Ezt olvasta már?


Új klubja bejelentette Csoboth Kevin szerződtetését

Csoboth Kevin négy évre írt alá a St. Gallenhez.

Az Újpesttől távozó magyar válogatott labdarúgó, Csoboth Kevin a svájci élvonalbeli St. Gallenben folytatja a pályafutását.


A svájci élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő St. Gallen a hivatalos honlapján bejelentette Csoboth Kevin szerződtetését. A magyar válogatott támadó négy évre, 2028 nyaráig írt alá új csapatához. A 24 esztendős játékos klubváltása már napok óta a levegőben lógott, ezért az Újpest legutóbbi bajnokiján, a Paks elleni találkozón már nem is volt a meccskeret tagja.

Csoboth Kevin kikerült az Újpest keretéből, ez állhat a háttérben

„Kevin távozása nem pénzkérdés volt, hanem személyes döntés. Úgy érezte, váltania kell ahhoz, hogy magasabb szinten tudja folytatni a pályafutását, mi pedig a magyar labdarúgás és a magyar válogatott érdekeit szem előtt tartva úgy döntöttünk, nem gördítünk akadályt a távozása elé” – nyilatkozta Ratatics Péter, az Újpest FC elnöke a klub hivatalos honlapján. Hozzátette, Csobothért már tavaly is érkezett egy komoly ajánlat, ám a futballista akkor még úgy döntött, hogy marad a liláknál.

Szeretném megköszönni az Újpest vezetőségének a korrekt hozzáállást az átigazolásom kapcsán. Nehéz szívvel hoztam meg ezt a döntést, hiszen még szinte gyerekként érkeztem, most pedig válogatott játékosként távozom. Mégis nyugodt vagyok, mert kizártnak tartom, hogy olyan helyzetbe kerüljön a klub, mint amilyenben akkor volt, amikor visszautasítottam egy komoly ajánlatot, és inkább maradtam segíteni

– mondta Csoboth, aki 2022 nyara óta 65 tétmérkőzésen 13 gólt szerzett és 13 gólpasszt adott az Újpestben.

„Kevin gyors, agilis és gólerős játékos, aki a támadósor több pontján is használható – mondta az új szerzeményről Roger Stilz, a St. Gallen sportigazgatója. – Huszonnégy évesen már van nemzetközi tapasztalata is, nagyon örülünk, hogy minket választott.”

Csoboth Kevin a magyar válogatottban eddig tízszer lépett pályára, és az idei Eb-n (ki ne emlékezne!?) győztes gólt lőtt a Skócia elleni csoportmérkőzésen. Új csapata, a St. Gallen a svájci bajnokság előző kiírásában az ötödik helyen végzett, így ebben a szezonban indulhatott a Konferencialigában, melynek második fordulójában kettős győzelemmel, 5–1-es összesítéssel kiejtette a kazah Tobolt – Csoboth szerződtetése azért is lehetett sürgős a St. Gallennek, hogy a következő körre, a lengyel Slask Wroclaw elleni párharcra már be tudja nevezni a magyar játékost.

A St. Gallen a svájci bajnokság új idényét két győzelemmel és egy vereséggel kezdte – a múlt hétvégén Szalai Gábor csapatát, a Lausanne-t verte meg 4–3-ra, előtte pedig a címvédő Young Boyst ütötte ki 4–0-ra.







0
0
0

hírek innen, onnan

„Valami megváltozott az öltözőben” – így búcsúzott el Mohamed Szalah a Liverpooltól

Őszintén beszélt a sérüléséről, Kenny Dalglish érthetetlen akcentusáról, és saját félelmetes becsvágyáról.

Rubint Réka elárulta, mi történt, miután bevallotta négy éve tartó betegségét

Rubint Réka a nyilvánosság előtt beszélt a rosszindulatú daganattal való küzdelméről. A fitneszedző szerint a titok elengedése...

Bővült a medencekínálat Gyopárosfürdőn

Újabb mérföldkőhöz érkezett a gyopárosfürdői élményfürdő újranyitása: már kültéri élménymedencék is várják a vendégeket....

Gyenge az internet a lakásban? Vigyázz, nem minden trükk működik!

Az internet tele van „zseniális” házi trükkökkel – a routerre tett érme pedig pont ilyen. Jól hangzik, egyszerű, és semmibe nem...

Ezt az egy dolgot mindig átlátszó dobozban tárold

A legtöbb háztartásban található legalább egy átlátszó doboz: mutatjuk, mit érdemes benne tartani!

