Ezt olvasta már?


Trumpnak még az Antarktiszon is vannak ellenségei!

Az új elnök beiktatására Washingtonba szervezett Women's March-nak az egész világon lettek követői. Budapesten és a Déli-sarkon is tiltakoztak Donald Trump szexista kijelentései ellen. - Pécsi Napilap -

Az eskütétel közben zajló vandálkodás helyett a Women's March-on már az erős üzeneteké volt a főszerep, az amerikai fővárosban felvonuló több százezer nő kreatív transzparensekkel próbálta a frissen beiktatott elnök tudomására hozni, hogy nem szimpatizál Donald Trump a kampányban, és még azt megelőzően elhangzott nézeteivel, különösen a nőkre vonatkozó kijelentéseivel.

fotó: Mario Tama/Getty Images // A felvonulásra körülbelül 500000-en mentek el Washingtonba (természetesen nem csak nők)

A Capitolium előtt beszédet mondott Madonna és Scarlett Johansson is, Alicia Keys pedig a Girl on Fire című dalát adta elő Washingtonban. Rajtuk kívül is rengeteg híresség jelent meg a helyszínen, vagy éppen saját városában ment el tüntetni, esetleg a közösségi médiába töltött fel egy fotót a nagymamájáról vagy lánytestvérei társaságában.

Katy Perry, Drew Barrymore, Charlize Theron, Ariana Grande, Gillian Anderson, Yoko Ono és Chrissy Teigen is kiállt a Women's March mellett, de nem is folytatjuk tovább a felsorolást, mert ez egy végtelen lista lenne. Emily Ratajkowski így tüntetett a helyszínen:



A Women's March nem maradt meg washingtoni ügynek, az egész világon szerveztek hasonló megmozdulásokat, a főváros mellett New Yorkban és Los Angeles-ben is volt nagyszabású felvonulás, Európában Párizsban, Berlinben és Londonban voltak nagyobb megmozdulások, de nem maradt ki Budapest sem. Sőt, még az Antarktisz sem, a Déli-sarkon egy hajó fedélzetén több mint 30 turista és tudós állt össze a transzparenseivel egy fotóra.

 

Forrás: Propeller







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

5+1 zseniális könyv, amit még azelőtt érdemes elolvasnod, hogy a filmes feldolgozásukat megnéznéd

A könyvek és filmek világa izgalmas összefonódást alkot, különösen 2026-ban, amikor számos könyvadaptáció kerül a mozikba. Ismerd meg...

Meglepetés az Oscar-gálán: lemaradt az elismerésről a Dűne sztárja

Az Oscar-gála idén sem múlt el meglepetések nélkül: 2026. március 16-án, magyar idő szerint éjjel adták át a 98. Oscar-díjakat. A...

Török Gábor meglepő véleményt írt a március 15-i beszédekről

A március 15-i politikai rendezvények után mind a kormánypárti, mind az ellenzéki oldal elégedett lehet a mozgósítással – írta...

Elragadta a mikrofont Tilla kezéből a kieső Pákó, így reagáltak párjával a zsűri véleményére

A Nagy Duett kiesői Komonyi Zsuzsi és Fekete Pákó mindent közöltek élő adásban. Hullottak a könnyek.

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Ismét szabadrúgásból talált be a Liverpool magyar kiválósága.

Ember Márk lemondott a Jászai Mari-díjjal járó milliós jutalomról

Március 15-én Törőcsik Franciska és Ember Márk színházi munkásságát is Jászai Mari-díjjal ismerték el, amivel több mint egymillió...

“Ez a hihetetlen kategória” - Sváby Andrásékat ünneplik az ATV nézői

Kolléganője, Török Réka bejegyzése emlékeztette a Heti Napló műsorvezetőjét a nagy napra. Sváby András is "hihetetlennek" nevezte a...

7 nőies, erősen karcsúsító egészruha moletteknek – Árakkal, lelőhelyekkel mutatjuk

Egy jól megválasztott ruha csodákat tehet az alakkal. Ezek a fazonok optikailag karcsúsítanak, kiemelik a derekat, és különösen...

Fekete berkenye: ezért tartják az egyik legegészségesebb bogyós gyümölcsnek

A fekete berkenye az utóbbi években egyre többször kerül szóba egészséges étrenddel kapcsolatos cikkekben, nem véletlenül. A sötét...

Szabolcsban a rutin már nem elég

A Szakács Péter Lajos mellett kampányoló Tisza Párt aktivistáit kísértük el a nyíregyházi Guszev-telepre és a bokortanyákra, ahol...

0

Sport

70 méterről vágta be a bajnokság gólját a Real Madrid futballistája

Arda Güler karrierje gólját szerezte meg az Elche ellen.

