Újra lesz Óperenciás Meseünnep és Mesemondó Verseny
Február közepéig lehet jelentkezni
Ismét megrendezi a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár az Óperenciás Városi Meseünnepet és Mesemondó Versenyt Fejér megyében élő általános iskolások számára.
Jelentkezni február 20-ig lehet, a válogatókat március elején, a döntőt a hónap végén rendezik meg. A legjobbak könyvet kapnak, illetve nyári táborban vehetnek részt.
A gyerekek egy, magyar szerző által írt mesével vagy magyar népmesével vehetnek részt a versenyen. Az A-R betűs névkezdéssel rendelkező fehérvári iskolák diákjai számára március 5-én rendezik a válogatót, az S-Z betűs névkezdésű fehérvári intézmények és a vidéki iskolák tanulóit pedig március 6-án várják.
A mesemondó verseny döntője március 21-én, szerdán 14.00 órakor lesz, a válogatók és a finálé alkalmával közreműködik a Dalmesterek Együttes. A gyerekeket három korosztályban – 1-2., 3-4., 5-8. osztályos – értékeli a zsűri. A legjobban szereplő 1-2. osztályosok könyvjutalmat kapnak, míg a másik két kategória kiválóságai részt vehetnek az intézmény által szervezett nyári táborban.
A vállalkozó kedvű diákok február 20-ig jelezhetik részvételi szándékukat, a kitöltött jelentkezési lapokat a ggmuvhaz@gmail.com email címre vagy a 8000 Székesfehérvár, Sóstó ltp. 1. postacímre kell elküldeni, de személyesen is el lehet juttatni a művelődési házba.
ÖKK/GGMH

- Elhunyt Moldován Stefánia operaénekes
- Döntőjéhez érkezik a Versünnep
- Keresik a legszebb verslábat
- Picasso kiállítás Velencében: a zseni és a mecénás találkozása
- Újra Negyed6Negyed7 fesztivál a régi pesti zsidónegyedben
- Húsvéti Fesztivál Hollókőn
- Finnország történelmét bemutató múzeum nyílik Iszkaszentgyörgyön
- Szóljon a vers!
- Polgármesteri köszönet a közlekedők türelméért
- Magyarországnak nem hitel és pénz kell, hanem biztonsági háló
- Több tízmilliós adócsalást tárt fel bábolnai ingatlanok értékesítésénél a NAV
- Nyugdíjasok utazási kedvezménye
- A Tudorok korában a nyár volt a legveszélyesebb évszak
- Károlyi Mihály szobrának nincs helye a Parlamentnél
- Fehérvári szervezetekhez kerüljön az 1%
- Elhunyt Zoltai Magdolna
- Megkezdődött a Kossuth tér átépítésének előkészítése a Parlament mellett
- A kormány elutasítja a megszorítások politikáját
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- A szakszerű segítségnyújtást oktatják
- Iskola-VÁR-játék a Széna Téri Általános Iskolában
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Új helyen a Civil Szolgáltatási Iroda

