Ezt olvasta már?


Újságírást tanuló diákok vehetnek részt az EU médiaprogramjában

A Youth4Region elnevezésű médaprogram 28 médiaszakos vagy újságírást tanuló hallgatónak biztosít egy szakmai utat Brüsszelbe október 7. és 12. között, amennyiben pályázott videóriportjuk vagy cikkük az egyik EU által finanszírozott projektről nyertes lesz. Tagállamonként egy hallgató nyerhet.

A Youth4Regions elnevezésű, évente megrendezésre kerülő médiaprogram célja az, hogy felkészítse az uniós regionális politikára specializálódott újságírók következő generációját. Ez nem csupán abból a szempontból érdekes, hogy egy szakmai médiaprogram keretein belül kívánja az Európai Unió népszerűsíteni a kohéziós politikáját, de hogy egy olyan fiatal generációt szeretne "kiképezni", akik tisztában vannak nemcsak az Unió értékeivel és alapelveivel, de annak struktúrájával, működésével, céljaival, valamint különböző politikáival és programjaival. Ezenfelül pedig az Európai Unió 28 tagállamának egy újságírást tanuló diákjának lehetőséget biztosít arra, hogy egy európai szintű média és szakmai rendezvényen vehessen részt, ezzel is támogatva egyrészt a médiaoktatást, másrészt pedig az újságírói szakma jövőjét. Az esemény a Régiók és Városok Európai Hete keretében zajlik. Az Európai Bizottság az utazási költségeket és a szállást finanszírozza a nyertesek számára.

A Youth4Region médiaprogram idei kiadásának pályázati lehetősége tehát nyitva áll mindazon érdeklődök számára, akik újságírással szeretnének foglalkozni, vagy olyan médiaszakon tanulnak újságírást, amely révén a későbbiekben ebben a szakmában képesek majd elhelyezkedni.

28 újságíró hallgató, vagy médiaszakos hallgató (mindegy tagállamból egy) megy Brüsszelbe október 7. és 12. között, hogy megismerjék és megtanulják az Unió regionális és kohéziós politikáját és annak működését, fejlesszék a készségeiket és képességeiket, mint potenciális, jövőbeni újságíró, valamint, hogy egy olyan növekvő újságírói hálózatnak a részeseivé váljanak, amelyek rendkívüli érdeklődést mutatnak az Európai Unió regionális politikája iránt.

A 28 újságíró vagy médiaszakos hallgató úgy kerül ki a tagállamokból, hogy a pályázat keretein belül a legjobb írásaikat vagy képeiket kell elküldeniük egy Európai Regionális Fejlesztési Alap vagy Kohéziós Alap által társfinanszírozott projektről. A tagállamokban a legjobb munkával pályázónak lesz lehetősége csatlakoznia 27 másik európai újságírást tanuló hallgatóhoz, hogy október 7-től 12-ig Brüsszelbe utazhasson.

Jelentkezni ITT lehet!

A nyerteseknek a következőket kínálja a Youth4Refion médiaprogram és pályázati lehetőség:

• Újságírói gyakorlati munkatapasztalatot, amely lefedi Európa legnagyobb regionális fejlesztési eseményét

• Újságírói, kommunikációs és Regionális Politikai képzést

• Egy profi, szakmabeli újságíró mentorálását

• Az esélyt, hogy a nyertes találkozhasson a többi európai újságíró hallgatóval

• Azt a lehetőséget, hogy a nyertes publikálhasson egy európai szintű magazinban és a weblapon

 

Június 29-ig kell jelentkezniük a pályázóknak egy eredeti ötletet tartalmazó videóriporttal vagy cikkel, amelynek fókuszában az EU által finanszírozott projektek állnak (Európai Regionális Fejlesztési és Kohéziós Alap). Fontos, hogy a jelentkezés előtt az pályázók győződjenek meg arról, hogy kellő figyelemmel elolvasták a Youth4Region médiaprogramra vonatkozó részvételi feltételeket.

lockkerdee

 

(Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.)







0
0
0

hírek innen, onnan

Brutális a magyar focista sérülése, elmozdult a szemgolyója - Orvosa elárulta a részleteket

Még a profi orvos szerint is csak kocsmai verekedések után látni ilyen sérülést.

Meggyőzően tette le névjegyét az Arsenal

Egyértelmű elragadtatás fogadta a bajnok győzelmét a kupagyőztes Manchester City felett. Az Arsenal 3-0-ra győzte le ellenfelét.

Lángokban állt egy óvoda Hejőpapin, négy városból érkeztek a tűzoltók

A Borsod megyei településen a Kossuth utcai épület tetőszerkezete kapott lángra vasárnap este. A katasztrófavédelem szerint több...

Nem csak a Duna, a Tisza is katasztrofális állapotban van, a búvárokat is bevetették Szolnoknál

Történelmi mélypontra esett a Tisza vízállása Szolnoknál, miután a Kisköre alatti szakasz folyamatosan apad. A kritikus helyzet miatt a...

8 dolog, amit tegyen meg szex után

Van, amit érdemes szex után tenni, ám van, amit kerülni kell.

Hajrágóllal nyert a Puskás Akadémia, botlott a címvédő ETO FC

A Puskás Akadémia házigazdaként 3-2-re legyőzte a Paks csapatát a labdarúgó NB I 4. fordulójának vasárnapi játéknapján. A címvédő...

