Ezt olvasta már?

0

Egyre nagyobb teret nyer az alku az ingatlanpiacon

Az ingatlanpiacon a kereslet az év folyamán fokozatosan csökkent, az alku egyre nagyobb teret nyert az eladási folyamatban, az év végére pedig néhol már a hirdetési ár is visszaesett - mutatott rá a Duna House (DH) az MTI-nek hétfőn elküldött közleményében.


hirdetés

Kiemelték, hogy a társaságnál a tranzakciók mindössze ötöde zárult az eladó által meghirdetett áron éves szinten, a vevők az adásvételek 75 százalékában alkudni tudtak.

Egyelőre a sokak által várt kiugró árcsökkenés elmaradt, ugyanakkor megállt az árak emelkedése és kezdetét vette a korrekció az ingatlanpiacon - összegezték.

Közölték, hogy novemberben a használt téglaépítésű lakások árából Budapest belvárosában a tulajdonosok 4 százalékot engedtek az alku során, a budai téglalakásoknál 3 százalék, míg a pesti oldalon szintén 4 százalék volt az alku mértéke.

Országos szinten a végső árból a keleti régió eladói 8 százalékot engedtek, miközben már a hirdetés során 4 százalékkal csökkentették az irányárat. Nyugaton a hirdetésiár 3 százalékos változása mellett a tulajdonosok további 7 százalékot hajlandóak még engedni az eladási árból - írták.

Benedikt Károly, a Duna House PR és elemzési vezetője a közleményben elmondta, hogy a cég közvetítőinek segítségével értékesített otthonok 5 százaléka kelt el idén a hirdetésben szereplő árnál magasabban. A versengés főként a befektetési céllal vásárlókra jellemző, akik a kiváló és jó állapotú ingatlanokért átlagosan 4 százalékkal kínálnak többet a hirdetési árnál - tette hozzá. A legnagyobb értékű licit 35 millió forinttal többet jelentett az eladónak, mint amennyiért eredetileg meghirdette otthonát.

A szakember rámutatott: az ingatlanok energetikai korszerűségének szempontja jelentősen felértékelődött az év második felében az eladás során. A kereslet a modern, energiatakarékos ingatlanok felé tolódik, a korszerűtlenebb otthonok tulajdonosainak a sikeres értékesítés érdekében egyre gyakrabban bele kell számolniuk az árba az átalakítások költségét, kénytelenek rugalmasabbnak lenni az alkufolyamatban - írták.

A Duna House becslése szerint novemberben 8000 ingatlan-adásvétel volt Magyarországon, ami októberhez képest 4 százalékos, 2021 novemberéhez képest 27 százalékos csökkenés. Éves szinten a cég becslése alapján több mint 118 ezer adásvétel zajlott eddig a magyarországi ingatlanpiacon, amely éves összevetésben 21 százalékos volumencsökkenés.

 








Ön melyik párt listájára szavazna a 2024. június 9-i EP-választáson?









0

hírek innen, onnan

Toplista: Minden idők 10 legjobb tévés karaktere a nézők szavazatai alapján

Vannak azok az arcok, akiket egyszerűen nem tudunk elfelejteni.

Tizenkét év munkája veszett kárba: eltüntették Young G slágereit a netről

Kellemetlen meglepetés: egykori anyacége törölte le a legnépszerűbb zenemegosztó oldalakról Young G Béci dalait.

Lecserélhetik a Kőgazdag fiatalok szereplőit

Még idén visszatér a TV2-re a tavalyi év talán legpolgárpukkasztóbb valóságshow-ja, a Kőgazdag fiatalok. Az első évadban nyolc fiatal,...

Tényleg válik Katy Perry és Orlando Bloom? A sztárpár most végre választ adott a pletykára

Már több mint három éve annak, hogy Orlando Bloom és Katy Perry közösen mutatkoztak volna. Most végre választ adtak a pletykára, hogy...

Jönnek az újabb hungarikum-pályázatok

Az idén 445 millió forint értékben hirdet hungarikum-pályázatokat az agrártárca, a felhívások célja az identitás megerősítése -...

Gáspár Laci felesége villantós ruhába bújt: Nikit ennyire merésznek sosem láttuk

Gáspár Laci felesége olyan szettben ünnepelte a születésnapját, amelyben egyszerre villantotta meg a dekoltázsát és combját.

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

Szexi fotójához írt meglepő dolgokat.

Sokk a családnak: éjszaka az ágyából tűnik el a 2 éves fiú, fogalmuk sincs, hol alszik

Szombat hajnalban, 3 óra 50 perc körül gyakran találkozik az ember furcsa alakokkal, az az apró fiúcska a koránál fogva is kivétel.

Hatalmas változás készül a magyar patikákban

Takács Péter úgy fogalmazott, az emberek éjszaka is szeretnének gyógyszerhez jutni, és ezt valahogy ki kell szolgálni.

Harmadik alkalommal rendezik meg a Konica Minolta Live Show-t

Harmadik alkalommal szervezi meg a MOHAnet Mobilsystems Zrt. a Konica Minolta IoT Live Show-t 2024. április 23-25-én a BOK Sportcsarnokban, a...

