„Mindenki TOP-on volt”: határidő előtt készült el a projekt
Befejeződött Acsalag Község polgármesteri hivatalának épületenergetikai korszerűsítése. A vissza nem térítendő támogatás több mint 16 millió forint volt, melyet az Európai Unió Európai Regionális Fejlesztési Alapja finanszírozott.
| Zöld szempontok: az alacsonyabb fűtési energiaigény hatására csökkeni fog a károsanyag-kibocsátás is. |
A fejlesztés során a település polgármesteri hivatalának épülete került korszerűsítésre. A 16,2 millió forintos beruházásnak köszönhetően Acsalag Községi Önkormányzat az épület fenntartását költséghatékonyabban tudja majd biztosítani.
Az elmúlt hónapok munkálatai során, az épületen a külső nyílászárókat korszerű fa nyílászárókra cserélték, utólagos homlokzati és födém szigetelés került az épületre, valamint 1 darab kondenzációs kazán került kiépítésre. A munkálatokat jóval a projektben vállalt határidő előtt befejezték. – A kivitelező építőipari vállalkozóval nagyon flottul ment minden, remek munkát végeztek – mondja lapunknak Acsalag község polgármestere. Szilágyi Andrásné hozzá teszi, persze ez annak is volt köszönhető, hogy a mintegy hétmillió forintos önrész a rendelkezésükre állt, és a projektet időben, már az eredményhirdetés után rögtön megkezdték.
A munkálatok egyébként azért váltak szükségessé, mert az épület az elmúlt évtizedekben elhasználódott és már nem felelt meg a mai kor támasztotta hőtechnikai követelményeknek. A felújítással nagymértékben csökkenthetők a fenntartási költségek, és sokkal gazdaságosabban lesz üzemeltethető az épület. Szilágyi Andrásné polgármester szerint várhatóan mintegy évi 750 ezer forint működési költségmegtakarítást érhetnek el a jövőben. Emellett az is fontos szempont, hogy az alacsonyabb fűtési energiaigény hatására csökkeni fog a károsanyag-kibocsátás, így az eddiginél is többet tesznek a környezet védelméért.
Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.
hírek innen, onnan
Távozik a honvédségtől Porkoláb Imre dandártábornok
Közös megegyezéssel távozik a Magyar Honvédség kötelékéből Porkoláb Imre dandártábornok, a miniszterelnök nemzetbiztonsági...
Zsolti bácsi-ügy: megszólalt egy szakpszichológus, nagyon fontos etikai kérdésre hívta fel a figyelmet kiáltványában
Sajtóetikai kérdéseket vet fel a „bicskei ügy” újabb fejleménye, miután egy koronatanú visszalépett a vallomástételtől, Szigeti...
Szulák Andrea civil munkát vállalt: semmi köze a színészethez
Szulák Andrea egy teljesen másik foglalkozásban is kezd kiteljesedni.
Kamerák előtt bukhatott le Stohl András és Kiss Kriszta: árulkodó mondat miatt indultak be a szakítási pletykák
Máris véget érhetett a Nagy Ő szerelme?
Berobban a nyár a hétvégén: 25 fokos csúcsok jönnek, de a hajnalok még csípősek lesznek
A hétvégén jelentős lesz a napi hőingás, a délutáni meleg mellett a hajnalok hűvösek maradnak. Vasárnap reggel a fagyzugos északi...
Újabb magyar település érintett az azbesztszennyezésben
Immár négy település biztosan vásárolt az azbeszttel szennyezett osztrák kőzúzalékból. Most Táplánszentkereszt önkormányzata adott...
Egy kis hiba és most már nincs menekvés, a NAV bármikor lecsaphat
Kriptózunk, kriptózunk? A NAV mindent lát.
Fokozódik a meleg a jövő hét közepéig
Aztán végre egy csapadékot hozó hidegfront közelíti meg térségünket.
