A Luxemburg grófja című operettet mutatják be a Margitszigeten
A Luxemburg grófja című operettet új köntösben mutatják be a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon szombaton; a produkció egyik különlegessége, hogy a főszereplő a közönséget is bevonja az előadásba.
A Margitszigeti Színház közleménye szerint a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházzal közösen Lehár Ferenc egyik legszellemesebb operettjét újjávarázsolva mutatják be a Margitszigeten.
A Szente Vajk rendezésében látható darab főbb szerepeit Járai Máté, Bori Réka, Koltai-Nagy Balázs és Orth Péter játssza.
A történet és a zene hordozza Lehár Ferenc művének eredeti jellemzőit, egyébként pedig teljesen új köntösben mutatkozik be a musicalelemeket is felvonultató operett - áll a darab ismertetőjében.
Mint írják, a szövegkönyvet egészében újraalkotta a Szente Vajk-Galambos Attila szerzőpáros, aktuálissá téve ezzel a sodró lendületű, lenyűgöző díszletekkel dolgozó zenés színpadi művet.
A közleményben kiemelik, hogy a Luxemburg grófja bár ismert történetet dolgoz fel, tartogat meglepetéseket, merész ötleteteket, fergeteges poénokat ígér a darab.
Az operett Párizsban játszódik, művészek között. A főszereplő - aki maga Luxemburg grófja (Koltai-Nagy Balázs) - egy festőművész, ahogyan a táncos-komikus karakter, Armand Brissard (Orth Péter) is, a művészet éppen ezért erőteljesen meghatározza a lelkületüket, így az előadásét is. A cselekmény fontos mozgatórugója a Sir Basilt alakító Járai Máté.
A közleményben idézik Szente Vajkot, az előadás rendezőjét, aki kiemelte: ha a Luxemburg grófjának valamilyen alcímet kellene adnia, az valószínűleg A szerelem arcai lenne. "Az operettek gyakran szólnak a szerelemről, ám mi kifejezetten sok verzióját mutatjuk meg ennek az érzelemnek. A történet középpontjában Angele Didier (Bori Réka) áll, aki nem hisz a szerelemben, ám mi éppen azt mutatjuk meg, miként tud ez egy csapásra megváltozni" - mondta a rendező.
A szöveg tele van világirodalmi és filmes utalásokkal, Shakespeare-től József Attilán át a Gyalog galoppig, a díszlet pedig képzőművészeti hivatkozásokat is felvonultat.
"Ízig-vérig operettet lát a néző, a klasszikus szerepkörökkel, Lehár Ferenc muzsikájával, viszont egy olyan történettel, amely jobban hasonlít az 1909-es ősbemutatóéra, mint az 1952-ben készült átdolgozásra" - mondta Galambos Attila, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház irodalmi vezetője, aki hozzátette, hogy a partitúrában is meglepetésekkel szolgálnak.
MTI
hírek innen, onnan
Kész, ennyi volt, beszüntetheti működését az ismert fapados légitársaság
Kútba esni látszik a hatalmas kormányzati mentőcsomag, amely életben tarthatta volna a Spirit Airlines amerikai diszkont légitársaságot. A...
Miami Nagydíj - Leclerc volt a leggyorsabb a szabadedzésen
Fotó: Ferrari Márkatársa, a hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton a negyedik időt autózta. A négyszeres vb-győztes holland Max...
Nők ezrei törtek össze Radnai Márk vallomásától
Radnai Márk kitálalt, nincs értelme tovább hallgatnia.
Emily Blunt és férje a kamerák előtt turbékoltak, le sem tagadhatnák, mennnyire imádják egymást
Óriási mérföldkőhöz ért Emily Blunt karrierje: a 43 esztendős színésznő csillagot kapott a hollywoodi hírességek sétányán. A nagy...
Gázolt a villamos Budapesten, a tömegközlekedés leállt
A baleset a IV. kerületben történt. A villamosgázolás helyszínére mentőt riasztottak.
Családját mentette a tini, súlyos égési sérüléseket szenvedett
A focistáért egész csapata szorít, adománygyűjtésbe kezdtek számára.
Újabb ötlete van az amerikaiaknak a Hormuzi-szoros zavartalan hajózhatóságának érdekében
Az Egyesült Államok nemzetközi kezdeményezést indít, ezzel pedig az iráni vezetésre akar nyomást gyakorolni. A Trump vezette háború...
ISM-index: visszatér a korábbi évek legnagyobb gazdasági rémálma az Egyesült Államokba
Az amerikai feldolgozóipar teljesítménye áprilisban stagnált. Eközben a közel-keleti háború okozta ellátási zavarok négyéves csúcsra...
Elgázolt egy embert a villamos Újpesten
A helyszínre mentő is érkezett.
Kátai-Németh Vilmos a betegségéről: Ez hozta ki igazán a harcost belőlem
A csepeli képviselő lesz a magyar történelem első látássérült minisztere.
Ez a fa még a nagy fehér cápánál is veszélyesebb, tehetetlen a városvezetés, képtelenség kivágni, annyira végzetes
Egyetlen érintés is elég a bajhoz, a gyümölcse meglepően csábító, de amit a szervezettel tesz, azt a legrosszabb ellenségünknek sem...
„Sándor egy fogalom” – Törőcsik Franciska gyerekkori álmát váltja valóra Friderikusz
Izgalmasnak ígérkezik a Friderikusz Talkshow szombati adása. A műsorvezető vendégei között lesz többek között Törőcsik Franciska és...
Sport
A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó
A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.
Az UEFA megindokolta, miért vonta vissza a játékvezető az Arsenal tizenegyesét az Atlético Madrid ellen
Itt a hivatalos indoklás.
Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai
Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.
Áll a bál a Kajak-Kenu Szövetségben: visszaélések, milliárdos pazarlás és szakmaiatlan döntések miatt támadják az elnököt
Az elnökség és a közgyűlés sem indított bizalmi szavazást Schmidt Gábor ellen.
„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után
A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.
Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta
Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.
Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk
Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.
Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő
A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.
Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén
A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.
Megírták: A Real Madrid tárgyal Kroos visszatéréséről; megnevezték Mourinho utódját - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb csütörtöki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.
Váratlan események sora után jön az ukrán–orosz döntő
Mirra Andrejevát egyedül Bondár Anna szorongatta meg. Marta Kosztyuk nyilatkozott a kézfogásról.
Bulvár
Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök
Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.
A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.
2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért
Szégyenletes videó került elő, ahogy menekülnek a titkosszolgálat emberei a Donald Trump elleni merényletkísérletnél
Alig volt szakszerű megmozdulásuk az ügynököknek, itt még fejek hullanak.
Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje
A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.
Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés
Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.
„Üzenem Mészáros Lőrincnek, hogy szakadjon le a töke!” – durván átfordult a falu, ahol négy éve 82 százalékkal győzött a Fidesz
Most viszont 71 százalékot húzott be a Tisza.
Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld
Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.
Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját
A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény
Döntés született az ly-betű sorsáról, hogy a magyar nyelvből eltűnjön vagy maradjon, egyértelmű győztes született
Komoly eredménye lett egy felmérésnek, amely az ly sorsásról is határozott.
Veszélyben a nyár. A meteorológusok állítják, augusztusban drasztikusan megváltozhat az időjárás
Szabadságot tervezel? Mutatjuk, mire számíthatsz nyáron!
Szívszorító hír érkezett Rubint Réka állapotáról
Nyilvánosságra hozta.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


