Ezt olvasta már?

0

Választás 2018 - Az ügyészségek 29 párt ellen indítottak keresetet

A tavaszi országgyűlési választás után 29 párt ellen indítottak keresetet az ügyészségek, mert két egymást követő választáson nem indítottak jelöltet vagy mert felhagytak tevékenységükkel és vagyonukról nem rendelkeztek - közölte a Legfőbb Ügyészség csütörtökön az MTI-vel.


hirdetés

Huszonhárom esetben a pártként működés megszűnését kérik kimondani, hat pártot pedig megszüntetnének.

Felidézték: az 1989-es párttörvény szerint az ügyészség indítványára a bíróság - a párt egyesületként való további működésének érintetlenül hagyásával - megállapítja a párt működésének megszűnését, ha a párt egymást követő két általános országgyűlési képviselői választáson nem állít jelöltet. Az ügyészség indítványára a bíróság megállapítja a párt megszűnését, ha az tevékenységével felhagy és vagyonáról nem rendelkezik.

A Legfőbb Ügyészség tájékoztatása szerint az idei országgyűlési választásokat követően a főügyészségek a törvényszékek nyilvántartásai alapján összevetették az illetékességi területükön bejegyzett, és jelenleg is pártként nyilvántartott szervezetek listáját a Nemzeti Választási Irodának a 2014. és 2018. évi általános országgyűlési képviselőválasztásokon jelöltet állító szervezetekről készített jegyzékeivel.

Az átfogó vizsgálat alapján az ügyészek megállapították, hogy 23 párt a 2014. és a 2018. évi általános országgyűlési képviselői választásokon sem állított jelöltet. Az ügyészségek ezekkel a pártokkal szemben keresetet nyújtottak be, kérve a bíróságot, hogy állapítsa meg pártként való működésük megszűnését, a szervezet egyesületként való további működésének érintetlenül hagyásával.

Az ügyészségek ez alapján kezdeményezték az Antifasiszták Magyarországi Demokratikus Pártja, a Demokratikus Keresztény Királyság Párt, az Egyszerűség, Lehetőség, Sikeresség, Őszinteség Baráti Társaság, a Hajrá Magyarok a Szebb Jövőnkért, a Helyreállítás Magyarországi Pártja, a Híd Párt, a Kárpátia Függetlenségi Front, a Kritikus Tömeg Mozgalom, a Magyar Autonóm Néppárt, a Magyar Nemzet Köztársasági Pártja, a Magyarország a Magyaroké Magyar Nemzeti Párt, a Magyar Roma Párt, a Magyarok Egymásért Szövetsége, a Magyarok Közössége Párt, a Mátyás Párt, a Nemzedékek Műhelye, a Nemzeti Értékteremtő Párt, a NÉPPÁRT.HU, az Országunkért Közösen, az Összefogás Szabolcs-Szatmár Bereg Megye Felemelkedéséért Szövetség, a Szegénységben Élők Pártja, a Szociális Unió Főváros, valamint a Zöld Baloldal - Zöld Demokraták - Zöldek Szövetsége pártként való megszüntetését.

A Legfőbb Ügyészség tájékoztatása szerint további hat párt esetében az ügyészségek magának a szervezetnek a megszűnésének a megállapítását kérték, mert a rendelkezésre álló adatok szerint a párt a tevékenységével felhagyott és vagyonáról nem rendelkezett. Eredményes keresetindítás esetén ezek a szervezetek nemcsak a pártként való működés lehetőségét veszítik el, hanem jogi személyiségük is megszűnik.

A Legfőbb Ügyészség tájékoztatása szerint ezek a pártok a következők: Emberek Pártja, Európai Alternatíva Párt, Élhető Magyarországért Párt, Horgászok és Természetbarátok Pártja, Lokálpatrióta Párt, Új Független Párt.

A 2014-es országgyűlési választás után szeptember közepéig 38 párt ellen indított az ügyészség keresetet.







0


Mi a véleménye a Munka Törvénykönyvének módosításáról (túlóratörvény)?









0
0

hírek innen, onnan

Pénteken vizsgálják a magyar adósosztályzatot

Pénteken vizsgálja Magyarország államadós-besorolását a Fitch Ratings. Londoni pénzügyi elemzők lehetségesnek tartják, hogy a Standard...

