Ezt olvasta már?


Zűrzavar az ellenzéki együttműködésben Pécsen és más városokban is

Egyre több településen látjuk azt, hogy elveszti a többségét a 2019-ben győztes ellenzék, belső konfliktusok nehezítik a különböző pártok képviselőinek együttműködését.


hirdetés

Pécs, Göd, Eger mellett ez történt Baján, illetve Szekszárdon is, így felmerült a kérdés, nem fogja-e ez kockáztatni a hatpárti összefogás helyzetét.

A Magyar Hang cikke itt olvasható








Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0

hírek innen, onnan

Borért tört be a benzinkútra

Pénzbüntetésre ítélték.

Magyar fejlesztés segíti a mentális betegségek vizsgálatát

A feltárt eredmények segítenek jobban megérteni a szervezeten belüli kölcsönhatásokat.

Jakab Péternek elege lett, elmondta, mi az előválasztás tétje

A Jobbik elnöke szerint elérkezett az idő, hogy megoldódjanak a magyarok évtizedek óta tartó problémái.

„Anyu csillag lett az égen” - három gyerekkel maradt egyedül az apa, aki pár nap alatt veszítette el a feleségét

A házuk felújítása a vállalkozó eltűnése miatt félbemaradt, most a nagyszülőknél húzzák meg magukat. A költségeik biztos magasabbak...

Új melegrekord: soha nem volt még ilyen hőség még hajnalban Görögországban

Nappal 40 fok felett volt a csúcs, de az éjszaka sem hozott enyhülést Kálimnosz szigetén. Több helyi melegrekord is megdőlt, 30-án...

Tom Hanks is szerepel Wes Anderson új filmjében

A színészlegenda és a rendező első alkalommal dolgozott együtt.

Orbán Viktor: Brüsszel miatt van szükség a népszavazásra

Orbán Viktor a Kossuth rádióban beszélt arról, ki kell állni amellett, hogy „a magyar gyermekek nevelése a magyarokra tartozik.”

Újabb sztár kapott csillagot a hollywoodi Hírességek Sétányán

A Brooklyn Nine-Nine sztárja, Terry Crews egy csillag átvételével ünnepelte az 53. születésnapját pénteken.

Milák-ezüst, kézis reménysugár

A magyar úszót még a győztes amerikai. Caeleb Dressel is ünnepelte. A női kardcsapat betlizett. Holnap reggel szorítsanak Berecz...

Sport

Hihetetlen módon kapott ki a magyar női kardcsapat

Dél-Korea ellen nagy hátrányt dolgoztak le a lányok, vezettek is, de nem tudták az előnyt megtartani. A magyar együttes az 5-8. helyért folytathatja.

Bognár György kínos bukásával kezdődött az NB I-es focibajnokság

A Paks kétgólos hátrányból egyenlített, mégsem tudott pontot szerezni a Mezőkövesd ellen.

Nézze meg Milák Kristóf fantasztikus úszását

Második olimpiai érmét Európa-csúccsal szerezte a tokiói olimpián.

A legszexibb olimpikonok: az oroszok olimpiai bajnok kézilabdázója, Polina Kuznyecova

Az olimpia ideje alatt bemutatjuk az ötkarikás játékok legcsinosabb női sportolóit. Ma az olimpiai bajnok kézilabdázót, Polina Kuznyecovát.

Milák Kristóf éjjel megint az aranyért úszik

Az olimpia nyolcadik napjának programja.

Milák Kristóf ezüstjével és Kozák Luca továbbjutásával indult a szombati nap

Milák fantasztikus Európa-csúccsal végzett a 100 pillangó második helyén.

Milák Kristóf hihetetlen ezüstérme, Kozák Luca fantasztikus futása - galéria

A férfi vízilabda-válogatott megverte az Egyesült Államokat a csoportmeccsén, így a negyeddöntőbe jutott.

Tényleg megér egy olimpiai érmet, hogy bárki meghaljon a teniszpályán?

A világ egyik legbefolyásosabb sportolója, Novak Djokovic már 2019-ben figyelmeztetett arra, hogy a teniszezők hőgutát kaphatnak. A nagy baj elmaradt, de a NOB vezetőinek sürgősen fel kellene ébredniük.

