Ezt olvasta már?


Újrafestették a Malév első Tupoljev Tu-154-esét

Újrafestette a Légiközlekedési Kulturális Központ (LKK) a Malév első Tupoljev Tu-154-es repülőgépét, amely 45 évvel ezelőtt érkezett meg Szamarából Budapestre.

Az LKK MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a HA-LCA lajstromjelű Tu-154-est 1991-ben teherszállításra alakították át, majd 1993-ban vonták ki a forgalomból. Ezt követően különféle földi képzésekben és gyakorlatokban kapott szerepet, majd félrevontatták. Éveken keresztül a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér műszaki előterének szélén állt, az LKK 2014-ben szerezte meg, majd a Lufthansa Technik hangárában újrafestették a 45 évvel ezelőtti Malévos köntösét.

A külső felújítás a 48 méter hosszú törzs, a szárnyak és a vezérsíkok tisztításával és csiszolásával indult, majd 1400 négyzetméteres felületet kellett lefújni és hengerelni. Csak szürke és fehér festékből több mint 220 litert használtak fel.

A repülőgép külső felújítása után visszaszerelik a korábban eltávolított hajtóműveket, a pilótafülkébe és az utastérbe pedig visszakerülnek az eredeti műszerek és ülések.

A 154-es volt a Tupoljev első, kimondottan polgári célokra kifejlesztett repülőgépe. A típus első felszállása 50 évvel ezelőtt, 1968. október 3-án volt, a sorozatgyártás pedig két évvel később kezdődött meg. A magyar légitársaság az első üzemeltetők közé tartozott, előtte csak az Aeroflot és a bolgár Balkan bővítette flottáját Tu-154-esekkel. A Malévnél az idők folyamán összesen 18 darab Tu-154-es repült, a típust 28 év üzemelés után 2001-ben vonták ki végleg a Malév flottájából.







0
0
0

hírek innen, onnan

Mi történhetett az arcával? „Tesó, ez nem Angelina Jolie” – özönlenek az értetlenkedő kommentek

Angelina Jolie egy atlantai anya-lányaösszejövetelen jelent meg lányával, Zaharaval. A rendezvényről készült felvételek miatt a...

Most érdemes az Aldiban vásárolni: csökkentették a húsok, felvágottak és még sok más termék árát

Nem torpan meg az ALDI Magyarország nagyszabású tartós árcsökkentési programja, sőt! Az áruházlánc egy héten belül már másodször,...

Kiss László óbudai polgármester szerint lejárt a pártok kora, ezért mozgalmat indít

A célja ezzel az, hogy a III. kerület „értékeinek óvása és fejlesztése érdekében összefogja azokat a közösségeket, amik...

A Pilis egyik legkedveltebb turistacélpontja a Lajos-forrás, ahol jó megpihenni

A tisztavízű forrás már régóta kedvelt helye volt a hegyeket, erdőket járóknak. A Szentendréhez közeli forrás környékét több...

Majdnem 100 millió embert veszélyeztet a szegénység az Unióban, megjöttek a magyar adatok is

Minden ötödik uniós polgárt érint a szegénység vagy a társadalmi kirekesztődés kockázata.

Zenebaki az éterben: milliókba került a hiba

Zeneszámok rossz időzítése miatt 3,5 millió forintra bírságolt meg a Médiatanács egy rádiót, míg egy közismert televíziónak rejtett...

Kegel-gyakorlatok - Gátizomtorna a női panaszok kezelésében

A Kegel-gyakorlat a medencefenék izmait erősítő gyakorlatsor. Leggyakrabban a szülés utáni vagy a változókori vizelettartási panaszok...

Holnap élesedik a gazdák rémálma: Jön a Mercosur-megállapodás

Új korszak kezdődik május elsején az európai külkereskedelemben: Argentína, Brazília és Uruguay termékei minden korábbinál könnyebben...

Összecsukták az új Audi RS6-ot, pedig még be se mutatták

A Nürburgringen csapták oda az álcázott prototípust.

Vége az önfelett e-rollerezésnek egy megyeszékhelyen

Megtiltotta az elektromos roller, valamint több gépi meghajtású sport-, szabadidős és turisztikai eszköz használatát Kaposvár...

0

Sport

Az Adidas szupercipőjét két perc alatt elkapkodták, de nyugi, viszonteladói oldalon 4000 dollárért megvehető

Óriási a kereslet a cipőért, amelynek részben köszönhető az új világcsúcs.

Elég volt ebből, tönkreteszik vele a focit!

Egy ideje érlelődik bennem egy kétségkívül radikális gondolat, aminek a megerősítésére csak rátett egy péklapáttal a keddi PSG–Bayern München BL-elődöntő első félidejének utolsó pillanataiban VAR-ajánláss

Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is

Rövid időn belül háromszor rontott tizenegyest a brazil futballista.

