Ezt olvasta már?

Üdvözöld az újat: a GEO a keresések terén

A digitális világ piacán gyorsan változó trendeket kell figyelemmel kísérnünk. Amíg korábban a keresőmotorok optimalizálása, azaz a SEO, volt a webes jelenlét kulc...


Hivatalos: februárban indul a vállalatoknak szóló elektromosjármű-beszerzési pályázat

A hazai gazdasági társaságok a pénteken közzétett kiírás szerint tisztán elektromos személygépkocsi, kisteherautó vagy kisbusz megvásárlásához igényelhetnek vissza nem térítendő állami hozzájárulást.

 

A 30 milliárd forintos keretösszegből egy jármű beszerzéséhez az akkumulátor kapacitásának függvényében 2,8-4 millió forint támogatás nyerhető el - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) pénteken az MTI-vel. A zöldenergia hasznosítást ösztönző felhívásra 2024. február ötödikétől tizenhárom hónapon át lehet majd benyújtani a pályázatokat - tették hozzá.

A szaktárca közleménye szerint a magyar gazdaság jövője a zöldenergia. A károsanyag-kibocsátás negyedéért-ötödéért a közlekedés felel, e környezetterhelés túlnyomó részét a közúti forgalom okozza. A szektor zöldítésében meghatározó eszköz az elektromos autózás térnyerésének elősegítése. A korszerű járművek levegőszennyezés nélkül használhatók, csendesebbek a belső égésű motorral hajtottaknál, üzemeltetőiknek működési-karbantartási költségeket takaríthatnak meg - írták.

A minisztérium adatai szerint a hazai utakon már 85 ezer zöld rendszámos jármű közlekedik, több mint felük tisztán elektromos személygépkocsi. A kormány az új pályázati lehetőséggel a vállalatokat ösztönzi elektromos autók és haszongépjárművek beszerzésére. A támogatás jelentősen mérsékli a hagyományos hajtású gépkocsik árelőnyét, vonzóbbá és kifizetődőbbé teszi az e-járművek megvásárlását.

A közlemény szerint a végleges felhívásban foglaltak alapján magyarországi gazdasági társaságok és egyéni vállalkozások pályázhatnak támogatásra a gépjármű-kereskedők és -kölcsönzők kivételével. A flottaszolgáltatók külön programban vehetnek majd fel kedvezményes hitelt elektromos gépjárművek beszerzésére.

A tíz fő alatti állományi létszámú vállalkozások legfeljebb egy, a 10-49 fő közöttiek legfeljebb öt, az 50-249 fő közöttiek legfeljebb tíz, míg a nagyobbak legfeljebb 16 járművet szerezhetnek be. Az egy cégre eső minimális támogatási érték tehát 2,8 millió, a maximális elnyerhető forrásmennyiség pedig 64 millió forint. A teljes keretösszeg közel kétharmada vidéki vállalkozások vásárlásaiban hasznosulhat.

A tájékoztatás szerint a program finanszírozását az energetikai intézkedéseket és beruházásokat magába foglaló REPowerEU-fejezetben rögzítettek szerint a nemzeti helyreállítási terv hitelrésze biztosítja. Az Energiaügyi Minisztérium által kidolgozott tervezet decemberben kapott uniós jóváhagyást. 2023 végén már meg is érkezett az első utalás közel 300 milliárd forint értékben. A kormány a REPowerEU-keretből önálló pályázatot indít majd a hazai elektromos töltőhálózat bővítésének támogatására.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Elhunyt Siklós Csaba József

Életének 85. évében, hosszú betegség után, családja körében elhunyt Magyarország első, szabadon választott közlekedési,...

Állásajánlat helyett a konyhafőnök telefonját választotta a siófoki tolvaj

Sajátos módszert választott a „bemutatkozásra” egy álláskereső Siófokon: miközben a konyhafőnökkel tárgyalt, elcsente annak...

Elindult a fagylaltszezon a Balatonnál, ennyibe kerülhet idén egy gombóc

A Balatonnál március 15-én hivatalosan is elindult a fagylaltszezon, a fagyizók pedig egyre több vendéget fogadnak a tavaszi hétvégéken. A...

Hatalmas áttörést értek el kínai kutatók: eddig csak elméletben létező anyagot hoztak létre

Kínai kutatók állítása szerint laboratóriumban sikerült előállítaniuk a régóta csak elméletben létező hexagonális gyémántot. Ez...

Rakétákkal és drónokkal lőtte Irán Katart és az Egyesült Arab Emírségeket

Az Emírségekben egy drón tüzet okozott egy nagyon fontos olajlelőhelyen.

Ez a 10 kerti feladat aranyat ér idén tavasszal.

A téli pihenő után most jött el a kertészek igazi tavaszi hajrája! Mutatjuk azt a 10 fontos feladatot, amivel idén is bőséges és...

NB II: Nagyszerű gólokkal nyert a Vasas, és tovább tapad a Honvédra - videó

Urblík József két nagyszerű góllal szállította a Vasas győzelmét Mezőkövesden.