Döntöttek a falusi csok szabályairól

A kormány a Magyar falu program keretében döntött a falusi családi otthonteremtési támogatás (csok) bevezetéséről - jelentette be a...

Elhunyt Fésűs Éva, a közkedvelt írót 92 éves korában érte a halál

Többek közt a Csupafül-könyvek és A palacsintás király című mesejáték szerzője.

A világ egyik legjobb játékosa oktatta a magyar curlingeseket

A magyar és a svéd szövetség együttműködése nyomán a világ egyik legjobb játékosa, Niklas Edin oktatta a hazai curlingeseket.

A férfiak egészségét is óvhatja néhány gyógynövény

A tökmag, a kisvirágú füzike, a tömjénfa, a csalán és még számos gyógynövény segíthet megelőzni vagy enyhíteni a prosztata egyes...

A prosztatagyulladás nem játék

Minden ötödik férfinál jelentkezik a betegség. A prosztatagyulladás a férfiakat a fiatal felnőtt kortól 50 éves korig leggyakrabban...

Férfias intimtorna védi a prosztatát

Fontos az étrend a mozgás viszont, a fűszerek és a csípős paprika nem a prosztata barátja.

Magyar állampolgár lett az amerikai Andrew Brunson tiszteletes

A tiszteletes többször járt már Magyarországon, és gyermekei is magukénak vallják a magyar örökséget.

Stabil bevételre számít a Magyar Telekom

Az idei mérsékelt csökkenést követően 2021-ig szinten maradó bevétellel és enyhén növekvő Ebitda-val számol a Magyar Telekom.

Fizetésemelést várnak és elégedetlenek az oktatással a magyar fiatalok

Egy friss felmérés szerint a dolgozó fiatalok kétharmada számít kisebb vagy nagyobb fizetésemelésre. Az érintettek 43 százaléka saját...

Magyar állampolgár lett a lelkész, akin összebalhézott Trump és Erdogan

Andrew Brunsont a török puccskísérlet után tartóztatták le, Trump haragjába beleremegett a török líra. Családjának vannak magyar...

Könnyedén jutott tovább a Chelsea az EL-ben

Továbbment az Inter és a Dinamo Kijev is.

0

Sport

Nevetségessé vált videóbíró, undorítóan mutogató Simeone, duzzogó Ronaldo

A VAR-technológia abszolút csődje a vb után most a Bajnokok Ligáját teszi éppen tönkre.

Csapatbuszt vett első fizetéséből a Manchester United játékosa

Gyerekkori csapatának kedveskedett a csapat védője.

"Ronaldo nem nyert öt Bajnokok Ligáját, csak hármat"

A két gólon kívül történt még néhány igen érdekes esemény az Atlético és a Juventus BL-meccsén. És utózönge is van bőven.

Négy méterről bárhova rúghatta volna a kapuba, de kihagyta

Nolan Roux közelről akart nagy gólt rúgni, helyette kibombázta a nézőtérre a labdát.

Megkezdték a legendás magyar focistadion bontását - videó

Vadonatúj, minden igényt kielégítő aréna kerül a helyére.

BL: Cristiano Ronaldo nagyon leszólta az Atlético Madridot

Savanyú a szőlő a portugál klasszisnak.

A Manchester United sztárjáért 100 millió eurót fizetne a Barca

Könnyen lehet, hogy emelni kell majd még a téten.

A Dortmund 18 éves zseniális szélsője Anglia válasza Neymarra?

A félelmetesen tehetséges Jadon Sanchóról is szól a Bundesliga 2018/2019-es szezonja.

Kézi: edzőt buktatott a magyar csapat

A kemény nyilatkozat után lelépett a tréner.

Kiderült, kinek mutogatta magát Simeone

Az Atlético Madrid vezetőedzője elárulta a különös gólöröm okát.

Egy év után távozik a PSG középpályása

Korábban az Arsenal, a Chelsea és a Real Madrid futballistája is volt.

0

Bulvár

Ők is ott voltak Vajna amerikai temetésén

A filmproducer temetésére négy nappal az Oscar-gála előtt került sor. Leslie Mandoki mindkét szertartáson elbúcsúzott Andy Vajnától.

Ezzel a nesztelen finn sellővel eltöltenénk az egész nyarat

Nem csak gyönyörű formája miatt lehet első látásra beleszeretni az elegáns, érintőképernyős eszközökkel felszerelt csónakba.

