Ezt olvasta már?

Hagyományosan készült az idei Szent István-napi kenyér

A Szent István-napi kenyér a Kurdi Family Pék Kft. Görböc kenyere lett az idén, amely hagyományos technológiával készült adalék nélkül - hangzott el az M1 aktuáli...

0

Varga Mihály: a családok megerősítése és a munkavállalók segítése a legfontosabb

A kormány szándéka változatlan, a családok megerősítése és a munkát vállalók segítése a legfontosabb eleme a jövő évi költségvetésnek - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.


hirdetés

A tárcavezető kiemelte, hogy a 2017 első negyedévi 4,2 százalékos gazdasági növekedés is alapot adott arra, hogy a 2018-as költségvetés legfontosabb számait úgy tervezzék, hogy eleget tudjanak tenni négy fő gazdaságpolitikai iránynak, az adócsökkentésnek, a béremelésnek, a beruházások és fejlesztések támogatásának, valamint az államadósság csökkentésének.

A nemzetgazdasági miniszter közölte: a gazdasági növekedés többletbevételei fedezik a társasági adókulcs és a munkát terhelő járulékok csökkentése miatti kiesést, így továbbra is egyensúlyi lehet a költségvetés. Hozzátette: a parlament úgy fogadta el a módosításokat, hogy a hiány mértéke nem változott, jövőre 2,4 százalékos államháztartási hiányt terveznek.

Varga Mihály elmondta, arra törekedtek, hogy senkinek ne kelljen kevesebből gazdálkodnia jövőre, mint ebben az évben.

Oktatásra 80 milliárd forinttal, szociális-családügyi támogatásokra csaknem 200 milliárd forinttal fordítanak többet, a gazdaságfejlesztés pedig nagyobb arányt képvisel ebben az uniós ciklusban, mint korábban - sorolta.

Hangsúlyozta, olyan változásokat fogadtak el, amelyek a munkából élőket segítik. Kiemelte, hogy jövőre 17 500 forintra nő gyermekenként az adókedvezmény a kétgyermekes családoknál, ami 330 ezer családot érint. Az egyetemi tanulmányaik alatt vállalkozóként munkát vállaló fiatalok tételes költségeit 50 ezerről 25 ezer forintra csökkentik.

Varga Mihály kifejtette: arra kell törekedni, hogy további lendületet kapjon a gazdasági növekedés, több munkahely legyen és a demográfiai tendenciák is változzanak. Felhívta a figyelmet a többi között arra, hogy egymillió forintot elengednek a jelzáloghitellel rendelkező három- és többgyermekes családok tartozásából, valamint három vagy több gyermek esetén elengedik jövőre az anyák diákhitel-tartozását, két gyermek esetén a tartozás 50 százalékát.

Jelezte, 205 milliárd forint tartalékkal terveznek, de bízik abban, hogy nem lesz olyan gond 2018-ban, ami miatt a tartalékra szükség lenne. Ha mégis, akkor ennek az összegnek elégnek kell lennie arra, hogy át tudjanak csoportosítani - fogalmazott.

Megjegyezte azt is, a gazdaság szereplői hozzászoktak ahhoz, hogy már a nyár elejére kiderülnek a legfontosabb számok, az adómértékek, a járulékrendszer változásai, a fejlesztési, beruházási támogatások. A nemzetgazdasági miniszter szerint ez is erősíti a biztonságot, a stabilitást; mindenki érezheti, hogy kiszámítható pályán van a kormány, a gazdaság, lehet előre tervezni.







0
0

hírek innen, onnan

Spanyolországi merénylet: a fő gyanúsított a lelőtt terroristák egyike

A barcelonai gázolásos merénylet feltételezett értelmi szerzője és elkövetője, Moussa Oukabir a Cambrilsban péntek hajnalban lelőtt öt...

A csodás olajvagyonra fáj a foguk? Amerika lerohanna egy épülő diktatúrát

Egyre veszélyesebbé válik a helyzet Venezuelában, ráadásul már az amerikai elnök is lerohanással fenyegeti a jelenlegi legnagyobb ismert...

Ha nem láttatok még úszómedencét templomban, akkor most fogtok

Amikor templomot alakítanak át valami teljesen világi helyszínné, az mindig meglepő. Ez a londoni templom, főleg az úszómedencéje, valami...

