Ezt olvasta már?


Ünnepi változások a vonatközlekedésben

A húsvéti hosszú hétvégén változik a vonatok közlekedési rendje. Április 13-án a pénteki, 14-én a szombati, 15-én és 16-án az ünnepnapi, 17-én a vasárnapi, 18-án a szokásos munkanapi menetrend szerint közlekednek a vonatok. - Pécsi Napilap -

Tavaly a húsvét ideje alatt csaknem 540 ezren váltottak jegyet, ami egy szokásos hétvégéhez képest 13 százalékkal több utazást jelent. Idén a tavaszi szünet április 13-tól 18-ig tart, főként annak kezdetekor sok diák utazik majd lakóhelyére, ezért csúcsforgalom várható a pályaudvarokon.  A tavaszi szünet utolsó napján, kedden is sok utasra számít a vasúttársaság: ezen a napon a helybiztosítással közlekedő vonatok átlagos kihasználtsága még a húsvéthétfőinél is magasabb lehet.

A várható utasforgalmi igényekhez igazodva a MÁV-START az összes rendelkezésére álló, üzemképes járművét felhasználja, a helyfoglalások alakulása alapján, a lehetőségekhez képest az InterCity vonatokhoz plusz kocsikat kapcsolnak.

A pénztárak előtti sorban állás elkerülése érdekében a MÁV-START azt javasolja utasainak, hogy a menetjegyeket és helyjegyeket az ünnep előtt elővételben váltsák meg. Használják a jegyértékesítő automatákat, vegyék igénybe az internetes jegyvásárlás és az otthoni menetjegynyomtatás lehetőségét is a https://jegyvasarlas.mav-start.hu/eTicketV2/ weboldalon keresztül, továbbá az online vásárolható és a vonatokon akár mobiltelefonon is bemutatható e-vonatjegyet.







0
0
0

hírek innen, onnan

Tiltott szerelmek a Harry Potter díszletei között: ők jöttek össze titokban a forgatások alatt

A Harry Potter-nap nemzetközi ünnepnapja május 2., amelyet 2012-ben nyilvánítottak hivatalossá. A dátum a történet szerint a Roxforti...

Több ezer amerikai katonát vonnak ki Németországból

Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból – jelentette be a Sean Parnell, az amerikai hadügyminisztérium szóvivője...

A napközbeni szieszta árnyoldala – ez az alvási szokás korai figyelmeztető jel lehet idősebb korban

Egy rövid délutáni pihenő sokszor kifejezetten jót tesz. Idősebb korban azonban nem mindegy, milyen gyakori, mennyi ideig tart, és a nap...

Most közölte a zokogó család a gyászhírt: elhunyt a sportág legendája

Szomorú veszteség érte a sportvilágot: 59 éves korában elhunyt Alex Zanardi, az autóversenyzés és a paralimpiai sport kiemelkedő alakja....

Négy alattomos szokás, ami növeli a sztrók kockázatát: így védd az agyadat

A sztrók megelőzése nem csak a fontos dolgokon, például a dohányzás elhagyásán múlik, hanem a hétköznapi apróságok legalább ennyit...

Vesekő: így segítheti elő a gyorsabb távozást – és ezt sokan rosszul csinálják

A vesekő kezelése mindig egyéni megközelítést igényel. Amit Ön otthon tehet, az sokat segíthet – de nem helyettesíti az orvosi...

A sminktrend, ami minden bőrtónuson jól mutat: hódít a monokróm

Mit is jelent valójában a monokróm smink, és hogyan hozhatunk létre ilyen harmóniát az arcunkon? Utánajártunk.

Új korszak kezdődhet a skót whisky történetében, Indiában még luxus ez az ital

A skót whiskyipar vezetői lélegzetvisszafojtva figyelik a nemzetközi kereskedelmi tárgyalásokat. A legfrissebb hírek szerint ugyanis...