Agyonnyomta az ágy a gyereket, a szülők észre sem vették, hogy meghalt

Egy autizmussal élő, 10 éves kislány szüleit most gyilkossággal vádolják, miután a gyermeket állítólag az ágya „agyonnyomta”.

„Mi nem házat vettünk, hanem egy lápot”

Géza és István vizet tartanak vissza, ahol tudnak. Kicsiben, kézzel, napról napra. Vízmegtartókkal barangoltunk Cegléd és Csemő között,...

Végleg leállt a világ egyik legnagyobb fapados légitársasága, arra kérik az utasokat, el se induljanak

A csődeljárás alatt álló Spirit Airlines szombaton végleg beszüntette működését, miután nem sikerült megállapodnia hitelezőivel egy...

Újabb szörnyű támadás történt Ukrajnában: buszon utazó civilek az áldozatok

Orosz drón csapódott be egy autóbuszba a dél-ukrajnai Herszon városban szombaton korán reggel, két ember életét vesztette, hét másik...

Véber: "Egyedül bementem a Simon Sörözőbe, és beraktam az Újpest-indulót - nem értem, hogy élhettem túl?"

"Azt nyugodtan ki lehet mondani, ha az Újpest nyer, a szurkolók úgy fognak ünnepelni, mintha bajnoki címet nyert volna a csapat" - mondta...

"20-0-ra vertük volna őket, ha fontos lett volna" - A magyargyűlölő román klubtulajdonos megint alakított

Fontos meccset nyert meg a székelyföldi klub - igaz, akadt valaki, aki szerint ez nem volt, különben 20-0 lett volna a vélemény.

0

Sport

Szalah váratlan bejelentése: Szoboszlai elődjét akarja látni Liverpoolban

Az idény végén távozó egyiptomi klasszis a klublegenda Steven Gerrardnak adott exkluzív interjút.

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

17 éves minden idők egyik legemlékezetesebb futballmeccse

17 éve, hogy Messiék hatot rúgtak a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó

A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.

„A lelkiismeretem nem bírta volna” – kitálalt a szövetségi kapitánnyal szembemenő magyar olimpikon

Székely Zója tornász még a tavalyi világbajnokságon szenvedett súlyos sérülést felemás korláton.

Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Feltámadt a McLaren, nagyot bukott a Mercedes a visszatérő F1-ben

Lando Norris nyerte a sprintkvalifikációt Miamiban péntek este, George Russell csak a hatodik helyen zárt hatalmas hátránnyal.

Hatalmas bravúr: a Tatabánya első magyar csapatként jutott az Európa Kupa döntőjébe

Korábban a Szegednek és a Ferencvárosnak is az elődöntő jelentette a végállomást.

Vicces jelenet a Liverpool sajtótájékoztatóján, Arne Slot szemében Mohamed Szalah már félig magyarnak számít

A legutóbbi bajnokin már a keretbe nevezett Pécsi Árminról is kérdezték a trénert.

0
0

Bulvár

Egy hét múlva a Fidesz biztosan nyerni fog

Egyetlen ellenzéki jelölt sem indul a jövő vasárnapi időközi önkormányzati választáson Esztergomban, így a Fidesz-KDNP jelöltje ellenfél nélkül vág neki a voksolásnak.

Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni

Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.

Gagyi kamukép terjed Orbán Viktor kapcsán, még az ellenfelei is védik a leköszönő miniszterelnököt a támadás kapcsán

Az utóbbi időben látványos világtrend bontakozott ki, hisz sorra jelennek meg a közösségi médiában a mesterséges intelligenciával generált, gyakran valóságnak tűnő, de hamis képek közéleti szereplőkről. Donal

Félt a bosszútól, megpattant az országból a híres sportoló

Dániáig meg sem állt a magyar sportember, miután idehaza már munkát sem kapott, és tartott a népharagtól, a zaklatásoktól. Külföldre költözött az a jászberényi karateedző, akit azzal vádolnak, hogy két éve b

VSquare: Befagyasztottak egy 11 milliárdos NER-vagyont az egyik bankban, az összkép azonban nem pozitív

A blokkolt összegek ugyanis csak töredékei a teljes, külföldre mozgatni kívánt vagyonnak.

Kitört a pánik: csak harmadszorra sikerült a leszállás a Wizz Air budapesti járatának

Többen rosszul lettek, sokan pedig kifejezetten halálfélelmet éltek át a bizonytalan helyzetben a Wizz Air fedélzetén.

0