Ezt olvasta már?

Rangos nemzetközi egészségügyi konferencia Budapesten

Budapesten zajlott le az Európai Strukturális és Beruházási Alap által finanszírozott eHealth-projektek bemutatkozására szervezett nemzetközi konferencia. Hazánkra, m...

0

Vitorlázógépek uralják a légteret a Pécs melletti, pogányi reptéren - videó, képgaléria

Hatvan éves a pogányi repülőtér, a jubileum egyik állomása a vitorlázórepülő nemzeti bajnokság házigazdai szerepköre. A versenyen negyvennél is több pilóta igyekszik teljesíteni a napi feladatokat.


hirdetés

Érdekes világ a vitorlázórepülőké, egy ilyen versenyen naponta több órát töltenek egyedül a levegőben, mégsem unatkoznak. Nem is csoda, hiszen nem könnyű feladat úgy több száz kilométert repülni, hogy a szelen és a levegőn kívül semmi segítségük sincs. Pogányban bő egy hétre gyűltek össze a nemzeti bajnokságra. Laikusoknak leginkább a rajt é a célba érkezés érdekes, hiszen közben a repülők nem láthatók a pogányi égen. Aki kíváncsi a startra, az délelőtt 11 óra körül látogasson ki a reptérre, ahol a versenyszervezőktől megtudhatja, mikorra várható a délutáni érkezés. A verseny vasárnapig tart.

(A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!)






0

hírek innen, onnan

Keksszel lepte meg 9 éves kislányát, akkor még nem sejtette, hogy ez okozza majd a tragédiát

Allergiás roham végzett Ausztráliában egy 9 éves kislánnyal, akinek édesanyja véletlenül tojástartalmú kekszet vásárolt.

Kamerán át figyelhetjük a babánkat

Budapest Hazánkban elsőként indítja útjára az inkubátorban cseperedő koraszülött gyermekeket és a családjukat online összekötő...

Rádióstúdióban dulakodott Bárdosi Sándor

Hamarosan hazánk ad otthont az októberben megrendezésre kerülő birkózó világbajnokságnak, melyre október 20-a és 28-a között kerül...

EU-csúcs: megállapodások nélkül ért véget a salzburgi informális csúcstalálkozó

A kétnapos csúcs értékelések szerint főként a célok körvonalazását szolgálta.

Drogokat tömött magába a kisbaba, míg anyja ki volt ütve

Gyermeke veszélyeztetésével vádolnak egy 26 éves escort lányt, miután lánya szervezetében kokain és más kábítószerek nyomait...

A nők ízületei fájósabbak

Az idősebb hölgyeknek meglepően nagy részét érinti az ízületi fájdalom és - gyulladás, amelynek nagyon komoly következményei lehetnek.

Riporter legendák - Feledy nem vágyik képernyőre

A nyugdíjas újságíró-riporter, Feledy Péter legszívesebben hat unokájával és feleségével, Monspart Saroltával tölti az idejét.

Orbán mellett tüntettek a csehek

Néhány százan voltak.

Hosszú napokon át nyúztuk a Samsung varázsceruzás telefonját - teszt

Az alapkoncepció nem sokat változott, ellenben a ceruza sokkal okosabb lett és az akkumulátor is többet bír a koreai gyártó őszi-téli...

Színes programokkal készülnek idén a Színházak Éjszakájára

Felolvasó színházak, improvizációs estek, kulisszajárás és városi séták is várják szombaton a Színházak Éjszakája látogatóit.

Hallgat a soroksári gyilkosság gyanúsítottja

Továbbra sem tett vallomást a 2013-as soroksári gyilkosság gyanúsítottja - erősítette meg a Fővárosi Főügyészség csütörtökön.

Olyan érzés volt, mint az abszolút armageddon - egy sztori az összeomlás frontvonalából

Tíz éve, 2008. szeptember 15-én gazdasági kataklizmára ébredt a világ. A Lehman Brothers hirtelen összeomlása egy szemvillanás alatt 25...

0

Sport

Cristiano Ronaldo nevetséges kiállítása a Bajnokok Ligája szégyene

A portugál sírva ment az öltözőbe, azt ismételgetve, hogy nem csinált semmit. Hol a videobíró?

Cristiano Ronaldo elvesztette a fejét, lezavarták a pályáról

Az ötszörös aranylabdást első juvés BL-meccsén már ki is állították.

Meghalt Kulcsár Győző

A négyszeres olimpiai bajnok, a Nemzet Sportolója 77 évet élt.

Ha Ronaldo kiállítása hiba volt, akkor mit mondjunk erre a piros lapra?

Nem volt könnyű szándékosságot feltételezni, de a játékvezetőnek sikerült.

Nem tud akkorát hibázni a Ronaldót kiállító bíró, hogy kirúgják

Felix Brychnek már eddig is volt bőven a rovásán, mégis tolják rendületlenül.

Ronaldót kiállították, lemaradhat a Manchester United elleni mérkőzésről

Ez volt az első piros lapja a BL-ben, elsírta magát.

Kiütötte a tavalyi BL-elődöntőst a Real Madrid, Ronaldo kiállítása ellenére nyert a Juve

Hatalmas meglepetéssel indult az F-csoport, idegenben verte a Lyon a ManCityt.

Dzsudzsák Balázs már az új csapata mezében pózolt - képek

A magyar válogatott szélső segíthet az al-Ittihad Kalbának a bennmaradásban.

Bede Ferenc: Érthetetlen, miért állították ki Ronaldót - Szavazzon!

Az ötszörös aranylabdás nem veszélyeztette az ellenfele testi épségét.

Ronaldo csapattársa úgy kifakadt, hogy utólag elnézést kellett kérnie

Emre Can olyat mondott, amit utólag ő is megbánt.

Futball: áll a bál a magyar klubnál.

Nagyon kemény üzenetet kaptak a drukkerektől.

0

Bulvár

Tragikus balesetben hunyt el a magyar meteorológus

Megszólalt az özvegy: " Jóformán mindene megsérült"

Zseniális rendőrtrükkel szívatják az autósokat az M6-oson

Túl sok a szabálytalankodó, ezt találták ki ellenük.

Cristiano Ronaldo nevetséges kiállítása a Bajnokok Ligája szégyene

A portugál sírva ment az öltözőbe, azt ismételgetve, hogy nem csinált semmit. Hol a videobíró?

Szemérmes nők, szégyenlős férfiak - Mikortól engedjük be a párunkat a különféle intim szféráinkba?

Közös fürdés? Pisilés nyitott ajtónál? Saját cuccok beköltöztetése? Megvolt már?

Földönkívülinek tűnő lényt találtak Új-Zélandon

Egy család a partvidéken sétálva botlott bele a bizarr kreatúrába.

Az anya szíve szakadt bele, mikor megmondta ötéves lányának, hogy hetei lehetnek hátra

Ne gyűjts pénzt jótékonyságra. Csak tölts időt a szeretteiddel, ameddig teheted!

György herceg tiszta Diana, döbbenetes a hasonlóság.

Vilmos és Katalin kisfia, a csöpp trónörökös az udvar szerint is egy az egyben a nagymamájára, Diana hercegnére hasonlít. A mosolyuk tényleg egyforma!

A pajzsmirigy betegség 10 jele

Hazánk a közepesen jódhiányos területek közé tartozik, amely magában hordozza a pajzsmirigy betegségek kialakulásának kockázatát.

Cseke Katinka exével jár Muri Enikő

A Cinderella (Hamupipőke) című mesemusicalben a címszereplőt alakítja Muri Enikő, aki most a való életben is hercegnőként érezheti magát Patonai Norberttel. A férfi történetesen Cseke Katinka exe.

Egy napja dolgozott az autómosóban, az egész net élteti az akciójáért

Ez az első munkanap örökké emlékezetes marad.

Fontos ítéletet hozott a devizahitelek ügyében az Európai Bíróság

Az árfolyamkockázatot a kölcsönfelvevőre telepítő, nem jogszabályi rendelkezéseket tükröző, nem világosan megfogalmazott szerződési feltételek tisztességtelen jellege bírósági felülvizsgálat tárgyát képezheti mondta ki az Európai Bíróság

blogmorzsák

Kötelező lett a fogmosás az oviban

Nemcsak a hazafias érzületre kell jobban odafigyelni mostantól az óvodákban. Sorra vettük, mi változik.

„Nem értem a nők nyelvét“

„Szeretnék én is valakit, de az, hogy a kapcsolataim nem tartanak pár hónapnál tovább, nem rajtam múlik.“

Az abortusz és a férfiak felelőssége

Egy amerikai anyuka kiakadt. Elmondja, szerinte miért igazságtalan a nőket hibáztatni az abortuszért.

Három másodpercnyi magyarság

Az USA mintegy 300 millió lakosából körülbelül másfél milliónyi a magyar eredetű.

Úgy érzed megőrültél? Hőhullámaid vannak? Nem tudsz aludni? Nem vagy egyedül!

Üdv a női világ egyik legnagyobb misztériumában, a menopauzában.

Gyurcsány pár nap alatt viccet csinált magából

„Gyurcsány Ferenc gombát reggelizett majd mókus alakú léggömbbé változott.“

5 trükk, amivel megfoghat­juk a konyhapénzt

Már havi 10 ezer forint spórolásból milliomos lehetsz öregkorodra.

A vita okosabbá tesz

Sokan igyekeznek kerülni a konfliktu­sokat, pedig szakemberek szerint sokszor érdemes felvállalni a vitákat.

Ed Sheeran a Szigeten

Egy aktuális gigapopsztár már biztos lesz a buliban.

Bosszantó nyugdíjasok a szomszédban

Egy átjáró miatt tört ki a háború és azóta is folyamatosan alátesznek a levélírónak.

18+1 őszi kirándu­lás ötlet Magyarországon és szomszédainkban

Ősszel két hosszúhétvége is lesz, érdemes rákészülni!

0