NB I: Zárt kapus büntetést kapott a DVTK, az ETO-t és a Fradit is "utolérte" az MLSZ

Több NB I-es klubot is büntetett az MLSZ Fegyelmi Bizottsága.

NB I: Több külföldi bajnokságból is érdeklődnek az ETO játékosa iránt - sajtóhír

Úgy hírlik, több külföldi bajnokságból is érdeklődnek Csinger Márk iránt.

Egy tizenegyes itt, egy tizenegyes ott, egy elvett tizenegyes itt

Madridban ikszelt az Atlético és az Arsenal a Bajnokok Ligája elődöntőjében.

Bajnokok Ligája: Büntetők "döntötték el" az Atléti-Arsenal elődöntőt - videó

Két tizenegyesgól döntötte el az Atlético Madrid-Arsenal Bajnokok Ligája-elődöntőt.

Simeone a nézőket sajnálja, Arteta dühöng a bíró miatt

A legtöbben a jó meccs ellenére az előbb megadott, majd visszavont 11-esre fognak emlékezni.

Balhé a BL-elődöntő után: Simeone nekiment az Arsenal tiszteletlen sztárjának

Ami a közvetítésből kimaradt: lökdösődés, dulakodás öltözőfolyosó bejáratánál a lefújás után Madridban.

Arteta dühöng, nem érti, hogy miért vonták vissza a Bajnokok Ligájában az Arsenal tizenegyesét

Az Arsenal edzője értetlenül áll a játékvezető döntése előtt.

Ki volt gyáva: a bíró vagy az impotens VAR? Káosz és szégyen a Bajnokok Ligájában

Három tizenegyes, két gól, egy visszavont büntető – a szerda esti BL-elődöntő elsősorban nem a futballról szólt.

0
0

Bulvár

Magyar Péter közölte, amint lehet végleg megszüntetik az Orbán-rendszer egyik ikonikus hivatalát

Magyar Péter szerint az állam hatmilliárd forintot fog spórolni évente, miután megszüntetik a Szuverenitásvédelmi Hivatalt. Mi törtönt? A leendő miniszterelnök a Facebookon közzétett posztjában közölte, hogy „h

„Elvált szingli vagyok és egy kis albérletben élek” Miért büntetnek, ha párkapcsolat helyett a lelki békét választod?

Ha egy nő az autonómiát választja, annak mindig ára van. A társadalmi elvárások és a személyes boldogság közötti egyensúly megtalálása gyakran kihívást jelent.

Máris hullanak a csontvázak a Külügy szekrényéből ? Súlyos állítások érkeztek a tiranai nagykövetségről

Az utóbbi időszakban több, egymástól független forrásból is olyan információk jutottak el szerkesztőségünkhöz, amelyek szerint komoly feszültségek alakulhattak ki Magyarország tiranai külképviseletén.

„A két bátyám időnként feleséget cserélt” – Mi volt a legkínosabb családi dráma?

Vannak a szokásos családi tragédiák és azok, amikor annyira kellemetlen a helyzet, hogy mindenki el akar süllyedni.

„Ősszel már nem lesznek jóindulatúak” – megszólalt Varga Mihály, a Matolcsy-korszakról is beszélt

Varga Mihály kitért a forint árfolyamát befolyásoló legfontosabb tényezőkre és az új kormány gazdaságpolitikájára is. Mi történt? Varga Mihály interjút adott a hvg.hu-nak, melyben az új magyar kormánnyal várha

Nem várt fordulat a ledarált minisztériumi papírokkal kapcsolatban, az év levelét címezték nekik

Valaki meglátta a piaci rést a pletyka mögött és nem félt cselekedni.

Videón az édesapa, aki ájultan esett a földre, mikor felesége a második gyermeküket hozta a világra

Futótűzként terjed a közösségi médiában az édesapa videója, aki elájult második gyermeke születése során.

Videón az ukrán mentőakció: Takaróval „álruhába” öltöztetett robot mentette ki a nagymamát az orosz támadások elől

Az ukrajnai háború egyik legkülönlegesebb mentőakcióját hajtotta végre a 60. önálló gépesített dandár katonái, amikor egy távirányítású katonai robot segítségével menekítettek ki egy idős nőt a tűzvonalb

Tóth Gabi újra bejelentkezett, otthona feketében úszik

Tóth Gabi szakmai es anyagi gondjai után családi helyzete is kritikus, már a szülei is a megoldást keresik.

Sürgősségi szívműtét az utcán: a magyar sebész mellkason szúrt férfi életét mentette meg

Dr. Dubóczki Zsolt sürgősségi szívműtétet hajtott végre a 30 éves mellkason szúrt férfin.

blogmorzsák

Hitler halála - legendák és összeesküvés elméletek

Ma 81 éve, hogy bejelentették Hitler halálát, de a világ nem hitt benne: holttestét nem mutatták be, a szovjetek pedig titkolóztak.

Fáradtság, sérülések, gyengébb teljesítmény

Sok sportolónál ez áll a háttérben.

0