Több mint 3000 légicsapást hajtottak végre Irán ellen

Az iráni tengerészszakszervezet szerint legalább 44 civil halt meg a kikötőket és hajókat ért támadásokban, miközben több ezer csapást...

Lépett a világ legnagyobb hajózási cége: váratlan trükkel hozzák el az olajat a Hormuzi-szorost kikerülve

A világ legnagyobb konténerszállító társasága, az MSC új, kombinált tengeri-szárazföldi szolgáltatást indít Európa és a...

Vitézy Dávid: milliárdok veszhetnek el összeomló vasúti tenderek miatt

A leendő közlekedési miniszter szerint kár 280 milliárd forint uniós forrásvesztés is lehet a következménye annak, hogy több...

Tömegesen lepi el az internetet a mesterséges szemét: sokan rettegnek, mit hoz a jövő – küszöbön az AI-disztópia?

Az elmúlt években a generatív mesterséges intelligencia (MI) berobbanása volt az a téma, ami a legtöbb vitát szította a tudományos...

0

Sport

Szalah váratlan bejelentése: Szoboszlai elődjét akarja látni Liverpoolban

Az idény végén távozó egyiptomi klasszis a klublegenda Steven Gerrardnak adott exkluzív interjút.

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

17 éves minden idők egyik legemlékezetesebb futballmeccse

17 éve, hogy Messiék hatot rúgtak a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó

A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.

„A lelkiismeretem nem bírta volna” – kitálalt a szövetségi kapitánnyal szembemenő magyar olimpikon

Székely Zója tornász még a tavalyi világbajnokságon szenvedett súlyos sérülést felemás korláton.

Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Feltámadt a McLaren, nagyot bukott a Mercedes a visszatérő F1-ben

Lando Norris nyerte a sprintkvalifikációt Miamiban péntek este, George Russell csak a hatodik helyen zárt hatalmas hátránnyal.

Hatalmas bravúr: a Tatabánya első magyar csapatként jutott az Európa Kupa döntőjébe

Korábban a Szegednek és a Ferencvárosnak is az elődöntő jelentette a végállomást.

Az év dobásához az év mázlija is kellett

Néha centiken múlik a siker vagy a bukás. Most is ez történt.

Vicces jelenet a Liverpool sajtótájékoztatóján, Arne Slot szemében Mohamed Szalah már félig magyarnak számít

A legutóbbi bajnokin már a keretbe nevezett Pécsi Árminról is kérdezték a trénert.

0
0

Bulvár

Egy hét múlva a Fidesz biztosan nyerni fog

Egyetlen ellenzéki jelölt sem indul a jövő vasárnapi időközi önkormányzati választáson Esztergomban, így a Fidesz-KDNP jelöltje ellenfél nélkül vág neki a voksolásnak.

Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni

Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.

Gagyi kamukép terjed Orbán Viktor kapcsán, még az ellenfelei is védik a leköszönő miniszterelnököt a támadás kapcsán

Az utóbbi időben látványos világtrend bontakozott ki, hisz sorra jelennek meg a közösségi médiában a mesterséges intelligenciával generált, gyakran valóságnak tűnő, de hamis képek közéleti szereplőkről. Donal

Félt a bosszútól, megpattant az országból a híres sportoló

Dániáig meg sem állt a magyar sportember, miután idehaza már munkát sem kapott, és tartott a népharagtól, a zaklatásoktól. Külföldre költözött az a jászberényi karateedző, akit azzal vádolnak, hogy két éve b

VSquare: Befagyasztottak egy 11 milliárdos NER-vagyont az egyik bankban, az összkép azonban nem pozitív

A blokkolt összegek ugyanis csak töredékei a teljes, külföldre mozgatni kívánt vagyonnak.

Kitört a pánik: csak harmadszorra sikerült a leszállás a Wizz Air budapesti járatának

Többen rosszul lettek, sokan pedig kifejezetten halálfélelmet éltek át a bizonytalan helyzetben a Wizz Air fedélzetén.

0