Ezt olvasta már?

Válogatott csatárával hosszabbított a Fehérvár AV19

Reisz Áron szezon végén lejáró szerződését egy évvel meghosszabbította a Fehérvár AV19 jégkorongcsapata.

0

Veszély leselkedik sok lakáshitelesre

Ahogy arra az év közben megjelenő adatok alapján számítani lehetett, jelentős növekedést produkált 2017-ben az új lakáshitelek piaca:


hirdetés

Veszély leselkedik sok lakáshitelesre

Több mint 650 milliárd forint új lakáshitel került 2017-ben a piacra, ami 39 százalékos növekedést és többéves csúcsot jelent.

A jövőbeni kockázatokat tekintve kedvező, hogy tervezhető kiadást jelentő, 10 évnél hosszabb időre fixált törlesztőrészletet garantáló lakáshiteleknél az átlagot meghaladó, 42 százalékos volt a növekedés.

Ugyanakkor az új lakáshitelek 46 százalékánál a törlesztőrészleteket maximum egy évig rögzítették, ezek pedig jóval kockázatosabbak a több évig fix kamatozású társaiknál.

12 hónap alatt 650 milliárd forint értékben kötöttek új szerződéseket a bankok, ez pedig 2016-hoz képest 39 százalékos emelkedésnek felel meg - derül ki a BankRáció.hu hivatalos jegybanki adatokon alapuló elemzéséből. A 650 milliárdos összeg nemcsak 2016-hoz képest jelent komoly bővülést, hanem több mint 10 éves távlatban nem volt erre példa, legutóbb 2003-ban került ennél több forintalapú lakáshitel a háztartásokhoz, akkor 800 milliárd forint felett volt a piac.

 

Óriási veszélyeket rejthet a változó kamatozás

Trencsán Erika, a BankRáció.hu szakértője elmondta, továbbra is az alacsony kamatok, a válságot követő években elhalasztott hitelfelvételek, a bérek növekedése és a lakáspiaci élénkülés jelenti a lakáshitelezés motorját. A részletes adatokból az is látható, hogy bár az átlagnál nagyobb mértékű, 42 százalékos volt a növekedés a több mint 10 évig fix törlesztőrészletet garantáló lakáshiteleknél, összesen 41 milliárd forintot értek el, ami a teljes 650 milliárd forintos összeg mindössze 6 százaléka.

A BankRáció.hu elemzése szerint a különböző típusú hiteleket vizsgálva kiderül, hogy jelentős kockázatok vannak a hitelek egy részénél. Mégpedig azért, mert a piac legnagyobb részét a változó kamatozású, azaz 3-12 hónapig fix törlesztőrészletű lakáshitelek adták: összesen 300 milliárd forintra kötöttek szerződést a bankok, ami 46 százalékos aránynak felel meg. Trencsán Erika szerint a változó kamatozású lakáshitelek magas aránya azzal magyarázható, hogy sokszor olcsóbbak, mint a több évig fix törlesztőrészletet garantáló lakáshitelek, ugyanakkor kevésbé kiszámíthatóak.

“Bár a változó kamatozású hitelek törlesztőrészletei első ránézésre alacsonyabbnak tűnnek, hosszú távon óriási veszélyeket rejthetnek. Ha ugyanis a futamidő során a gazdasági környezet megváltozik, és emelkednek a kamatok, akkor a változó kamatozású lakáshiteleknél a törlesztőrészlet is emelkedik. Egy 20 éves 10 milliós lakáshitelnél, amelynél az induló kamat 4 százalékos, a havi kiadás 60 ezer forint, de 6 százalékos kamatnál már 72 ezer forintra, 8 százalékos kamatnál pedig 84 ezer forintra ugrik a havi törlesztő. Ezzel szemben a több évig fix, főként a futamidő végéig fix törlesztőrészletet garantáló lakáshitelek teljesen kiszámíthatóak, biztonságosak, mert az adott időszakban nem változik a havi kiadás” - fogalmazott a szakember.

Hozzátette, hogy a fix törlesztésű lakáshitelek bár egyre népszerűbbek, viszonylag új konstrukciónak számítanak a piacon, ami hozzájárul ahhoz, hogy egyelőre alacsonyabb az arányuk a teljes kihelyezésen belül. A BankRáció.hu szakértői arra számítanak, hogy a jövőben a hosszú távon fix törlesztőrészletű lakáshitelek - részben a fogyasztóbarát lakáshitelekre kidolgozott minősítési rendszernek köszönhetően - egyre inkább átveszik majd a főszerepet a piacon.







0
0

hírek innen, onnan

Hatoldalas búcsúlevelet hagyott maga után a montenegrói robbantó

Hatoldalas, kézzel írt búcsúlevelet talált a montenegrói rendőrség annak a férfinak a lakásában, aki csütörtökre virradóra...

Krúbi: Úgy döntöttem, nem szedem ki a politikát a zenémből

Krúbi 2017-ben tűnt fel a hazai rapéletben egy tehetségkutatón, de bevállalós, a politikusokat és a közéletet sem kímélő szövegei...

Egyre kisebb a sertésállomány Magyarországon, ezek a decemberi termelői árak

Az elmúlt egy évben 18 ezerrel nőtt a szarvasmarha-, 6 ezerrel a juhállomány, ugyanakkor a tyúkoké 183 ezerrel, a sertések száma pedig...

Hennesey Exorcist Camaro: 1000 lóerő talán elég az ördögűzéshez

Az amerikai tuningstúdió, a Hennesey Performance nagy barátja az 1000-es számnak. Általában itt állnak meg teljesítményfokozásban.

Egyre igényesebbek a magyar fogyasztók

A több mint 1.500 üzletet és ügyfélkiszolgálási pontot tesztelő és 6.500 ügyfél véleményét felmérő ClientFirst Consulting...

Továbbra is szabad hullarészegen tévéműsort készíteni

Van, aki szerint pazar, más szerint borzalmas az ötlet.

Kisbabát vár Kulcsár Edina

Az örömhír mellett csalódottságáról is beszámol.

Különleges felkérést kapott Tóth Vera és Tóth Gabi

Egy hónap múlva utaznak, el sem hiszik.

Megtört a 20 éves orosz átok, döntőben a hokisok

A második harmadban fél perc alatt két gólt szereztek az oroszok, Kosecskin lehúzta a rolót.

Még visszahúzni sem lehet a robotkutyát: ha nagyon akar, ő márpedig átmegy az ajtón

A cég nemrég mutatta be, mire képes az általuk fejlesztett SpotMini robotkutya, ha összedolgozik egy másik robottal. Most azt is láthatjuk,...

Sport

Hosszú Katinka szakmát váltott

Így néz ki a háromszoros olimpiai bajnok úszó munkaruhában.

Miklós Edit: ami történt, számomra felháborító

Az olimpiai hetedik síző akár a versenyzést is abbahagyhatja, ha a mostani elnök marad.

Olimpiai bajnok a magyar férfi váltó rövidpályás gyorskorcsolyában!

A hősök: Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor, Knoch Viktor, Burján Csaba, Oláh Bence.

Az egész világ a magyar váltóról beszél - fotó.

Még mindig nem térünk magunkhoz a téli olimpiai aranyérem után!

Elhunyt Lázár Bence, az Újpest korábbi labdarúgója

A 26 éves játékos régóta leukémiával küzdött.

Történelmi csoda a jégen: Magyarország olimpiai bajnok

Soha nem volt még magyar olimpiai bajnok a téli olimpián, a férfi gyorskorcsolya-váltó történelmi győzelmet aratott.

Nézze meg: videón az első magyar téli olimpiai aranyérem!

Nem lehet elégszer megnézni a férfi váltók phjongcshangi döntőjét.

Usain Bolt így gratulált a magyar hősöknek - fotó.

Mindenki üdvözölte a csodatevő olimpiai bajnokokat.

Önkívületben közvetítette a köztévé kommentátora a magyar aranyat

Az M4 Sport operatőre megörökítette a tévéstábot a történelmi pillanatban.

"Sanyi levadászta a kanadait" - a négy magyar, aki ma legenda lett

A két Liu-testvér szeme nem bírja a klórt. Emiatt most van egy olimpiai bajnok váltónk.

0

Bulvár

Tragikus balesetről jött hír: sok a sérült, riasztották a kórházakat

A balesetben hat ember sebesült meg. Egy fiatal belehalt sérüléseibe.

Kielégítő szexuális élet merevedés nélkül

A legtöbb ember a szexre, mint a behatolással együtt járó közösülésre gondol. Ez a nézet azonban meglehetősen frusztráló lehet az erekciós zavarral küzdő, és az idősebb párok számára. Előfordulhat, hogy még az erekciót segítő gyógyszer segítségével is nehezen megvalósítható a hagyományos értelemben vett szex, mint ahogy az sem ritka, hogy az idősebb nők számára a síkosító használata ellenére is fájdalmat okozzon a behatolás.

Hosszú Katinka szakmát váltott

Így néz ki a háromszoros olimpiai bajnok úszó munkaruhában.

Miklós Edit: ami történt, számomra felháborító

Az olimpiai hetedik síző akár a versenyzést is abbahagyhatja, ha a mostani elnök marad.

5+1 pszichológiai trükk, amivel elképesztő hatást érhetsz el

A pszichológia egyike a világ legizgalmasabb tudományainak, hiszen rengeteg érdekességet tár fel az emberi lélekről. Azáltal, hogy te is jobban megismerkedsz a lélektannal, képes leszel bizonyos élethelyzetekre felkészülni, ügyesebben venni az akadályokat, sőt, még alakítani is tudsz egy-egy szituáción. Most mutatunk néhány pszichológiai trükköt, amit feltétlenül ki kell próbálnod!

Most kaptuk a hírt: tragédia történt a budapesti bevásárlóközpontban

Mentősök és rendőrök lepték el a Mammut bevásárlóközpontot.

Tragikus hír érkezett, elhunyt Tahi Tóth László

Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész 74 éves volt.

Elhunyt Lázár Bence

Február 22-én hajnalban elhunyt az Újpest egykori csatára.

Egy gyakori rossz szokás, ami elbutulást okoz: háromszorosára növeli a kockázatot

Nemcsak örökletes lehet a demencia, olyan tényezők is előidézhetik, mint a túlzott alkoholfogyasztás.

Rettenetes baleset történt a luxusfeleséges valóságshow forgatásán

Kigyulladt a hajójuk, süllyedni kezdtek, ketten még hánytak is.

Ilyenkor növekszik a leggyorsabban a testsúlyunk

A második trimeszter ideje alatt rohamosan nő a magzat. A 13-14. hét között több mint 60%-kal növeli meg testsúlyát a korábbiakhoz képest. A l...

Elios-ügy: Megszólalt Polt Péter

Költségvetési csalás és kapcsolódó bűncselekmények miatt javasolt nyomozást az OLAF az Elios-ügyben ezt Polt Péter közölte Harangozó Tamás szocialista képviselővel számolt be róla a hvg.hu.

blogmorzsák

Vitray Tamás a belügyi aktákban

Jelentések a televíziózás hőskorából.

Választás van, tisztességes eljárás nincs

Nem mindenki fordulhat bírósághoz, ha olyasmit tapasztal, ami szerinte sérti a választások tisztaságát

Generációs szélmalomharc

Magyarországon vajon mindegyik nagykorú generációnak utálnia kell a másikat? És ha nem, miért igen?

Ha jó előre be akarsz tárazni baromsá­gokból, figyeld a Fidesz kampányát!

Mintha a kormánypárti politikusok nem műve­lődési házakba járnának lakossági fórumokra, hanem inkább elmegyógyintézetekbe.

Szcientológus a rokonságban

"Hallgattam a folyamatos hibáimat hétről hétre és egy idő után azon kaptam magam, hogy még kevésbé birkózom meg a gondjaimmal."

"Szeretem őt, mégis elhagynám"

„Fél éve még az volt az álláspontja, hogy nem szeretne gyereket, de most felvetette, hogy mi lenne, ha...”

A Candy Crush világa, és ami mögötte van

A Candy Crushozó ember nem biztos, hogy csak azt a 10 percet szeretné eltölteni, amíg jön a busz.

Robogóval Isten köldökén

Sri Lanka olyan, mintha valaki kiporszívózta volna Indiát.

A csángók találkozása a Commodore 64-gyel

A legendás számítógép hangján szólnak a Kerekes Band slágerei.

Miért ilyen alacsony a buszsofőrök fizetése?

Nézzük, egyes szakma képviselői miért keresnek lényegesen kevesebbet annál, mint amire "lehetőségük lenne"?

Vöröslencse leves kolbász-chipsszel

Jön a csípős hideg, ne hagyjuk magunkat. Itt egy forró és tartalmas téli leves.

Ismét elment egy nagy nevettető

Tahi Tóth Lászlóra emlékezünk.

0