Ezt olvasta már?

0

Egymilliót nyerhetnek most játszva az általános és középiskolások

Harmadjára is elstartol a VándorViadal kalandverseny

Idén immár harmadik alkalommal hirdették meg a VándorViadalt, a 7., 8. és 9. osztályos diákok ökoturisztikai vetélkedőjét.


hirdetés

A versenyre az előző évekhez képest most még jobban megéri jelentkezni az iskolás csapatoknak, idén először ugyanis komoly fődíjjal is jár a kalandos kihívás: egymillió forint értékben kap a nyertes csapat sportszer utalványt, amelyből fele-fele arányban részesül az iskola és a négyfős csapat.

2021-es indulása óta hatalmas sikernek örvend a VándorViadal, ahol általános és középiskolás csapatok mérik össze ügyességüket és tudásukat az ország minden tájáról. A vetélkedőben idén határon túli iskolákat és tanodákat is szívesen látnak, a kritérium mindössze annyi, hogy egy iskolában tanuló diákok és két fiú valamint két lány alkossák a négyfős csapatokat. Ha lány- vagy fiúiskolák jelentkeznek, választhatnak testvériskolát, hogy a két lány két fiú felállás teljesülhessen.

Logikai és természettudományi feladatokat is meg kell oldani

A VándorViadalt idén a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség szervezi az Aktív Magyarország támogatásával. A kalandos kihívás főszervezője, Telek Hanna azt is elárulta, milyen feladatokra készülhetnek a csapatok, hogy a legjobb eséllyel induljanak a győzelemért.

„Az aktív ökoturizmus szellemében szervezzük meg a versenyt és minden feladat szorosan vagy lazábban ehhez a témakörhöz kapcsolódik. Érdemes úgy összeállítani a csapatokat, hogy legyen benne, aki az ügyességi és erőfeladatokban jeleskedik, de olyan diák is, akinek fejlett a logikai érzéke, jó földrajzból, matematikából vagy épp történelemből” - árulta el Telek Hanna.

Online selejtezők után táborban mérkőznek meg a döntős csapatok

A VándorViadalra április 7-ig regisztrálhatnak a 7., 8., 9. évfolyamos tanulók a vandorviadal.hu oldalon, ezt az 5 fordulós online selejtező követi majd.

„A selejtező április 12-én indul és öt héten át minden szerdán meghatározott időre kell majd megoldania a csapatoknak a változatos feladatokat. Ezekhez olykor egy kis kutatómunka is szükséges, ezért a diákoknak komoly csapatmunkára lesz szüksége, érdemes tehát úgy összeállítani a csoportokat, hogy jól együtt tudjanak dolgozni. Május 12-én hirdetik majd ki, melyik az a húsz csapat, aki továbbjutott és részt vehet a június 19 és 25 között tartandó döntőn. Közülük kerül majd ki a győztes csapat, akik idén először komoly jutalomban részesülnek. 500 ezer forint értékben kap a győztes csapat iskolája sportszer utalványt, és 500 ezer forint értékű sportszer utalvány lesz a győztes csapat tagjainak nyereményei is” - sorolta a VándorViadal főszervezője.

A nyári tábor helyszínét – ahol a döntőbe jutott csapatok mérkőznek meg egymással – egyelőre nem árulják el a szervezők, az elmúlt két évben azonban festői helyszíneken mérkőzhettek meg a csapatok: tavaly a Karancs-Medvesben a budapesti Leövey Klára Gimnázium csapata bizonyult a legjobbnak, míg 2021-ben a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium csapata nyert a Zemplénben megrendezett táborban.








Ön melyik párt listájára szavazna a 2024. június 9-i EP-választáson?









0

hírek innen, onnan

Kihúzták a hatoslottó nyerőszámait - 1,835 milliárd forintot lehetett nyerni

Mutatjuk a hatoslottó nyerőszámait a 21. játékhéten.

Horror árak Azahriah koncertjén a Puskás Arénában: 13 ezer forint a póló, 25 ezer a pulcsi

Amikor megjelent az Azahriah x Tisza kollab, sokan dobtak egy hátast az áraktól, viszont a triplakoncert mechandise-árai is elég húzósak.

Természetesen Alejandro Garnachóé lett az év gólja a Premier League-ben

Az lett volna a meglepő, ha nem az argentin elképesztő ollózása nyer.

Könyörögve kér a táplálkozási szakértő: soha ne tedd a burgonyát a hűtőbe.

Az olvasottak után minden bizonnyal változni fog a termékek megfelelő tárolásával kapcsolatos elképzelésein, hacsak természetesen nem...

Minden korábbinál pusztítóbb hurrikánszezon jöhet

Fokozottan aktív hurrikánszezont jelez előre az ENSZ meteorológiai szervezete.

Komoly turbulenciába került egy repülő, többen megsérültek

A legénység hat tagja és hat utas megsérült vasárnap a Qatar Airways katari légitársaság Dohából Dublinba tartó, turbulenciába került...

Hazugságmaratont posztolt Juhász Péter

Annyit hazudott a TV2 Juhász Péterről, hogy a politikus 1 óra 45 perces videót tudott összevágni csak az elhangzott helyreigazításokból.

Horrorbaleset Kassán: 200 méteren keresztül húzott maga után egy nőt a busz

Elgázolt, majd 200 méteren keresztül vonszolt maga után egy nőt a busz Kassán. 

Tovább zöldíti a rakpartot Karácsony Gergely - de mit szólnak majd az autósok?

