Újabb vezető feje hullott
Visszahívják a Volánbusz Zrt. vezérigazgatóját, munkaviszonyát megszüntetik, és kikerül a cég igazgatóságából is a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) igazgatóságának csütörtöki döntése alapján.
Az MNV pénteki közleménye szerint Pekli Ferenc munkaviszonya 2010. szeptember 3-tól szűnik meg.
| A Volánbusz Zrt. leváltott vezérigazgatója, Pekli Ferenc |
Az MNV Zrt. egyúttal megbízta Pongrácz Barbara gazdasági igazgatót a vezérigazgatói feladatok ellátásával. Az MNV Zrt. mint a társaság kizárólagos tulajdonosa fontosnak tartja, hogy az autóbusz-közlekedési cégnél mielőbb megtörténjen a szemléletváltás, majd ennek nyomán a gazdálkodási és szerződési gyakorlat átláthatóvá, racionálissá tétele - olvasható a vagyonkezelő közleményében.
Pekli Ferenc 2002 óta töltötte be a társaság vezérigazgatói posztját.
MTI

- A magas vércukorszint az arcot is öregíti
- Két lábon járó disznó
- A cukrozott üdítők főleg a nők számára veszélyesek
- Több mint félmilliárdos bevétel Tintin alkotójának emléktárgyaiból
- Egyre későbbre halasztják őszi indulásukat a költöző madarak
- Kerecsensólymok műfészekben
- Első infarktus után a betegebb szívű ember tovább él
- D-vitamin nemcsak a csontoknak, hanem az ereknek is kell
- NFM: nincs szó a rendszámcsere kötelező elrendeléséről
- Kecskefejet akasztottak a soproni Fidesz-iroda ajtajára
- Januártól már nem adómentes a munkaadó végtörlesztési támogatása
- Matolcsy György: a központi költségvetés teljesítette pénzforgalmi egyenleg célját
- Az amerikai nagykövet szerint a magyar kormány nem fontolta meg Washington aggályait
- Tilos a dohányzás!
- Két és fél milliárd font felesleges ajándék
- Sürgősen fejleszteni kell a Magyar Honvédség helikopterállományát
- Navracsics Tibor: nem kell tőlünk félteni a demokráciát
- Schmitt Pál: Bács-Kiskun megyében tisztes erőfeszítés folyik az előrelépés érdekében
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- A szakszerű segítségnyújtást oktatják
- Iskola-VÁR-játék a Széna Téri Általános Iskolában
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum

