Védőnői szűrőnapok lesznek Szegeden
Ismét háromnapos rendezvényre készülnek a szegedi védőnők: idén már negyedik alkalommal tartanak szűrőnapokat a városban szeptember első hétvégéjén.
Pénteken Szeged harminc általános és középiskolája a Show-hajtás című akadályversenyen vesz részt. A város több pontján kell olyan feladatokat teljesíteniük, amelyek igénybe veszik fizikai teljesítőképességüket, ügyességüket, leleményességüket. A helyszínek között kerékpárral közlekednek. Mint a verseny címe is utal rá, az egészséghez, az egészséges életmódhoz kapcsolódás apropója, hogy idén a sófogyasztás csökkentésének nemzetközi éve van. A versenyt a város 21 iskolai védőnője szervezi.
A rendezvény következő két napján, szeptember 4-én és 5-én a város 55 védőnője a lakosság számára biztosít szűrési lehetőségeket. Az M-Klubban testsúlyt, magasságot mérnek, testzsírt számolnak. Emellett vérnyomás-, vércukor-, és koleszterinszint-mérés is lesz, csakúgy mint látás és hallásszűrés. A kismamák CTG vizsgálatra jelentkezhetnek, de a tüdőkapacitását is bárki megnézetheti.
Korábban egy egy rendezvényen közel 4000 szűrést végeztek. Mint a szervezők elmondták a szűrések során elsősorban új cukorbetegeket találnak. Emellett sokan jelentkeznek magas koleszterinszinttel és olyan magas vérnyomással, melyről nem is tudnak, illetve súlyos látásromlással is többen érkeznek.
forrás:mti

- Polgármesteri köszönet a közlekedők türelméért
- Magyarországnak nem hitel és pénz kell, hanem biztonsági háló
- Több tízmilliós adócsalást tárt fel bábolnai ingatlanok értékesítésénél a NAV
- Nyugdíjasok utazási kedvezménye
- A Tudorok korában a nyár volt a legveszélyesebb évszak
- Károlyi Mihály szobrának nincs helye a Parlamentnél
- Fehérvári szervezetekhez kerüljön az 1%
- Elhunyt Zoltai Magdolna
- Megkezdődött a Kossuth tér átépítésének előkészítése a Parlament mellett
- A kormány elutasítja a megszorítások politikáját
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- A szakszerű segítségnyújtást oktatják
- Iskola-VÁR-játék a Széna Téri Általános Iskolában
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Új helyen a Civil Szolgáltatási Iroda


