Ezt olvasta már?


Trump kiállt eddigi intézkedései mellett

Az új amerikai elnök kiállt eddig hozott intézkedései mellett, a terrorizmussal és a menekültek befogadásának leállításával kapcsolatban pedig kijelentette: "Nem kockáztathatunk". - Pécsi Napilap -

Donald Trump a Fox televízióban csütörtökön sugárzott interjújában kiállt a határok védelméről és benne a mexikói határon építendő falról szóló elnöki rendelete mellett, és védelmébe vette azt a rendeletet is, amelyet várhatóan szombaton ír alá az Egyesült Államok menekültprogramjának átmeneti felfüggesztéséről és néhány országgal szemben a vízumkiadás szintén átmeneti befagyasztásáról.

"A fal kell. Nemcsak politikáról van szó, hanem a nemzet lelkének is jót tesz. Az emberek védelmet akarnak, és ez a fal megvéd" - szögezte le a Fehér Házban adott interjúban az elnök. A menekültprogram felfüggesztéséről - amelynek keretében elődje, Barack Obama vállalta mintegy tízezer közel-keleti menekült befogadását és letelepítését az Egyesült Államokban - Trump megállapította, hogy nincs más lehetőség.

Emlékeztetett arra, hogy a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) több mint ezer nyomozást folytat terrorizmus ügyében, és a gyanúsítottakat "mi engedtük be az országba". Leszögezte, hogy az Egyesült Államoknak erre nincs szüksége és hangsúlyozta, hogy a menekültek többsége ugyan nem, de néhányan "ördögi szándékokkal" érkeznek, ezért "nem kockáztathatunk".

Szerinte a hozzájuk érkező vagy már be is fogadott menekültekről semmit nem lehet tudni, nem vizsgálták át őket rendesen, nincsenek papírjaik. "Hogyan lehet valakit átvizsgálni, ha nincsenek is dokumentumai?" - tette fel a kérdést, utalva arra, hogy az Obama-elnökség idején a bevándorlási hatóságok azt állították, a menekülteket átvizsgálták, ellenőrizték.

Trump Németországot hozta fel intő példaként. "Nézzük meg, mi van ott, mi nem akarjuk ezt" - mondta. A terroristákat "trükkös, piszkos patkányoknak" nevezte, de hozzátette: "Győzni fogunk".

Az elnök kitért a kínzással történő vallatás témájára és megerősítette álláspontját, miszerint a - kínzásnak minősülő - vízbefojtás szimulálásával végrehajtott kihallgatás igenis hatásos. Ám leszögezte, hogy ez ügyben a védelmi miniszterre és a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) vezetőjére hagyatkozik majd. Emlékezetes, hogy mind James Mattis védelmi miniszter, mind pedig Mike Pompeo, a CIA új igazgatója ellenzi ezt a fajta kihallgatási módszert.

Donald Trump szólt még egy sor belpolitikai kérdésről: például az egészségbiztosításról, a legfelső bíróság új tagjának várható jelöléséről és arról is, hogy esetleg kegyelemben részesíti azt a fiatal katonát, aki emlékfotót készített egy tengeralattjáró egyik részéről, amiért egyévi börtönre ítélték. Nem tartotta korrektnek az ítéletet, kifejtve, hogy különösen annak fényében nem az, hogy mással mi történt: a Hillary Clinton e-mail-ügyében folytatott - vádemelés nélkül végződő - nyomozásra utalva leszögezte, hogy ha az nem lett volna, akkor eszébe sem jutna a fiatal katona kegyelmi kérvénye.

Viszonylag hosszan beszélt a sajtóról. "A média - nem mindegyik, de a nagyobbik része - nagyon-nagyon tisztességtelen" - állapította meg. Konkrét példákat hozva sorolta, hogy az amerikai sajtó nagy része hol és mikor volt szerinte tisztességtelen. Utalt a kisfia elleni sajtótámadásokra, és felhozta a többi között a Martin Luther King-mellszoborról szóló hamis híreket. Már beiktatása napján ugyanis átrendeztette az Ovális Irodát és visszahozatta azt a Churchill-mellszobrot, amelyet Obama elnök nyolc évvel ezelőtt eltávolított, s helyette behozatta Martin Luther King kis szobrát. Az átrendezés hírére szinte mindenütt az jelent meg, hogy az új elnök elvitette a Martin Luther King-szobrot, s egyes médiumok rasszizmust sejttettek. Donald Trump a csütörtöki interjúban közölte: nem csináltak semmit a polgárjogi harcosról mintázott szoborral, változatlanul ott áll az egyik polcon, Churchillé mellett.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Laktanya tetejéről zuhanhatott le az NKE 21 éves honvédtisztjelöltje

A harmadéves honvédtisztjelölt tragikus halála kapcsán a rendőrség is megszólalt.