Forró klip készül: Tolvai Reni és DJ Yamina együtt fűti fel a hangulatot

Igencsak felforrósodott a hangulat Tolvai Reni és DJ Yamina új közös projektjén. A páros egy dalon dolgozik, amelyhez videóklip is készül...

Pócs János mellett állva parodizálta ki Orbánt a jászberényi polgármester a kolbásztöltő fesztiválon

Budai Lóránt egy telefonbeszélgetést játszott el a lányával, láthatóan nehéz perceket okozva a helyi fideszes képviselőnek.

Megdöbbentő számok: így spórolnak a betegek ellátásán

A mentális betegségek jelentős társadalmi és gazdasági terhet jelentenek Magyarországon, mégis aránytalanul kevés forrás jut a...

Jámbor András egy Fidelitas-vezetőig és egy trollhálózatig követte az ukrán zászlós provokáció szálait a Tisza-meneten

A politikus egy fotóval bizonyítja az összefonódást, ami egy hírhedt trollhálózathoz is elvezet. Az akciót a kormányközeli média...

0

Sport

Carragher kimondta a csúf igazságot a Liverpoolról, Kerkez helyettesét sem kímélte

A klublegenda nem finomkodik akkor sem, ha szeretett csapata teljesítményéről kell véleményt mondania.

Szoboszlai egy primadonna, ne oktassa ki a szurkolókat. – felháborodott a liverpooli portál

Ahogyan azt borítékolni lehetett, Liverpoolban sokaknak nem teszett Szoboszlai Dominik kifakadása.

A The Athletic szerint Szoboszlai Dominik a világ legjobb szabadrúgáslövője

Megalapozott az állítás, tények támasztják alá.

Szoboszlait az egekig dicsérték, majd kemény kritikát kapott Liverpoolból

Szoboszlai Dominik szabadrúgásgólja ezúttal sem ért győzelmet a csapatának.

Visszavonult párizsi olimpikonunk a rangos nemzetközi verseny előtt

A többi magyar élversenyző elindul a viadalon.

Szoboszlai két új becenevet kapott a káprázatos gólja után

A magyar középpályás Luis Suárez rekordját is beállította a Tottenham elleni meccsen.

Szoboszlai újabb szabadrúgásgólja ellenére csak a magyarázkodás maradt Arne Slotnak

A Liverpool trénere elismerte, valódi élcsapathoz mérten túl kevés meccset hoznak le védelmi hiba nélkül.

Továbbra is öt magyar a világ 100 legjobbja között

Jelentősen csökkentett hátrányán az Egyesült Államokban remeklő kihívó.

Vas Blanka versenyét szabotálta a csapattársa? Elmaradt a győzelem

A magyar kerékpáros vasárnap Olaszországban kezdte meg az országúti szezonját.

Szoboszlai teljesen összetört, örülhetnek, ha a Konferencia-ligában indulhatnak

A magyar válogatott csapatkapitánya az újabb csodagóljának sem tud örülni.

0
0

Bulvár

Orbánék elvesztették az ünnepi számháborút

A Tisza Párt a valaha volt legnagyobb rendezvényét tartotta meg március 15-én, Magyar Péter szerint közel 500 ezren vonultak. Mindeközben a Fidesznél azt adták parancsba, hogy mindenki posztolja ki a Facebookon: a Békem

Már Moszvka sem tagadhatja, hogy nagy a baj: döbbenetes videófelvétel leplezte le Vlagyimir Putyin súlyos betegségét

A világsajtó hosszú évek - nagyjából az ukrajnai háború kirobbanása - óta rendületlenül cikkezik Vlagyimir Putyin állítólagos betegségéről, a napokban viszont felkerült a világhálóra egy videófelvétel, mely

Óraátállítás eltörlése: Az Európai Parlament döntött

Az Európai Parlament az óraátállítás eltörléséről döntött, de még nincs végleges határozat.

Újabb ország ellen indíthat támadást Vlagyimir Putyin

Egy NATO-tagország kerülhetett a Kreml célkeresztjébe.

Osváth Zsolt feljelentést tett Tóth Gabi miatt, az énekesnő a Békemeneten ordított a videóssal: „Elérted, amit szerettél volna, tönkretettél majdnem.”

Tóth Gabi és Osváth Zsolt a Békemeneten balhéztak, amikor a tartalomgyártó megpróbálta arról kérdezni az énekesnőt, hogy igaz-e, hogy felbérelt valakit korábban, hogy megzsarolja őt. Az előadó felháborítónak t

Lengyel miniszterelnök: Az Orbán Viktor vezette európai jobboldal el akarja pusztítani az EU-t

Donald Tusk szerint a „Polexit” már valós fenyegetés, ezért mindent megtesz, hogy megállítsa az „Orbán vezette európai jobboldalt”. 

Nyáron jön a nyugdíjemelés: kiderült, mennyi pluszpénzt kapnak az érintettek Németországban

Az infláció mértékét meghaladó emelésre készülnek a nyugdíjak esetén.

0