Folytatódik a program a Parlamenttől az Erzsébet hídig.

Luxuslakás árát kérik el ezért a Harry Potter-relikviáért

A legnevesebb festők alkotásainak árával vetekszik az a Harry Potter-emlék, ami júniusban kerül majd kalapács alá New Yorkban. Ritka...

A gyermeknap élményt, a hosszú távú támogatás kapaszkodót nyújt

Budapesti élménynappal leptek meg egyosztálynyi nehéz sorsú gyermeket.

Sport

Két pilótát is kizártak az F1 Monacói Nagydíj időmérője után

Négy versenyzőt és egy csapatot vizsgáltak Monte-Carlóban, megváltozott a rajtsorrend.

Újabb magyar kiszemeltje van a Liverpoolnak

De nemcsak Szoboszlai csapata csapna le rá.

A Barcelona nyerte a Bajnokok Ligáját

A bilbaói fináléban a Lyont győzte le Jonatán Giraldez csapata

Megvan a Győr vezetőedzője a következő szezonra

Per Johansson marad a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe jutott Győri Audi ETO kézilabdacsapatának vezetőedzője a következő idényben is.

Megszólalt a Veszprém horrorsérülést okozó magyar válogatott kézilabdázója

A játékos a közösségi oldalán írt a sajnálatos esetről.

Vámos Petra búcsúzik: „Boldog vagyok, hogy a lányokkal élhettem meg ezeket a pillanatokat” - videó...

A már bajnok Ferencváros 33-29-re legyőzte a Debrecent a női kézilabda NB I utolsó fordulójában. A mérkőzést követően a debreceniek irányítója, Vámos Petra nyilatkozott a Sportálnak.

Visszavonul a Ferencváros magyar válogatott kézilabdázója

A DVSC elleni hazai szezonzáró előtt jelentették be, hogy Cirjenincs-Kovacsics Anikó nem folytatja a játékot.

A Liverpool játékosa gránátvörösre cseréli a vöröst?

Deco álomigazolása lehet, hogy csak álom marad

Újra megnyerte a Bajnokok Ligáját a Barcelona.

A Barcelona a két aranylabdás játékosa, Aitana Bonmatí és a csereként beálló Alexia Putellas góljával 2-0-ra legyőzte az Olympique Lyont a női labdarúgó Bajnokok Ligája bilbaói döntőjében, így megvédte címé

Nagyot küzdött a törpe az óriás ellen, de a végén elbukott

Szinte végig vezetett az Indiana, csak a legfontosabb pillanatban nem.

Ennél bizarrabb tizenegyest még soha nem adtak focimeccsen

A bírónak nem lesz könnyű dolga, ha ezt meg akarja magyarázni.

0

Bulvár

Már a Bloomberg is arról cikkezik, hogyan nyomja le Orbán Viktor Budapest vezetését

Ismét a világsajtó címlapjára került a magyar miniszterelnök.

Ne ijedj meg, ha külföldön jársz és ilyen vécét látsz – mutatjuk, hogyan kell használni

Nincs annál kellemetlenebb, mikor a legnagyobb szükség idején az embernek lövése sincs arról, hogyan kell használnia a vécét.

Nem tűrték tovább a szülők a Fidesz plakátját

Bár jogszabályt nem sértett, több szülői megkeresés után azonban mégis áthelyezik a kormány háborús választási plakátját, amely a Jókai Mór Általános Iskola kapujának közelében látható egy buszmegálló o

Lehullt a lepel Nagy Ervinről, volt szerelme nem bírta tovább magában tartani az igazságot, a színész okolja a...

Nagy Ervinnek is szembe kellett nézni az igazsággal, amit volt párja zúdított rá.

Az amerikai sztárelemző elismerte: tévedett Orbán Viktorral kapcsolatban

Magyar Péter tüntetéseiről is írt George Friedman.

Ömlik a jég az égből, egyre több helyről érkeznek durva felvételek

Délelőtt az Alpokalján indult be a zivatarral, esővel érkező front, és sok helyen jeget is vitt magával.

Két pilótát is kizártak az F1 Monacói Nagydíj időmérője után

Négy versenyzőt és egy csapatot vizsgáltak Monte-Carlóban, megváltozott a rajtsorrend.

Iskolába ment egy 13 éves lány Balatonkenesén, de onnan már nem tért haza

Jelenleg is keresik a rendőrök azt a 13 éves lányt, aki nem tért haza, miután iskolába ment Balatonkenesére.

Európában nem volt még ilyen: több százezer ember vonul szombaton a békéért

Szombaton a Margitsziget lesz szimbolikusan a béke szigete.

Ha ezt csinálod lefekvés előtt, reggelre kellemetlenül kiszáradsz

Sokunk számára teljesen megszokott, hogy szomjasan és enyhén kiszáradva ébredünk. Végül is a szervezetünk egész éjszaka hidratálás nélkül működik, és az olyan egyszerű feladatok, mint a légzés és a testhőm

blogmorzsák

Így legyetek jó digitális szülők!

Nehéz ebben az új, digitális világban szülőnek lenni és előzetes példák, gyakorlatok nélkül dönteni. Segítünk, hogy jól csináld!

A Balaton lefolyója immár egy park

Itt eresztik le a felesleget - és a hajókat - a tóból.

Megkezdte 2024-es turnéját a Metallica

Hetfieldékhez nem volt túl kegyes a német időjárás.

A védelmező - kell nekünk?

Felmérés a hazai internetezők körében, hogy érte-e már őket kibertámadás

0