Védett természeti értékekről tanulnak az Ezredévesben

A Vadmadárkórház előadásával ér véget a program

Megkezdődött a „Madárhét” című programsorozat a székesfehérvári Ezredéves Készségfejlesztő Óvoda, Általános Iskola és Speciális Szakiskolában. A gyerekek játékos formában elevenítik fel az eddig tanultakat Magyarország természeti értékeiről, közben új információkat is szereznek.

A „Madárhét” célja, hogy felhívják az iskola tanulóinak figyelmét az ország védett, illetve fokozottan védett tájaira, nemzeti parkjaira és madaraira. A tanulókkal csoportokban, minden nap öt-öt állomáson, 45 perces órákon foglalkoznak. A gyerekek előadások alkalmával, kézműves technikák, számítógépes programok és térbeli társasjátékok felhasználásával, a finommotorikák fejlesztésével és a kreativitást elősegítő formában elevenítik fel az eddig tanult anyagokat, miközben új ismeretek is szereznek.

Szó esik például a különböző madárfajokról, azok élőhelyeiről, az állatok vonulásáról, a madarak téli életmódjáról és etetéséről. A témahét pénteki zárónapján a székesfehérvári Vadmadárkórház vezetője, dr. Berkényi Tamás állatorvos érkezik az intézménybe. „Vadon élő madarak mentése” című előadásán számol be munkája jelentőségéről, illetve az általa megmentett és gondozott, élő madarak bevonásával interaktív foglalkozásokat tart az iskola tanulóinak.

Önkormányzati Kommunikációs Központ










Ki nyeri a 2012-es Eurovíziós Dalversenyt









0