Ezt olvasta már?


Vizes vb - Rasovszky Kristóf aranyérmes 5 kilométeren

Rasovszky Kristóf aranyérmet szerzett a nyíltvízi úszók 5 kilométeres versenyében a Koreai Köztársaságban zajló világbajnokság szombati napján.

A szám Európa-bajnoka 53:22.1 perces idővel diadalmaskodott, míg Székelyi Dániel 53:34.4-gyel a hatodik lett.

A 22 éves Rasovszky történelmi sikert aratott, ugyanis ezzel megszerezte a szakág első magyar világbajnoki aranyát. Ezt megelőzően 1994-ben Rómában Kovács Rita 25 kilométeren ezüstöt szerzett, 2015-ben Kazanyban Olasz Anna is ezen a távon állhatott fel a dobogó második fokára, míg Gercsák Csaba 2011-ben Sanghajban lett harmadik ugyancsak a leghosszabb távú versenyszámban.

A világbajnokság fő helyszínétől, Kvangdzsutól 130 kilométerre, bő másfél órás útra lévő Joszuban szemerkélő eső és 20 Celsius-fokos hőmérséklet fogadta a versenyzőket. Rasovszkyt a 60 fős mezőnyből a 9., Székelyit pedig a 19. helyen szólították.

Rasovszky - aki két éve Balatonfüreden hetedik volt ebben a számban - egyből az élmezőnyben indult el és az első ellenőrző pontnál holtversenyben haladt az élen egy orosszal. Az első kör végén, 1,7 kilométer úszás után a magyar vezetett, ahogy a táv felénél is, igaz, rendkívül szorosan tapadtak rá az üldözők. A második kör végén a Balatonfüreden a francia csapattal aranyérmes Logan Fontaine vezette a mezőnyt, Rasovszky - és egy tízfős boly - szorosan mögötte haladt.

Hétszáz méterrel a cél előtt Rasovszky ritmust váltott és négy másodpercre ellépett a mezőnytől, eközben pedig az addig a bolyban úszó Székelyi a második helyre jött fel. Előbbi iramát nem tudták tartani a többiek és gyakorlatilag könnyű győzelmet aratott, míg a 24 éves Székelyi hatodiknak ért célba.

Eredmények:

nyíltvízi úszás, férfiak, 5 km, világbajnok:

--------------------------------------------

RASOVSZKY KRISTÓF 53:22.1 p

2. Logan Fontaine (Franciaország) 53:32.2

3. Eric Hedlin (Kanada) 53:32.4

...6. SZÉKELYI DÁNIEL 53:34.4







0
0
0

hírek innen, onnan

Toroczkai László: A jövő a miénk

A tisztújítást tartó Mi Hazánk elnöke szerint pártjuk „menő és trendi a legfiatalabb magyarok között”.

Videón, ahogy átrongyol az autós a körforgalom Siófokon

Tegnap újabb megdöbbentő eset történt Siófokon. Legalább három autóban okozott kárt a felelőtlen autós. Még nem tudni, hogy mi...

Négyen meghaltak az Athén turistanegyedében történt robbanásban

Négyre emelkedett az Athén Plaka turistanegyedében pénteken történt robbanás halálos áldozatainak száma, két embert pedig továbbra is...

Táncra perdült Róma utcáin Magyar Péter – videó

Magyar Péter a XIV. Leó pápával való találkozó után a római tömeggel együtt táncolt. Videón az olasz este pillanatait.

Így gyalulta le az instagram a természetet is

Kirándulásra fel, cél a naplemente!

Trump nemet mondott Irán béketervére – Teherán még mindig Washington válaszára vár

Irán továbbra is Washington hivatalos válaszára vár arra a javaslatára, amely hét napon belül megnyithatná a Hormuzi-szorost. A Trump...

5+1 meseszép növény, amitől ősszel is különleges lesz a kerted – a kertészek ezeket választják

Attól, hogy beköszönt az ősz, még egyáltalán nem kell lemondanunk a látványos kertről. Mutatunk 5+1 különleges növényt, amely ősszel...

A zöld pont a telefon kijelzőjén nem közönséges értesítés: ezt a figyelmeztetést ne hagyd figyelmen kívül

Egy apró zöld pont jelenik meg a telefon kijelzőjének felső sarkában, majd néhány másodperc múlva eltűnik. A jelzés általában nem...

Szomszédjog vidéken: mit tehetünk zaj, szag és állattartási vita esetén?

Falun gyakran okoznak konfliktust a zajos gépek, intenzív állattartás vagy kellemetlen szagok. Cikkünkben bemutatjuk, milyen jogi és...

Karácsony Gergely: Ez volt a magyar politika egyik legostobább mondata

A főpolgármester a Fővárosi Közgyűlésen elhangzott beszédét felidézve bírálta a kormánypárti rezsiérvelést. Karácsony Gergely...

Török Gábor: Az ügyészség sikeresen felpiszkálta Magyar Pétert

A politológus szerint a vádhatóság időzítése miatt a miniszterelnök szokatlanul élesen reagált a mentelmi ügyekre. Török Gábor úgy...

Elszabadult a pokol a magyar utakon! Egyetlen óra alatt hat baleset történt: mentőhelikoptert is riasztottak

Sűrű délelőttjük volt pénteken délelőtt a tűzoltóknak és a mentőknek: szombaton alig egyetlen óra leforgása alatt hat közlekedési...

0

Sport

„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat

Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

Nemzetek Ligája: Balhé a magyar válogatott meccsén, vereséggel kezdett Rossi csapata

Ukrajna elleni vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját Magyarország.

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

Százmilliókat vertek el a semmiért: 50 éve nem látott mélység fenyegeti a Premier League alapítóklubját

Az angol csapat történelmi mélypontra jutott, miközben irdatlan összegekért vásárolt játékosokat a nyáron.

0
0

Bulvár

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról

Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.

„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban

Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein: Elzárják a pénzcsapot az agrárkamaránál

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara átvilágítása során 14 milliárdos visszaélésre bukkantak, elzárják a pénzcsapot.

Titokzatos folyosórendszer húzódik a Terror Háza alatt, a legriasztóbb részét alig néhány ember láthatta csak eddig

Budapest egyik legimpozánsabb sugárútján, a pazar Andrássy út 60. alatt található a Terror Háza Múzeum, amelynek baljós falai és szűkös pincerendszere a huszadik századi magyar történelem legsötétebb borzalmait

A kamerafelvételekből derült ki, milyen borzalmas tragédia történt a háromgyermekes apával a hajóúton

Családjával hajózott a háromgyermekes apa, amikor eltűnt a tengerjáróról. A kamerafelvételek mutatták meg, mi történt, de a keresés nem vezetett eredményre.

„A nagyapám sírjánál állt egy nő, akit sosem láttam” – a temetés, ami felforgatott mindent

Egy ismeretlen nő jelent meg a nagyapám temetésén egy szál fehér krizantémmal, két héttel később pedig olyan levelet kaptam tőle, amelyből egy egész életen át őrzött titokra derült fény.

0