Videón Milák Kristóf szenzációs hajrája, amivel olimpiai ezüstérmet szerzett

A 200 pillangó aranyérme után 100-on ezüstérmet szerzett Milák Kristóf.

Üzenet Michael Phelpsnek: mit csinált Milák Kristóf, te jó ég?.

Egy újabb rekord lekörözve, Dressel még nem, de az úszósport történetének egyik, ha nem a legkomolyabb 50 métere mostantól egy 21 éves magyar világklasszis nevéhez fűződik.

Milák Kristóf egy olimpiai arany és ezüst után: Első olimpiának nem volt rossz

Az olimpia első hete után a magyar küldöttség legeredményesebb tagja egy aranyéremmel és egy ezüsttel Milák Kristóf, aki szerint ez első olimpiának nem rossz. Valóban nem, inkább szenzációs.

0

Bulvár

Először néztek egy fekete lyuk mögé, és elképesztő dolgot láttak

Különös visszhangokat észleltek a kutatók műszerei. A felfedezés közelebb vihet a fekete lyukak titkának megfejtéséhez.

52 évig dolgozott rajta, meghalt, mielőtt láthatta volna az eredményt

A fizikai kísérlet, ami azt hívatott bizonyítani, hogy a szurok folyékony anyag, a tudományban jártasok körében nem ismeretlen: a világ leghosszabb kísérleteként került be a Guiness Rekordok Könyvébe, ami nem csoda

Vércukorérték: mikortól számít kórosnak?

A cukorbetegség egyre több embert érint, ami elsősorban a helytelen életmódra vezethető vissza.

Válóperes ügyvédek mesélik el a legdurvább eseteiket

Váláskor a felek egészen új oldalukról ismerik meg egymást és szinte mindig negatív értelemben, ahogy az alábbi öt igaz esetben is, amit válóperes ügyvédek mesélnek el.

blogmorzsák

5 dolog, amit nem tudtál a szülinapos J. K. Rowlingról

Miért fontos a King's Cross? Honnan kapta Harry Potter a vezetéknevét? És mi köze a roxforti házaknak a hányózacskóhoz?

Emberrablással gyanúsították a Who tagjait

Két neccharisnyás női műláb sodorta bajba a világhírű banda bulikirály zenészeit.

Autósok: itt a nyári balesetek egyik fő oka

Egy zseni módszerrel biztonságosabban közlekedhetsz, nem éri meg rajta spórolni.

8 dekorációs ötlet a nappalidba

Ismét összegyűjtöttem 8 dekorációs ötletet, amelyekkel könnyedén feldobhatod nappalidat.

Hosszú vs. Jakabos

Mi van, ha mégis Hosszú Katinkának van igaza?

80 esztendeje született Payer András

Duplán fájdalmas jubileum: tíz éve, 2011. március 31-én hunyt el a magyar könnyűzenei élet meghatározó alakja.

Miért harapja a kutyám a vizet? Súlyos vízmérgezést is okozhat

A víz harapdálása mókás látvány lehet, azonban komoly veszélyt hordoz magában.

15 tipp józan ész nélküli emberekhez

A józan ész hiánya rendkívül idegesítő, de talán ezzel a 15 tippel neked is könnyebb lehet kijönni ilyen emberekkel.

Senki sem szeretne már olimpiát rendezni

A tokiói példa is azt mutatja, hogy gazdaságilag és politikailag sem biztos, hogy megéri az ötkarikás játékok rendezése.

Trambulin és Tán­csics-díj - A Návai Anikó balhé

„Már csak némi hátszél kérdése, és ki is tüntetik Táncsics-díjjal.“

Az éhezés az emberiség jogok elleni bűntett

Ferenc pápa üzenete az ENSZ élelmezési csúcstalálkozójára.

Ilyen volt a 30. Művészetek Völgye

A Völgyben zseniális, ahogyan a különböző energiák találkozási pontjaiban nem feszültség, hanem kapcsolódás jön létre.

0