Ha lányod van, akkor kerüld el ezeket az angliai városokat

Az eddigi adatok alapján ezekben a legvalószínűbb, hogy nemi erőszak történik a fehér lányokkal. Ráadásul az erőszaktevők enyhébb...

Nem csak az ünnepé a rengeteg program

Mozgalmas hétvége elé nézünk, de nem csak állami ünnepünkön vár programokkal a megye.

Donald Trump megvált stratégiai főtanácsadójától, Steve Bannontól

Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője közleményben jelentette be, hogy A Fehér Ház kabinetfőnöke, John Kelly és Steve Bannon...

Embercsempészeket meg egy körözött szír férfit fogtak el a rendőrök Lőkösházánál

A férfit egy vonaton Lőkösházánál akart Magyarországról Romániába átjutni, de nemzetközi elfogatóparancs van érvényben ellene....

Románia rakétarendszereket vásárol Amerikától

Az amerikai külügyminisztérium jóváhagyta a rakétarendszerek eladását Romániának.

Felvonták a magyar zászlót

A magyar csapat nagyobb része már megérkezett a a tajpeji sportolói faluba, ahol pénteken népzenével és tánccal egybekötött ünnepség...

Szörnyű tragédia történt, meghalt a forró autóban hagyott kisgyerek

A rendőrség folyamatosan figyelmezteti a lakosságot, hogy ne hagyjanak zárt autóban sem gyereket, sem állatot, mert könnyen tragédia lehet...

Magabiztos Bayern-sikerrel rajtolt a Bundesliga

Két új fiú is gólt szerzett, meg persze a kötelező Lewandowski-találat is megvolt.

Így sikerült a szezonrajt a Bayern számára - videó.

A Bundesliga első fordulójának nyitómeccsén a bajor sztárcsapat a Bayer Leverkusent fogadta.

Sport

Elképesztő gól, vak volt a bíró

Mihailo Risztics bombája után a labda a gólvonal mögé pattant, de a játékvezető nem látta ezt.

Ezért a gyönyörű, magyar sportolónőért rajonganak most a Távol-Keleten

Tajvanban nagyon odavannak Gurisatti Grétáért, aki a magyar női vízilabda-válogatott tagjaként jelenleg Tajpejben versenyez.

Szörnyű tragédia: belehalt pályafutása első vereségébe az MMA-harcos

Rondel Clark amerikai MMA-harcos életét vesztette, miután ellenfele kiütötte őt.

Úszóbotrány: újabb elnökségi tag ugrott le a süllyedő hajóról

A MÚSZ-ban, már csak három elnökségi tag ül az asztalnál. Bienerth elnök lassan teljesen egyedül marad.

Jól jöhet ki a Real Cristiano Ronaldo eltiltásából

Csak elsőre tűnik úgy, hogy nagy csapás érte a BL-címvédőt.

Egészen kulturáltan szóltak be Csányi Sándornak

Nyílt levelet címeztek az MLSZ elnökének. Újpestről, megfontolandót.

A 0-0 jó, mert magában hordozza a továbbjutás lehetőségét

A Videoton játékosai örülnek, hogy nullára hozták a Partizan elleni EL-meccset, de van bennük némi hiányérzet.

Történelmi döntést hozott a FIFA bírókról

Először lesznek női sporik egy férfi világversenyen.

Az első Everton-gól után elszabadult a pokol

A Hajduk Split szurkolói nehezen viselték a liverpooli megpróbáltatásokat.

Zsugorisága miatt bukta el a Real fiatal zsenijét a Barcelona

Marco Asensio jelenleg az egyik legígéretesebb fiatal játékos, legutóbb például a spanyol Szuperkupában a Barcelonának lőtt gyönyörű gólt.

Az nem gyenge: ennyi lesz Hanga Ádám fizetése a Barcelonánál

Hanga Ádám nagyon meg fogja szedni magát három év alatt a Barcelonánál.

0

Bulvár

Csúnyán beszóltak a macinaciban pózoló gigamellű Sarka Katának

"Nagyobb a (mű)melle mint a feje, gondolom ez szúrja a nép szemét"

Hatalmas betonszörnyeteget épít Mészáros Lőrinc az egyik legszebb magyar kirándulóhelyhez

Lovarda és lovas stadion éktelenkedik majd a Szalajka-völgy bejáratánál.

