Továbbra is az Európai Unió a világ legnagyobb nemzetközi segélyezője
Továbbra is az Európai Unió és tagországai a világ legnagyobb segélyezői - közölte kedden az Európai Bizottság a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) adataira hivatkozva.
A legfrissebb számok tanúsága szerint az EU és a huszonnyolcak együttesen az összes úgynevezett hivatalos fejlesztési támogatás (ODA) több mint felét, körülbelül 57 százalékát folyósították. Az Európai Unió 2017-ben az egy évvel korábbi rekordértéknél 2,4 százalékkal kevesebb, összesen 75,7 milliárd euró (mintegy 23 555 milliárd forint) segítséget nyújtott más országoknak, ami a tagállamok összesített bruttó nemzeti jövedelmének (GNI) 0,5 százalékát tette ki.
Az uniós tagállamok 2005-ben azt vállalták, hogy tíz éven belül a GNI 0,7 százalékára emelik az általuk fizetett ODA arányát, ezt azonban mindössze négy ország - Dánia, Luxemburg, Nagy-Britannia és Svédország - teljesítette.
Bruttó nemzeti jövedelméhez viszonyítva öt ország növelte tavaly segélyezési tevékenységét, miközben az arány kilenc államban stagnált, míg 14-ben romlott.
Abszolút értéken viszont 12 tagállam összesen 2,4 milliárd euróval emelte az általa nyújtott nemzetközi segélyt, míg 15 másik 3,4 milliárd euróval csökkentette.
"Határozottan aggaszt az EU hivatalos fejlesztési támogatásának csökkenése. A fenntartható fejlődéshez tartós kollektív erőfeszítésekre van szükség. Tudjuk, hogy többet kell tennünk" - mondta Neven Mimica nemzetközi együttműködésért és fejlesztésért felelős uniós biztos.
(Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.)
hírek innen, onnan
Brutális a magyar focista sérülése, elmozdult a szemgolyója - Orvosa elárulta a részleteket
Még a profi orvos szerint is csak kocsmai verekedések után látni ilyen sérülést.
Meggyőzően tette le névjegyét az Arsenal
Egyértelmű elragadtatás fogadta a bajnok győzelmét a kupagyőztes Manchester City felett. Az Arsenal 3-0-ra győzte le ellenfelét.
Lángokban állt egy óvoda Hejőpapin, négy városból érkeztek a tűzoltók
A Borsod megyei településen a Kossuth utcai épület tetőszerkezete kapott lángra vasárnap este. A katasztrófavédelem szerint több...
Nem csak a Duna, a Tisza is katasztrofális állapotban van, a búvárokat is bevetették Szolnoknál
Történelmi mélypontra esett a Tisza vízállása Szolnoknál, miután a Kisköre alatti szakasz folyamatosan apad. A kritikus helyzet miatt a...
8 dolog, amit tegyen meg szex után
Van, amit érdemes szex után tenni, ám van, amit kerülni kell.
Hajrágóllal nyert a Puskás Akadémia, botlott a címvédő ETO FC
A Puskás Akadémia házigazdaként 3-2-re legyőzte a Paks csapatát a labdarúgó NB I 4. fordulójának vasárnapi játéknapján. A címvédő...
Az időjárás is beleszólhat az augusztus 20-i ünneplésbe, így érdemes készülni
Mutatjuk, mire lehet számítani a nemzeti ünnep napján időjárás szempontjából.
A legocsmányabb pszichés nyomás alá helyezték a magyarokat népszerű webáruházak
Csúnyán felsültek, milliárdokat fizettek vissza.
Gyilkosság történt Erzsébetvárosban
Holttestet találtak egy lakásban, a rendőrség szerint felmerült az idegenkezűség gyanúja.
Cristiano Ronaldo kimondta: valószínűleg 2027-ben véget ér a pályafutása
A portugál támadó már azt is kitalálta, mit fog csinálni a nyugdíjazása után
Atyaég, mi történt a magyar tőzsdén? Erős volt a hét, ezek a papírok mentek nagyot
Újabb történelmi csúcsra ugrott a héten a magyar tőzsde, annak ellenére is, hogy nem minden vezető részvény tudott erősödni.
NB II: 2 meccs, 11 gól, 1 piros - eredmények
Valósággal potyogtak a gólok a vasárnapi NB II-es meccseken, Karcagon hatszor, Szentlőrincen ötször találtak a kapuba a csapatok.
Sport
Itt a vége, ez a súlyos sérülés véget vethet Böde Dániel pályafutásának
A legújabb hírek szerint műtét vár a korábbi magyar válogatott támadóra, már az utódja is megvan.
Kylian Mbappé olyan nyilatkozatott tett, hogy csak pislognak a Real Madrid szurkolói
A francia érzi, hogy gesztusokat kell gyakorolnia.
