Ezt olvasta már?


Amit a falra szerelhető toalettekről tudni érdemes

Ha egy kicsit korszerűbbé szeretnénk varázsolni a mellékhelyiségünket, ennek legjobb módja, ha a falra szerelhető wc mellett döntünk. Modern stílusával és kis helyigényével igazán kompakt megjelenést biztosít.


hirdetés

 

Az öblítővíz tárolására szolgáló tartály sem látható, így ez is tovább emeli az összkép egyensúlyát. A toalett nevéből adódóan kizárólag a fallal érintkezik, ezért a fürdőszoba felmosása is gyerekjáték.

 

A Global Viva Market WC kínálatából is beszerezhetünk falra szerelhető típusokat, melyek előnyei mellett azért hátrányokat is fel lehet sorolni.

A falra szerelhető WC hátrányai

A falra szerelhető toalettekhez tartozó tartályokat minden esetben a falban kell elhelyezni. Ehhez jön még feladatként a csövek és egyéb idomok helyének biztosítása is. Egyértelmű a helyzet: a jobb megjelenésért cserébe megnő a vele járó munka mennyisége is. Új ház építésekor nem okoz akkora fejtörést, de felújításnál kizárt dolog, hogy megússzuk a vésést.

Árukat tekintve egyértelműen drágábbak a klasszikus kivitelű modelleknél. Nincs mese, jobban a pénztárcánkba kell nyúlni a modernebb megjelenésért.

 

A munkáról is érdemes szót ejtenünk. A falra szerelhető típusok nem a „Csináld magad!” tevékenységek közé tartoznak. Ajánlott szakembert hívni, mert komoly problémák is adódhatnak. Szakszerűtlen munkavégzés után bizony ismételt bontási feladatok üthetik fel a fejüket. Így inkább vállaljuk a mester igénybevételét, még ha az újabb költségeket is ró ránk.

Melyek az előnyei?

Elsősorban a már emlegetett exkluzívabb megjelenés lehet vonzó a választásnál. Kisebb méretű helyiségeknél a visszafogottabb helyigénye is kecsegtetőnek tűnik.

 

Érdekességként meg kell említeni, hogy a vonatkozó előírásoknak a falra szerelhető toalettek könnyebben felelnek meg, így az illetékes hatóságokkal sem kell csörtéket vívnunk. Ennek titka abban rejlik, hogy a WC előtt megfelelő méretű szabad helynek kell lennie.

 

A falra szerelhető változat előnyt élvez, mert a tartály a fal síkjában helyezkedik el. Ezt a „kiskaput” főként lakásokban tudjuk kihasználni, ahol minden négyzetméter számít.

 

További pozitívum, hogy a toalett alja nem érintkezik a padlóval. De miért jó ez nekünk? Mindjárt két oka is van: a járólap egyenletes, homogén arculatát nem szakítja meg úgy, ahogy a hagyományos társaik esetében, illetve ezáltal a padló tisztítása is egyszerűbb feladat lesz.

Kiknek ajánlott?

Jogosan merül fel a kérdés, hogy megéri-e az „árát” vagy sem? Könnyű válasz lenne, ha azt mondanánk, mindenki döntse el maga. Éppen ezért soroljuk fel, milyen feltételek esetén lesz tökéletes választás:


  • tömblakásban, kisebb helyiségekkel rendelkezőknek mindenképpen megfontolandó,
  • ha úgy gondoljuk, hogy csak a WC tartály látványa miatt nem tökéletes szaniter helyiségünk látványa,
  • egész egyszerűen már unjuk a régit és valami újra, illetve modernre vágyunk.

 

Reméljük, segítettünk a döntésben.








Ön melyik párt listájára szavazna a 2024. június 9-i EP-választáson?









0

hírek innen, onnan

Rakétatámadás érte Tel-Avivot

A Hamász iszlamista terroszervezet négy hónap után ismét rakétákkal lőtte Tel-Avivot Rafahból vasárnap.

A propaganda lincshangulatról ír, Magyar Péter feljelent

A tatabányai Turul Kávézóba hívta szimpatizánsait Magyar Péter, miután annak ment híre, hogy a vendéglátóhelyen nem látták szívesen...

Balhés a Fradival szóba hozott támadó: megütötte az ellenfelét és szó nélkül lelépett a klubjától

A ciprusi élvonalban szereplő Anorthoszisz Famaguszta kötelékébe tartozó Chico Banza - akiről márciusban írtuk, hogy figyeli a...

A tabletek frissítése miatt hét órát is késhettek a mentők

Egy szoftverfrissítés miatt akár hat-hét órát is késhettek a mentősök. 

Félbeszakadt Gálfi Dalma mérkőzése a Roland Garroson

A világranglistán 145. Gálfinak nehéz feladat jutott a főtábla nyitányán, mivel ellenfele (33.) sokkal előkelőbb helyen áll a...

Tízmillió forintjába került a csepeli önkormányzati lapnak a momentumos polgármesterjelölt lejáratása

Vélhetően az adófizetők fogják állni a költségeket.  (Belföld)

Azahriah elárulta, mit vesz a koncertekből befolyó százmilliókból

Azahriah három nap alatt körülbelül 300 millió forintot tehet el tisztán, melyet az előadó már nem is tud csak úgy egyszerűen...

Bódi Margó épp a születésnapján tette meg: sokan irigylik ezért

Idén nem érvényesültek a családi hagyományok.