Meghalt Dávid Sándor, a Forma-1 magyar hangja

 Az Aranytollas újságíró, sportriporter életének 90. évében hunyt el.

Egyre kevesebb alkoholt iszik a Z-generáció, de paradox módon ettől sokkal magányosabbak

Az jó, ha nem vedelnek úgy, mint a náluk idősebbek annak idején, csakhogy hiányoznak a rendszeres személyes, offline társasági események...

Sztrájk bénítja a berlini repülőtér működését: 57 ezer utas érintett, minden járatot töröltek

Szerdán egyetlen repülőgép sem fog felszállni vagy leszállni a berlini repülőtéren, mivel a ver.di szakszervezet sztrájkot hirdetett. A...

Egy 20 éves tapasztalattal rendelkező kardiológus figyelmeztet: "19:00 után sosem csinálom ezeket a 7 dolgot, védem a szívemet és az ereimet"

Azt hiszed, ha napközben egészségesen eszel és mozogsz, este már bármit megtehetsz? Dr. Sanjay Bhojraj kardiológus szerint óriásit...

Renner Erika, a lúgos orvos áldozata – Díjat kapott bátor kiállásáért a társadalmi közösségtől

Renner Erika nevét a közvélemény 2013 óta a lúgos orvos áldozataként ismeri: szakításuk után Bene Krisztián megtámadta őt,...

Leszerződött a FIFA, a YouTube-on is lehet majd vb-meccset nézni

A FIFA korábban a TikTokkal is kötött már megállapodást a 2026-os labdarúgó világbajnokság mérkőzéseinek közvetítésével...

Szandi bevallotta, hiába lesz fiatalon nagyi: „Akkor is paramama vagyok.”

Az énekesnő boldogan mesélt az örömteli pillanatokról a hot! magazinnak. Szandi és a férje, Bogdán Csaba karácsonykor tudták meg, hogy...

Értetlenül áll az amerikai állam a döntés előtt: politikai káosz miatt nem tiltják be a rokoni házasságot

Florida azon 18 amerikai állam egyike, ahol az unokatestvérek közötti házasság továbbra is legális. A helyi törvényhozás pedig a...

0

Sport

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás

A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.

A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását

Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.

A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét

A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.

Sporting–Bodö/Glimt: mit mutatott a VAR és mit nézett a játékvezető? Háborognak a norvégok

A Bodö/Glimt játékosai először el sem hitték, hogy a bíró büntetőt fog ítélni a Sporting javára a második félidőben.

Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között

A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.

Az egyik magyar focista sorsa már eldőlt a Liverpool sorsdöntő BL-meccse előtt?

A Liverpool edzőjét kirúghatják, ha csapata elbukja a Galatasaray elleni BL-párharcot.

Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről 

Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.

370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre

Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.

Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország

A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.

Méghogy a legveszélyesebb állás? A Fradi lubickol Európában a 2–0 után.

Az együttes nyolc ilyen párharcából hetet húzott be, kétszer jutott döntőbe, egyet meg is nyert.

0
0

Bulvár

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

Gigantikus botrány, Mészáros Lőrinc képei sorakoznak az ukrán-magyar határon

A választások előtt nem jött ez jól Mészáros Lőrincnek.

Schadl György mutatott egy képet a telefonján, és minden megváltozott

Az Igazságügyi Minisztérium dolgozóit hallgatta meg a bíróság.

Zelenszkij kapitulált: győzött a józan ész

Fordulat az utolsó pillanatban: az EU-csúcs előtt Ukrajna beadta a derekát és Zelenszkij kapitulált, ami fordulatot hozhat az olajháborúban. Az elmúlt hetek intenzív diplomáciai egyeztetései végül eredményt hoztak

Drámai válasz. Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra

A Magyar Honvédség felkészült az ország védelmére, vélekedik a szakminiszter államtitkára. Azt viszont nem tudni, mennyi óvóhely van Magyarországon.

Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart

Tudományos módszerekkel megbecsülték a március 15-ei politikai felvonulások méretét.

Pánikvásárlás indult a boltokban: ezt veszik a magyarok

Tömegek keresik az alternatív megoldásokat arra az esetre, ha kifogyna a gáz vagy az üzemanyag.

Trump éjjel brutálisan lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?

Óriásbombákat vetett be a Hormuzi-szoros térségében az Egyesült Államok. Donald Trump eközben azzal fenyegetőzött, hogy kilép a NATO-ból, amiért a tagországok megtagadták segítségkérését.

Több államtitkár és Budai Gyula is a tragédiával végződő NAV-os parti meghívottja volt

A kinevezési buli másnapján a közeli tóban találták meg a NAV egyik tábonokának holttestét.

blogmorzsák

Jegyet vettél, de változott a program?

Mire számíthatunk, ha a kifizetett program nem a meghirdetettek szerint valósul meg?

0