Egészen hihetetlen lehetőség előtt áll a magyar válogatott

Ha vasárnap kora délután legyőzzük Argentínát, biztosan kijutunk a szeptemberi női kosárlabda vb-re.

Újra nagy formában Lisztes, duplával döntötte el a Fradi bajnokiját

Az Eibtracht Frankfurttól kölcsönbe érkezett támadó egy percen belül talált be az ellenfél kapujába.

Három év alatt nem esett meg ilyen a Barcelonával, kíméletlen bosszú a Camp Nouban

A La Liga 28. fordulójában a Barcelona vasárnap délután hazai pályán 5-2-re nyert a Sevilla ellen, Raphinha mesterhármast szerzett.

Carragher kimondta a csúf igazságot a Liverpoolról, Kerkez helyettesét sem kímélte

A klublegenda nem finomkodik akkor sem, ha szeretett csapata teljesítményéről kell véleményt mondania.

Kanada nem tudott segíteni, még nincs meg az 1998 óta nem látott magyar sportbravúr

Hiába a magyar válogatott korábbi győzelme, japán borította a papírformát.

Szoboszlai megtört, majd úgy kiosztott mindenkit, mint még talán soha

Nem a magyar középpályáson múlott a Liverpool győzelme vasárnap.

Szoboszlai Dominik életveszélyes, újabb elképesztő gólt lőtt szabadrúgásból

A magyar válogatott csapatkapitánya elképesztő rekordot döntött meg az újabb csodagóljával.

Szoboszlai Dominik éles kritikát fogalmazott meg az újabb kudarc után

A magyar válogatott kapitánya pazar gólt szerzett, de ez sem volt elég a kiesőjelölt elleni győzelemhez.

Antonelli megállíthatatlan volt Kínában, Hamilton olyat tett a Ferrarival, mint még soha

A maranellóiak ismét a táv feléig voltak igazán versenyben a győzelemért. A McLarenek elrajtolni sem tudtak.

0
0

Bulvár

Botrányba fulladt az élő adás a Nemzeti Meneten, ezért vették el a közvetítést

Március 15-én a sajtószabadságot is ünnepeljük, azonban olyan történt a Nemzeti Meneten, ami miatt meg kellett szakítani egy élő adást.

Nem akárki jelent meg a Békemeneten, példátlan mondat szakította meg az élő adást

Elkészült az év egyik legjobb interjúja a Partizánon élő adásban a Békemeneten.

Kiderült a titkos mérés március 15-ről, botrányosan számolták a tömeget, de valamit mindenki elfelejtett

Véget vetettek a számháborúnak, hogy a Békemeneten vagy a Nemzeti Meneten voltak-e többen, egy dologgal azonban nem számoltak.

Zárug Péter Farkas: Orbán óriási kockázatot vállalt a beszédében

Az ismert politológussal elemeztük a miniszterelnök március 15-i beszédét.

Kim Dzsongun elképesztő luxusszen-vedélye sokkolta a diplomatákat: minden héten ezt rendeli magának a diktátor

A világ egyik legzártabb országát vezető diktátorról időről időre különös történetek látnak napvilágot. A beszámolók szerint azonban létezik egy luxusszokása, amely még a sokat látott diplomatákat is megdö

Hajmeresztő, ami elhangzott a Béke-meneten, ilyet még Orbán Viktor sem mondott soha

Nagy Feró a Békemeneten jelentette ki: „Háborúban állunk Ukrajnával”. Szerinte a béke kedvéért fegyvert kéne fogni.

Nem a terv szerint startolt el a Békemenet: a tömeg nem várt, rendőri beavatkozás kellett

A kormánypárti vonulást megelőzően épphogy sikerült lezárnia a hidat a rendőröknek, akik átsegítették az autósokat. A vonulók viszont nem várták meg a hivatalos kezdést.

Szoboszlai Dominik visszautasította Sebestyén Balázs fiát: ezért az ellentét a focista és a rádiós között

Szoboszlai Dominiktól kért autogramot Sebestyén Balázs fia, ám a futballista nem írt alá neki.

„Hetente csak pár órára volt az enyém, de nem bántam meg.” – Nők, akik pozitívan élték meg a szeretőstátuszt

A „szerető” szóhoz gyakran társul a szégyen, de nem mindenki éli meg így. A történetek szeretőktől bemutatják, hogy az érzelmek és a kapcsolatok nem mindig feketék vagy fehérek.

Drónok a Békemenet felett, tiltás a Tiszának – egyiknek lehet, a másiknak nem?

A Hír Tv és a kormánypárti M1 élő műsorába közölt drónfelvételeket az idei Békemenetes tömegről, miközben a Tisza Párt a honvédelmi miniszter nevében egy határozatot kapott, hogy nem szállhatnak fel drónok a

0