebbek lehetnek, ha ezt az egy természetes anyagot szórod a tövekhez

A rózsák a kert igazi ékei, de ahhoz, hogy egész nyáron dúsan virágozzanak, nem elég csak időnként meglocsolni őket. Ezek a növények...

200 kilós betonoszlop ölt meg egy 6 éves kislányt a Heves vármegyei Átányon

A tragédia szombaton történt, miközben a gyermek a kerítés mellett gyümölcsöt szedett. A helyszínre mentőautó és mentőhelikopter is...

Megérkezett a magyar utakra a Fiat elektromos mopedautója, a Topolino

Ha eleged van belőle, hogy minden parkolóhely kicsinek tűnik, és még a sarki közértbe is egy másfél tonnás SUV-val jársz, akkor a Fiat...

Trump, Kickl, Orbán – Hogyan győzzük le őket a szívünkben?

Sokan remélik, hogy egyszer véget ér ez a korszak. Hogy a választók kiábrándulnak, hogy elfárad a propaganda, hogy meggyengülnek azok a...

Az Lmbtq-kérdés: biológia, jog és kultúrharc

A szexuális orientáció és a nemi identitás kérdései mögött biológiai tények, jogi döntések és éles politikai viták húzódnak –...

Azonnal kapcsold ki ezt a beállítást telefonodon, hogy a csalók elkerüljék a bankszámládat.

Amikor a digitális biztonságról és a banki adatok védelméről van szó, jobb esetben a legtöbben arra figyelnek, hogy ne kattintsanak...

0

Sport

Jürgen Klopp újabb jogos kritikát fogalmazott meg a futball-vb-vel kapcsolatban

A világbajnokságon szakértőként dolgozó Jürgen Klopp szavaira ismét érdemes figyelni.

Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett

Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.

Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta

Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.

Hollandiáig repülhet a Barca kegyvesztett játékosa, Rashford a Bayern kiszemeltjei között - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Az FC Barcelona hivatalos ajánlatot tett a PSG sztárjáért

Hansi Flick nagyon szeretné a csapatában tudni Bradley Barcolát.

Máris bukott a világbajnokság főesélyese, Szoboszlai haverja kevés volt a brazil sikerhez

A Real Madrid sztárja igyekezett, de egy Vinícius még nem csinál nyarat.

Borzasztó színvonalú mérkőzésen Svájc az utolsó pillanatban bukta el a győzelmet Katar ellen a világbajnokságon

Inkább hasonlított néha a hangulat színházi előadásra, mintsem világbajnoki futballmeccsre.

0
0

Bulvár

Kiadós felhőszakadás és jég jön: mutatjuk, melyik országrészben lesz a legnagyobb baj

Hűvös hajnalra ébredünk a jövő hét elején, 10 fok alá is benézhet a hőmérő higanyszála.

Mindennap szunyókálsz? Egy kutatás szerint összefüggésben állhat a magasabb halálozási kockázattal

Egy új kutatás szerint a napi szunyókálás összefügghet az általános halálozási kockázattal. Fontos megérteni, hogy ez összefüggés, nem okozati kapcsolat.

A laminált padló ideje lejárt? Egyre többen választják ezt helyette a nappaliba

Évekig szinte elképzelhetetlen volt új otthont vagy felújítást laminált padló nélkül elképzelni. Most azonban egy új trend kezd egyre látványosabban terjedni a lakberendezés világában. Sokan már azt mondják, hog

A szexlátványtól az ongai horgászok is dobtak egy hátast – Kamera előtt hagyták a kellékeket

Sajátos közleményt tett közzé az Ongai Horgászok Egyesülete (OHE) a közösségi médiában, miután egy szerelmespár jelentős mennyiségű hulladékot hagyott hátra a helyi VIII-as tó partján.

„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól

Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.

Új módszereket alkalmaznak a betörők, rettegnek a háztulajdonosok

Fejlődik a technika, amit sajnos a betörők is elég ügyesen ki tudnak használni.

Olyan eszközökkel figyelnek meg minket Magyarországon a mindennapok során, amelyek más nyugati országokban tiltva vannak

A mesterséges intelligencia megjelenésével a kamerák már nem csupán rögzítenek, hanem értelmezni is tudják a látottakat. A szálak pedig egészen a kínai megfigyelőállamig vezetnek.

Ferencz Orsolya: A kongresszus előtt néhány órával kaptuk meg a lényegesen újraírt, szavazásra bocsátani kívánt alapszabály tervezetét

A Fidesz egykori képviselője, aki a választás óta több ízben éles kritikát fogalmazott meg a pártjával kapcsolatban, most a tisztújító kongresszus lebonyolítását is kritikával illette, és elmondta: az Orbán „

Navracsics Tibor: Nem jó hír, hogy ez a kongresszus biztosan nem az áttörés kongresszusa volt

Az egykori miniszter megfogalmazta, szerinte mik voltak a kongresszus pozitívumai, ezek között nem említette azt, hogy ismét Orbánt választották a Fidesz elnökévé.

Kijev retteg Putyin üzenete óta? Három célpontot nevezett meg az orosz tábornok

Orosz katonai szakértő szerint hamarosan újabb nagy csapás érheti Ukrajnát, és azt is elárulta, mely célpontok fájnának Kijevnek. A Kijev retteg Putyin üzenete óta? Három célpontot nevezett meg az orosz tábornok be

0