Nő a londoni magyarok fenyegetettsége, drasztikus lépésről döntöttek
Az Egyesült Királyság „súlyosra” emelte a terrorfenyegetettség szintjét az észak-londoni késelések miatt, fél éven belül pedig...
Szalah váratlan bejelentése: Szoboszlai elődjét akarja látni Liverpoolban
Az idény végén távozó egyiptomi klasszis a klublegenda Steven Gerrardnak adott exkluzív interjút.
Ez a májusi megerősítésed, zodiákusod szerint
A tavasz utolsó hónapja energetikai választóvonalat ígér, lehetőséget adva a feszültségek elengedésére és a friss impulzusok...
Elhagyta az országot a karateedző, aki felrúgott egy nyolcéves gyereket a kalandparkban
Dániáig menekült a jászberényi karateedző, aki felrúgott egy kisgyereket két évvel ezelőtt a szolnoki kalandparkban.
Sport
Áll a bál a Kajak-Kenu Szövetségben: visszaélések, milliárdos pazarlás és szakmaiatlan döntések miatt támadják az elnököt
Az elnökség és a közgyűlés sem indított bizalmi szavazást Schmidt Gábor ellen.
Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén
A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.
„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó
A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.
Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk
Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.
17 éves minden idők egyik legemlékezetesebb futballmeccse
17 éve, hogy Messiék hatot rúgtak a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak.
Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.
Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő
A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.
Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó
A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.
„A lelkiismeretem nem bírta volna” – kitálalt a szövetségi kapitánnyal szembemenő magyar olimpikon
Székely Zója tornász még a tavalyi világbajnokságon szenvedett súlyos sérülést felemás korláton.
Az Arbeloával való vita véget vetett a klasszis madridi karrierjének
Nincs minden rendben a királyi gárda háza táján.
Váratlan események sora után jön az ukrán–orosz döntő
Mirra Andrejevát egyedül Bondár Anna szorongatta meg. Marta Kosztyuk nyilatkozott a kézfogásról.
Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Bulvár
„Üzenem Mészáros Lőrincnek, hogy szakadjon le a töke!” – durván átfordult a falu, ahol négy éve 82 százalékkal győzött a Fidesz
Most viszont 71 százalékot húzott be a Tisza.
Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje
A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.
Ennyi alkoholt fogyaszt Nagy Feró naponta, megvan a válasz, ő maga mondta el
Nagy Feró őszintén nyilatkozott az alkoholfogyasztásáról.
Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját
A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény
Veszélyben a nyár. A meteorológusok állítják, augusztusban drasztikusan megváltozhat az időjárás
Szabadságot tervezel? Mutatjuk, mire számíthatsz nyáron!
Nyáron 1,5 óra alatt Dubrovnikban vagy Zadarban lehetsz: még soha nem volt ilyen egyszerű eljutni a két horvát városba
2026 nyarán két fapados légitársaságnak köszönhetően Budapestről másfél óra repülés után máris a két népszerű horvát városban lehetünk.
Brutális, ami nyáron jön az időjárásban, 20 éve nem volt erre példa, megérkezett a 2026-os szezon menetrendje
Régóta nem volt erre példa, most újra jöhet egy ilyen változás az időjárásban.
Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni
Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.
Meggondolta magát a Szőlő utcai ügy koronatanúja, felfedi Zsolti bácsi kilétét
A gyerekekért változtatta meg szándékát.
A május 1-jei telihold 2026 legerőteljesebbje lesz – és két csillagjegyre különösen nagy hatással lesz
A május 1-jei telihold nem egy átlagos égi esemény: intenzív érzelmeket, mély felismeréseket és valódi belső átalakulást hozhat. Különösen két csillagjegy számára lesz sorsfordító ez az időszak.
Félt a bosszútól, megpattant az országból a híres sportoló
Dániáig meg sem állt a magyar sportember, miután idehaza már munkát sem kapott, és tartott a népharagtól, a zaklatásoktól. Külföldre költözött az a jászberényi karateedző, akit azzal vádolnak, hogy két éve b

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