Az időjárás is beleszólhat az augusztus 20-i ünneplésbe, így érdemes készülni

Mutatjuk, mire lehet számítani a nemzeti ünnep napján időjárás szempontjából.

Gyilkosság történt Erzsébetvárosban

Holttestet találtak egy lakásban, a rendőrség szerint felmerült az idegenkezűség gyanúja.

Cristiano Ronaldo kimondta: valószínűleg 2027-ben véget ér a pályafutása

A portugál támadó már azt is kitalálta, mit fog csinálni a nyugdíjazása után

Atyaég, mi történt a magyar tőzsdén? Erős volt a hét, ezek a papírok mentek nagyot

Újabb történelmi csúcsra ugrott a héten a magyar tőzsde, annak ellenére is, hogy nem minden vezető részvény tudott erősödni.

NB II: 2 meccs, 11 gól, 1 piros - eredmények

Valósággal potyogtak a gólok a vasárnapi NB II-es meccseken, Karcagon hatszor, Szentlőrincen ötször találtak a kapuba a csapatok.

0

Sport

Itt a vége, ez a súlyos sérülés véget vethet Böde Dániel pályafutásának

A legújabb hírek szerint műtét vár a korábbi magyar válogatott támadóra, már az utódja is megvan.

Minden jel szerint távozik a Liverpool 60 millió eurós csillaga

A közönség egyik kedvence nyitott a váltásra.

Alexis Mac Allister apja elszólta magát: itt játszik a fia a következő szezonban

Az elmúlt hetekben komoly találgatások jelentek meg Alexis Mac Allister körül, ezekről a Sportposzt is írt. A Liverpool argentin középpályását többek között a Manchester Cityvel és a Real Madriddal is összefügg

Hányt és összeesett meccs közben min-den idők legeredményesebb teniszezője

Minden idők legeredményesebb férfi teniszezője nagyon szenvedett.

Berobbant a 16 éves magyar csodagyerek, országos csúccsal jutott az Eb-döntőbe Pápai Olivér

Két magyar úszóért is szoríthatunk vasárnap a párizsi Európa-bajnokság 400 méteres férfi gyorsúszásának döntőjében.

Világsztárt igazol a FC Barcelona, már a repülőútját szervezik

Az utolsó fázisához érkezett a klubváltás.

Bulvár

Fontos tudni, hogy augusztus 25-én hajnali 1 órától Magyarországon nem használhatjuk az OTP számos funkcióját

A bank tájékoztatása szerint fejlesztési munkálatok miatt mintegy másfél óráig nem lesz elérhető a kártyás fizetési rendszer.

Több mint egy órát késett a mentő, miközben szívrohamban elhunyt a 39 éves édesanya

A nő férje megpróbálta újraéleszteni a feleségét, de nem járt sikerrel.

Kiderült, ki vezetné a vagyonvisszaszerzési hivatalt – NER-es védői megbízásokat utasított vissza

Francsics Imre a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnöki posztjára jelentkezett, és a meglévő nyomozati...

Takács Péter ex-államtitkár átáll a Tiszához? Magyar Pétert Jézus Krisztushoz hasonlította

Könnyen lehet, hogy a volt egészségügyi államtitkát beszáll Magyar Péter rajongói közé. Vagy az év trollkodását követte el?

Rendkívüli! Felfüggeszthetik a palackvisszaváltást

A budapesti palackgyűjtés sokak számára megélhetési forrássá vált, így bár az eldobált göngyöleg eltűnt az utcákról, a jelenség súlyos köztisztasági problémákat váltott ki.

Egy argentin turista megkóstolta végre a magyar rántott húst a Balatonnál

Ilyen véleménnyel van a magyar rántott húsról egy argentin, akiknél egészen másképp készül el a fogás.

Tóth Máté Paksról üzent Magyar Péternek – szerinte 42 milliárdba került a késlekedés

A Mi Hazánk energiajogásza nem jutott be a paksi bejárásra, ezért a helyszín közeléből intézett kemény üzenetet a miniszterelnökhöz.

Vége a kánikulának: ekkor érkezik a lehűlés – 10 vármegyére csaphatnak le zivatarok

Vasárnap még 36 fokig emelkedhet a hőmérséklet, de hétfőn záporokkal, zivatarokkal érkezik a lehűlés.

A színésznő Vastag Csaba párja volt 5 évig: ez a jóképű férfi az új szerelme

Görgényi Fruzsina a párjával utazott el néhány napra, onnan posztolt szerelmes képeket.

Kipróbáltam a lusta kertész módszert, és több növényem lett, mint valaha

Kipróbáltam a lusta kertész módszert, és az eredmény meglepett.

Újabb közlekedési tragédia, ezúttal a Balatonnál

Elgázolt a vonat egy embert Ábrahámhegyen vasárnap délelőtt - közölte a katasztrófavédelem. Lassul a közlekedés az észak-balatoni vasútvonalon.

Minden nyugdíjas nagyon figyeljen. Jön a szeptemberi nagy dátum

Az augusztusi nyugdíjat a bankszámlára kérők már a héten megkapták. A Magyar Államkincstár 2026-os ütemezése szerint az augusztusi ellátások várható banki jóváírásának napja augusztus 12., szerda volt.