7 tárgy az otthonodban, ami mindenkinél balszerencsét hoz

Biztosan te is érezted már azt, hogy üldöz a balszerencse, és hogy az egészre már keresztet vethetsz, úgysem alakul jól a napod. Ugyanúgy, ahogy bizonyos tárgyak pénzt, szerelmet, szerencsét vonzanak, vannak olyan dolgok, amelyek épp ellenkezőleg mozgatják az energiákat. Jobb lesz hát, ha minél gyorsabban megszabadulsz tőlük!

Lebontották a 200 éves kanapé támláját: hihetetlen érték rejtőzött mögötte

Egy magyar restaurátor tette az elképesztő felfedezést Rákóczifalván.

Brutális, hogy mi vár ránk áprilisban

Új előzeteseket kapott az április 26-án megjelenő, PS4-exkluzív Days Gone.

Ilyen nő volt Vajna első felesége, Cecilia: a producer sosem beszélt róla

Andy élete végéig nem tudták elengedni egymást.

Ha ekkor reggelizünk, nem fogunk elhízni

Erre esküszik a kínai orvoslás.

Felbukkant Andy Vajna első felesége: Cecilia megtörten nyilatkozott

Cecilia Mong is ott lehet Andy Vajna Los Angeles-i búcsúztatóján.

A NASA lefotózta a Hold túloldalán robogó kínai holdjárót

Még február 1-jén sikerült a NASA 10 éve a Hold körül keringő űrszondájának egy olyan fotót lőnie az égitest felszínéről, hogy azon látszódik a kínaiak holdjárója, valamint a hozzá tartozó leszállóegység is.

Ezt kell tenni, hogy ne legyünk rákosak: kínai kutatók is igazolták az eredményt

Az egészséges életmód sok százalékkal csökkenti a betegség kialakulásának kockázatát.

Megszúrlak, ha nem adod el az autót nekünk - durva új magyar módszer terjed

Erőszakos banda vadászik gyanútlan autóeladókra, nagyon vigyázzon!

Kitálalt az orvosa Michael Jacksonról: döbbenetes dolog derült ki

Furcsa dolgot árult el az 50 éves korában elhunyt Michael Jacksonról az orvosa, aki megölte őt.

blogmorzsák

„Arcon csapott a valóság“ - interjú Goda Krisztinával

A BÚÉK és a Csak szex és más semmi rendezője vall bukásról, adaptálásról és Andy Vajna utolsó tanácsáról.

Márai: Ez a kor áhítat nélkül való

Az író halála után nem sokkal az Ország-Világ újraközölt egy 1937-es Márai-interjút, melyből kiderült, mi volt a kedvenc műve, és hogy mit gondolt a moziról.

„Amit ez a szegény teremtés mondott, az maga az aberráció“

Nagyon fájhatott Semjén Zsoltnak, hogy egy svéd politikus Orbán családvédelmi akciótervéről a ’30-as évekre asszociál.

Perverz üzeneteket kap a legmenőbb rapper

Krúbi megmutatja, mi van a telefonján. Új magyar zenék.

Budaörsre szokott járni megcsalni

A megcsalt pasi nem érzi késznek magát egy nyitott kapcsolatra, bár eddig is működött: úgy, hogy ő nem tudott róla.

Az iPhone jövője

Egész hamar unalmassá fognak válni az okostelefonok.

Azt hiszed, hogy Dániában ingyenes az egészségügy?

Akkor nem csoda, hogy nem fáj neked minden peták, amit a magyar kormány haszontalanul, netán korrupt módon költ el.

Miniforradalom a brit parlamentben

A képviselők célja a Brexit megállítása.

100 éves a "vörös térkép"

Hazánk talán legismertebb etni­kai térképe, a Trianont megelőző béketárgyalások egyik legtöbbet emlegetett dokumentuma ép­pen ma száz éve jelent meg először nyomtatásban.

Taktikus 25 éve­seket akarunk a VV10-be!

Mit gondolnak a hogyvoltírók a VV9-ről és mitől lenne jobb a VV10 szerintük?

Ezért lett a pálinka a magyar vidék itala

Tulajdonképpen az araboknak és a szlovákoknak köszönhetjük, hogy ma pálinkával koccintunk.

A túlérett banán a legna­gyobb kincs a konyhában

Ebben az állapotában a legfino­mabb és a legkrémesebb, ráadá­sul egy rakás finom dolog készülhet belőle.

0