Minden jel szerint távozik a Liverpool 60 millió eurós csillaga
A közönség egyik kedvence nyitott a váltásra.
Alexis Mac Allister apja elszólta magát: itt játszik a fia a következő szezonban
Az elmúlt hetekben komoly találgatások jelentek meg Alexis Mac Allister körül, ezekről a Sportposzt is írt. A Liverpool argentin középpályását többek között a Manchester Cityvel és a Real Madriddal is összefügg
Hányt és összeesett meccs közben min-den idők legeredményesebb teniszezője
Minden idők legeredményesebb férfi teniszezője nagyon szenvedett.
Berobbant a 16 éves magyar csodagyerek, országos csúccsal jutott az Eb-döntőbe Pápai Olivér
Két magyar úszóért is szoríthatunk vasárnap a párizsi Európa-bajnokság 400 méteres férfi gyorsúszásának döntőjében.
Világsztárt igazol a FC Barcelona, már a repülőútját szervezik
Az utolsó fázisához érkezett a klubváltás.
Eléggé aggódik az Arsenal edzője, amiért betiltották a törölközőket a Premier League-ben
Nem zuhanyzói tiltásról van szó.
Mohamed Szalah bemutatkozott az FTC Európa-liga ellenfelénél, amely máris előnyt élvez
A török csapat döntetlennel kezdte a bajnokságot.
Tiltott zónákban fotózott a magyar üzletember: az USA-vízumot is elbukta miatta
Fog ő még magyar vb-meccset fényképezni!
Szemüregfala eltörött, szemgolyója elmozdult a Nyíregyháza futballistájának, hosszú kihagyás vár rá
Először volt a kezdőcsapat tagja pályafutása során a 22 éves támadó.
Gyere, Egér, gyere kicsi lány. – születésnapos lett a kecses úszófenomén
Ő volt a legkisebb, de könnyedén legyőzte a nagyokat.
Bulvár
Fontos tudni, hogy augusztus 25-én hajnali 1 órától Magyarországon nem használhatjuk az OTP számos funkcióját
A bank tájékoztatása szerint fejlesztési munkálatok miatt mintegy másfél óráig nem lesz elérhető a kártyás fizetési rendszer.
Több mint egy órát késett a mentő, miközben szívrohamban elhunyt a 39 éves édesanya
A nő férje megpróbálta újraéleszteni a feleségét, de nem járt sikerrel.
Kiderült, ki vezetné a vagyonvisszaszerzési hivatalt – NER-es védői megbízásokat utasított vissza
Francsics Imre a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnöki posztjára jelentkezett, és a meglévő nyomozati...
Takács Péter ex-államtitkár átáll a Tiszához? Magyar Pétert Jézus Krisztushoz hasonlította
Könnyen lehet, hogy a volt egészségügyi államtitkát beszáll Magyar Péter rajongói közé. Vagy az év trollkodását követte el?
Rendkívüli! Felfüggeszthetik a palackvisszaváltást
A budapesti palackgyűjtés sokak számára megélhetési forrássá vált, így bár az eldobált göngyöleg eltűnt az utcákról, a jelenség súlyos köztisztasági problémákat váltott ki.
Egy argentin turista megkóstolta végre a magyar rántott húst a Balatonnál
Ilyen véleménnyel van a magyar rántott húsról egy argentin, akiknél egészen másképp készül el a fogás.
Tóth Máté Paksról üzent Magyar Péternek – szerinte 42 milliárdba került a késlekedés
A Mi Hazánk energiajogásza nem jutott be a paksi bejárásra, ezért a helyszín közeléből intézett kemény üzenetet a miniszterelnökhöz.
Vége a kánikulának: ekkor érkezik a lehűlés – 10 vármegyére csaphatnak le zivatarok
Vasárnap még 36 fokig emelkedhet a hőmérséklet, de hétfőn záporokkal, zivatarokkal érkezik a lehűlés.
A színésznő Vastag Csaba párja volt 5 évig: ez a jóképű férfi az új szerelme
Görgényi Fruzsina a párjával utazott el néhány napra, onnan posztolt szerelmes képeket.
Kipróbáltam a lusta kertész módszert, és több növényem lett, mint valaha
Kipróbáltam a lusta kertész módszert, és az eredmény meglepett.
Újabb közlekedési tragédia, ezúttal a Balatonnál
Elgázolt a vonat egy embert Ábrahámhegyen vasárnap délelőtt - közölte a katasztrófavédelem. Lassul a közlekedés az észak-balatoni vasútvonalon.
Minden nyugdíjas nagyon figyeljen. Jön a szeptemberi nagy dátum
Az augusztusi nyugdíjat a bankszámlára kérők már a héten megkapták. A Magyar Államkincstár 2026-os ütemezése szerint az augusztusi ellátások várható banki jóváírásának napja augusztus 12., szerda volt.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


