Ezt olvasta már?


Új és veszélyes iszlám diktatúra épülhet Afganisztánban

Továbbra is káosz és pánik uralkodik Afganisztánban. A tálibok átvették az irányítást az ország fölött. Sokan menekülni próbálnak Afganisztánból.

Az amerikai elnök is megszólalt a katasztrofális afganisztáni helyzet miatt, a korábbi amerikai külügyminiszter szerint a Biden-adminisztráció kudarcot vallott a csapatkivonással. Szakértők szerint új és veszélyes iszlám diktatúra épülhet Afganisztánban, emellett komoly migrációs válság fenyegeti Európát – hangzott el az M1 Ma reggel című műsorában.

 

Sayfo Omar, a Migrációkutató Intézet kutatója elmondta: Látjuk, hogy Afganisztánban most káosz, de nincs elég emberük a táliboknak, hogy rendet tartsanak. Helyi szinten történnek leszámolások.

 

Amikor a tálibok utoljára uralták Afganisztánt, az iszlám törvények nagyon szigorú betartását várták el, de az amerikai előrenyomulás idején inkább reálpolitikai megfontolásaik voltak.

 

Sokaknak van oka aggódni az országban, hogy a tálib rezsim mit hoz az ő életükbe, viszont ha a tálibok pacifikálni akarják az országot, akkor nem fogják nagyon szigorúan venni a saría törvényeit.

 

Továbbra is nagy kérdés az, hogy mennyi migráns indulhat el Európa felé. Ha az EU továbbra is úgy fog viselkedni a tálibokkal, mint eddig, azaz ez elnyomó diktatúraként kezelik őket, akkor az oroszok és Kína kezébe adják a térséget. Emellett megindíthatják a migrációt, hiszen az ország fele nő, van sok etnikum, így egy 38 milliós ország jó része menekültstátuszra lesz jogosult Brüsszel értelmezésében.

hirado.hu - M1

 

Afganisztán (térkép, adatok)

terület: 652230 km2;

népesség: 37,5 millió fő (becslés);

főváros: Kabul;

hivatalos nyelv: pastu és a perzsa afgán változata, a dari;

hivatalos pénznem: afgáni;

egy főre jutó GDP: 2088 dollár (2020), vásárlóerő paritáson







0
0
0

hírek innen, onnan

Öten fulladtak bele a folyóba

Belefulladt öt ember a Kupa folyóba péntek délután a horvát-szlovén határ közelében, Severin na Kupi térségében. Az illetők...

Papírfecniként kapta fel a parkoló autót a viharos erejű szél, egy másiknak vágta

Egy úgynevezett mikrokitörés rendezte el két parkoló autó sorsát Brazíliában.

Dúsgazdagként ébredt 2 magyar szerencsevadász: elképesztő összeget kaszáltak az európai szuperlottón

Két magyar is több tízmilliós nyereménynek örülhet, azonban nem volt telitalálat a 39. heti, pénteki Eurojackpot sorsoláson.

Gombnyomásos botrány az Országgyűlésben: Bűncselekménnyel vádolják a Tisza Párt képviselőjét

Képviselőtársa helyett nyomta meg a szavazógombot a Tisza Párt frakcióvezető-helyettese: a Mi Hazánk szerint bűncselekmény történt,...

A pszichológia szerint ezt jelenti, ha a bejárati ajtó mellett hagyod a cipődet

Sokan úgy vélik, a bejárati ajtó mellett hagyott cipők sokat elárulnak a személyiségünkről, a pszichológia azonban ennél árnyaltabban...

Budaörs üzent: Nem fizetnek több szolidaritási hozzájárulást az államnak

Wittinghoff Tamás polgármester nyílt levélben közölte az államkincstárral a városvezetés döntését. A település az...

Mit tudnak a legújabb csúcsórák? Teszten a Samsung Galaxy Watch Ultra2 és a Huawei Watch GT 7 Pro

Hordtuk őket napközben, sétáltunk és futottunk velük, zenét hallgattunk és fizettünk velünk, és éjszaka is a csuklónkon hagytuk őket....

Tisza-kormány: mentőöv jöhet Budapestnek, fordulat állt be a magyar-ukrán viszonyban

Orbán Anita külügyminiszter a New York-i ENSZ-héten többször találkozott ukrán partnerével, és sikerült rendezni az elmúlt napok...

Állva tapsolt a zsűri, de a Sztárban Sztár napi győztese mégis keményen lepontozta magát: most Tóth Gabi bőrébe bújva bizonyítana újra

Maximális pontszám és napi győzelem a visszatérés estéjén Nem is alakulhatott volna szebben az elismerés...

Kidőltek a válogatott legfontosabb gólvágói: Marco Rossi radikális döntéssel vág neki a sorsdöntő meccseknek

Sűrű menetrend és kényszerű átalakulás a válogatottnál A magyar labdarúgó-válogatott szeptember 25-én Ukrajna ellen lép...

0

Sport

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról

Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban

Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.

0