Nincs vége: újabb terrortámadás rázta meg Barcelonát

Lövések dördültek, az emberek otthonaikba zárkóztak.

Kálmán Olga összefüggést talált a barcelonai terrortámadás és a magyar rendőrök viselkedése között

Tudják, mi jutott eszébe a Hír TV sztárgázsiért robotoló műsorvezetőjének, Kálmán Olgának a tizenhárom ártatlan ember halálát okozó csütörtöki barcelonai terrortámadásról? Annyira hihetetlen, annyira gonosz és annyira alávaló, hogy inkább szó szerint idézzük az egészet. Ez is sajtótörténelem. Bár már többször leírtuk a Hír TV G-nap utáni ténykedéséről, hogy ennél már nem lehet mélyebbre süllyedni, ők örökösen [...] A Kálmán Olga összefüggést talált a barcelonai terrortámadás és a magyar rendőrök viselkedése között bejegyzés először a PestiSrácok jelent meg.

Melyik testrészedet mosod le először? Ezt árulja el rólad

Zuhanyozás, fürdés közben talán fel sem tűnik, melyik testrészedet most meg először. Pedig ez az automatikus mozdulat sokat elárul a személyiségedről. Nos, melyik testrészedet mosod le először? Ezt fedi fel rólad.

Riasztást adtak ki: hidegfront tör be az országba, nagy esőket hoz

Az előrejelzések szerint a hétvégét elmossa az eső.

Marsi Anikó megszenvedi a döntése következményét

Marsi Anikó nehéz döntést hozott, amivel nap mint nap szembesül. Idővel viszont egyre nehezebbek a hétköznapok a Tények msorvezetőjének.

Erdogan megparancsolta a németországi törököknek, hogy Merkel és szövetségesei ellen szavazzanak

Olyan pártokat kell keresniük a német választóknak, akik ellenzik a jelenlegi kormány Törökországgal kapcsolatos irányvonalát.

Megtalálták a kisbusz eredeti tulajdonosát, leszúrták, meghalt

Nem a rendőrök lőtték le, ahogy eddig hallottuk.

Mint a II. világháború tízszer, csak éppen három hét alatt - erre számíthatunk, ha kitör egy atomháború

Az adatvizualizáció nagymestere, Neil Halloran látványos videóban mutatja be, mennyi áldozattal járna egy egész bolygóra kiterjedő atomháború.

blogmorzsák

Mit egyél, ha bajorországban jársz?

Íme mindaz, amit mindenképp kós­toljunk meg, ha erre visz az utunk!

Az iPhone-osok korán halnak?

Nem támogatják azt a szolgáltatást, aminek köszönhetően vészhelyzet esetén a mentők megállapíthatják a befutó hívás koordinátáit.

Áder Jánost választották a MÁV kabalafigurájává

Csak egy pohár kellene a kezébe. Vagy egy toll.

Levélben fenyegeti csalódott vevőit egy webshop

Vennél IKEA cuccokat dupla áron? Van egy webshop, ahol megteheted!

Nettó parasztvakítás a Ryanair két új budapesti járata

Drágább, mintha külön vennénk két jegyet és legalább 3-4 órát kell várni az átszállásra.

Kiderült, mi motiválja legjobban mérnökeinket

A legtöbb mérnököt a szakmai fejlődés motiválja, az anyagiak előtt is.

Van már Cégkapud? Ha nincs, regisztrálj!

Augusztus 31-ig kell regisztrálni a cégeknek a Cégkapura. De mi ez? Mire fogjuk használni?

Így élünk majd 2050-ben

A kép nem túl biztató.

Granny, az utolsó dinoszaurusz

Hogyan telnek a mindennapok egy 10 éves, sokat futott, megbízhatatlan, benzinpusztító amerikai autóval?

Extrém időjárási körülményeknek is ellenáll

Íme az Emirates Sky Cargo új hővédelmi technólógiája.

Az ellenzék beárazta a vereséget

A harc már a 2018 utáni hely­zetről és a baloldali szavazók fölötti osztozkodásról szól.

0