0

Sport

Százezrek ünneplik Magyarország új csodacsapatát

Egészen elképesztő, hogy Magyarország férfi és női kézilabda-válogatottja is ott lesz az olimpián.

Megérkezett az új Moszkvics csúcsmodell, le fog esni az álla, ha meglátja

Egy kínai szabadidő-autót márkázták át, és készen is lett a 4,8 méter hosszú 8-as.

Jürgen Klopp elárulta, miért csak csere volt Szoboszlai Dominik a Liverpoolban

A német edző tisztában van vele, a folytatás nagyon nehéz lesz.

Vérfürdő és kiütés: gyakorlatilag kiesett az NB II-be a Mezőkövesd

A Puskás Akadémia már az első félidőben eldöntötte a három pont sorsát.

Zinedine Zidane az új kiszemelt?

Habár sokáig Xabi Alonso tűnt a Bayern München legfőbb célpontjának a nyáron távozó Thomas Tuchel pótlására, a hírek szerint a Leverkusennél maradó spanyol helyett immáron Zinedine Zidane-t szeretnék magukhoz éd

Síri csend és döbbenet: dráma az Udinese–Roma-mérkőzésen

A Roma védője a szívéhez kapott, és összeesett.

ZTE-FTC: a horvát támadó duplája is kevés volt, az utolsó percben jött a dráma

Az NB I 28. fordulójában a listavezető Ferencváros a ZTE otthonába látogatott. A vendégek kispadján Dejan Sztankovics helyett Leandro ült, […] A ZTE-FTC: a horvát támadó duplája is kevés volt, az utolsó percben j

Bukott az Arsenal is, a forduló nagy nyertese a Man City.

Az angol labdarúgó-bajnokság élvonalának 33. fordulójában a Liverpool után az Arsenal is hazai vereséget szenvedett vasárnap, így a szombati Luton Town-verés következtében a hétvége nagy nyertese a címvédő Manch

Nem szívroham okozhatta a Roma védőjének rosszullétét, aki összeesett a pályán

Az éjszaka folyamán kardiológiai és neurológiai vizsgálatokon is átesett.

A pályán kapott szívrohamot, meghalt az olasz focista

Gyászol az olasz futball, 26 éves korában elhunyt Matteo Giani, a Castelfiorentino labdarúgója.

Elhunyt a DVTK kupagyőztes játékosa

Életének 71. évében elhunyt a DVTK kupagyőztes játékosa, Feledi László – számolt be a diósgyőri klub a hivatalos honlapján. Feledi […] A Elhunyt a DVTK kupagyőztes játékosa bejegyzés először nb1.hu-én jelen

0

Bulvár

Orbán bejelentett valamit, Magyar Péter pedig az óvóhelyekről kérdezte

Posztolt a miniszterelnök, kommentelt Magyar Péter.

Óriási bajt okozott a NASA, pusztító aszteroidák ezrei tartanak a bolygó felé

El akartak téríteni egy aszteroidát, de nem úgy sikerült a terv, ahogy várták.

Gyerekjáték megmenteni az elsózott pörköltöt: csak ennyi a trükkje

Mindenkivel előfordul olykor, hogy legyen bármilyen rutinos a konyhában, véletlenül hibát vét főzés során – például túl sok sóval szórja meg a magyarok egyik nagy kedvencét, a pörköltet. Azonban ilyen esetben s

Szentkirályi Alexandra ezt nem gondolta át, akkorát hibázott, hogy Karácsony Gergely is biztos megmosolyogta

A főpolgármesternek készülő Szentkirályi Alexandra most hatalmas hibát vétett.

Kihátrált a kormány Kocsis Máté mögül? – A miniszterek ellentmondtak a frakcióvezetőnek

Írásbeli kérdést küldött Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője a kormány minden miniszterének, hogy megtudja, hány rokont, ismerőst juttattak az illetékes tárcavezetők állami munkahelyhez, pozícióhoz kinevezés

Majka: Nem arra adtunk felhatalmazást az országainkat irányító politikusoknak, hogy uszítsanak, gyűlöletet kel...

A rapper bejegyzésében többek között az írta: a békében és a szeretetben hiszek, legyen átkozott minden háború.

Súlyos vádakkal szálltak bele Magyar Péterbe a parlamentben

Orbán Viktort bohóchoz hasonlították, de a Tisza alelnökét is kritizálták.

80 km/h-s szél, zivatarok, jégeső: 10 vármegyére frissítették a riasztást

Komoly hidegfront érkezik meg a Kárpát-medencébe, kettászakítja az országot a Hungaromet friss előrejelzése szerint.

Orbán Viktor bejelentése bakival indult, majd jött Magyar Péter, aki felkérdezte a miniszterelnököt

Nem volt zökkenőmentes a kormányfő posztja a Védelmi Tanács üléséről, majd menetrendszerűen megérkezett az ellenzéki politikus.

0