Újabb kedvenc nyaralóhelynek lett elege a turistákból

Kicsit túlzásba vittük a turistáskodást, egyre több kedvelt nyaralóhely mond nemet a látgatókra. Ha nem vigyázunk, ide se mehetünk többet.

Nagyon fura számok a hatoslottón

Ennyi négyest ritkán látni.

A NASA szerint a Földön kívüli élet keresésében is fontos szerepe lesz a mesterséges intelligenciának

Az emberi felügyeletre viszont egy darabig még biztosan szükség lesz.

0

Sport

Két pilótát is kizártak az F1 Monacói Nagydíj időmérője után

Négy versenyzőt és egy csapatot vizsgáltak Monte-Carlóban, megváltozott a rajtsorrend.

Újabb magyar kiszemeltje van a Liverpoolnak

De nemcsak Szoboszlai csapata csapna le rá.

A Barcelona nyerte a Bajnokok Ligáját

A bilbaói fináléban a Lyont győzte le Jonatán Giraldez csapata

Megvan a Győr vezetőedzője a következő szezonra

Per Johansson marad a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe jutott Győri Audi ETO kézilabdacsapatának vezetőedzője a következő idényben is.

Megszólalt a Veszprém horrorsérülést okozó magyar válogatott kézilabdázója

A játékos a közösségi oldalán írt a sajnálatos esetről.

Vámos Petra búcsúzik: „Boldog vagyok, hogy a lányokkal élhettem meg ezeket a pillanatokat” - videó...

A már bajnok Ferencváros 33-29-re legyőzte a Debrecent a női kézilabda NB I utolsó fordulójában. A mérkőzést követően a debreceniek irányítója, Vámos Petra nyilatkozott a Sportálnak.

Visszavonul a Ferencváros magyar válogatott kézilabdázója

A DVSC elleni hazai szezonzáró előtt jelentették be, hogy Cirjenincs-Kovacsics Anikó nem folytatja a játékot.

A Liverpool játékosa gránátvörösre cseréli a vöröst?

Deco álomigazolása lehet, hogy csak álom marad

Újra megnyerte a Bajnokok Ligáját a Barcelona.

A Barcelona a két aranylabdás játékosa, Aitana Bonmatí és a csereként beálló Alexia Putellas góljával 2-0-ra legyőzte az Olympique Lyont a női labdarúgó Bajnokok Ligája bilbaói döntőjében, így megvédte címé

Nagyot küzdött a törpe az óriás ellen, de a végén elbukott

Szinte végig vezetett az Indiana, csak a legfontosabb pillanatban nem.

Egy busz kiégett, több rendőr pedig megsérült az autópálya mellett tomboló erőszakban

Jó páran azonnali orvosi ellátásra szorultak a helyszínen.

0

Bulvár

Már a Bloomberg is arról cikkezik, hogyan nyomja le Orbán Viktor Budapest vezetését

Ismét a világsajtó címlapjára került a magyar miniszterelnök.

Ne ijedj meg, ha külföldön jársz és ilyen vécét látsz – mutatjuk, hogyan kell használni

Nincs annál kellemetlenebb, mikor a legnagyobb szükség idején az embernek lövése sincs arról, hogyan kell használnia a vécét.

Nem tűrték tovább a szülők a Fidesz plakátját

Bár jogszabályt nem sértett, több szülői megkeresés után azonban mégis áthelyezik a kormány háborús választási plakátját, amely a Jókai Mór Általános Iskola kapujának közelében látható egy buszmegálló o

Lehullt a lepel Nagy Ervinről, volt szerelme nem bírta tovább magában tartani az igazságot, a színész okolja a...

Nagy Ervinnek is szembe kellett nézni az igazsággal, amit volt párja zúdított rá.

Az amerikai sztárelemző elismerte: tévedett Orbán Viktorral kapcsolatban

Magyar Péter tüntetéseiről is írt George Friedman.

Ömlik a jég az égből, egyre több helyről érkeznek durva felvételek

Délelőtt az Alpokalján indult be a zivatarral, esővel érkező front, és sok helyen jeget is vitt magával.

Két pilótát is kizártak az F1 Monacói Nagydíj időmérője után

Négy versenyzőt és egy csapatot vizsgáltak Monte-Carlóban, megváltozott a rajtsorrend.

Iskolába ment egy 13 éves lány Balatonkenesén, de onnan már nem tért haza

Jelenleg is keresik a rendőrök azt a 13 éves lányt, aki nem tért haza, miután iskolába ment Balatonkenesére.

Európában nem volt még ilyen: több százezer ember vonul szombaton a békéért

Szombaton a Margitsziget lesz szimbolikusan a béke szigete.

Ha ezt csinálod lefekvés előtt, reggelre kellemetlenül kiszáradsz

Sokunk számára teljesen megszokott, hogy szomjasan és enyhén kiszáradva ébredünk. Végül is a szervezetünk egész éjszaka hidratálás nélkül működik, és az olyan egyszerű feladatok, mint a légzés és a testhőm

blogmorzsák

Így legyetek jó digitális szülők!

Nehéz ebben az új, digitális világban szülőnek lenni és előzetes példák, gyakorlatok nélkül dönteni. Segítünk, hogy jól csináld!

A Balaton lefolyója immár egy park

Itt eresztik le a felesleget - és a hajókat - a tóból.

A védelmező - kell nekünk?

Felmérés a hazai internetezők körében, hogy érte-e már őket kibertámadás

0