Ezt olvasta már?

0

Harmadik lett a magyar csapat a Bocuse d'Or világdöntőjén

Bronzérmes lett a Dalnoki Bence séf és Nyikos Patrik commis alkotta magyar csapat a Bocuse d'Or szakácsverseny világdöntőjén, amelynek eredményét a rendezvény második napján, hétfő este hirdették ki a franciaországi Lyonban. Az idei döntő győztese Dánia.


hirdetés

A legnagyobb presztízsű nemzetközi szakácsversenyként számon tartott Bocuse d'Or világdöntőjét kétévente rendezik meg a névadó Paul Bocuse séf szülővárosában. Az idei világdöntőn vasárnap és hétfőn 24 nemzet csapata készíthette el fogásait.

A magyar Bocuse-csapat az európai válogatón elért második helyezéssel érkezett. A csapat élén Dalnoki Bence, a novemberben immár két Michelin-csillaggal értékelt Stand Étterem sous chefje állt, akinek munkáját Nyikos Patrik segítette commis-ként. A coach feladatait Széll Tamás látta el, míg a csapat elnöke Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d'Or Akadémia elnöke volt.

A világdöntőt idén Dánia nyerte, második helyen Norvégia csapata végzett, az eddigi legerősebb szereplését jelentő bronzérmet pedig a magyar csapat vehette át.

A verseny legjobb commis-jának (segédjének) járó díjat Norvégia kapta, a legjobb tál Svédország, a legjobb tányértéma pedig Franciaország csapatáé lett.

Első alkalommal adták át a társadalmi elkötelezettség díjat, amelyet a mexikói csapat nyert el, és szintén először volt a versenynek gyermekzsűrije, amely Japánnak ítélte különdíját.

A Bocuse d'Or lyoni döntőjén hagyományosan két ételt kell elkészíteniük a csapatoknak: egy látványos tálat, amelyet először egyben, majd tányérra tálalva kell prezentálni, valamint egy eleve tányérra készült fogást.

A táltéma kötelező alapanyagai az ördöghal, a fekete kagyló és a Szent Jakab-kagyló voltak.

Formabontónak bizonyult a tányértéma, a csapatoknak ugyanis gyerekmenüt kellett készíteniük, három fogást 15 személyre. A fogások mindegyikében szerepelnie kellett a töknek, az előételnek vegánnak kellett lennie, a főételben pedig kötelezően tojás is szerepelt.







0

hírek innen, onnan

Három napja nincs fűtés és víz az Uzsoki Utcai Kórházban

Kabátban vannak a kórtermekben a betegek, mivel nincs fűtés péntek óta a kórházban.

Hatalmas beruházással építené fel a saját Hongkongját a világ legnépesebb országa

Az indiai elnök látogatása az Andamán- és Nikobár-szigeteken felkorbácsolta a vitát arról, hogyan lehet összeegyeztetni a gazdasági...

Dobó Kata vadító bikinijétől még a képernyőd is felforrósodik, jó pár évet letagadhat a művésznő

Dobó Kata egyszerűen nem tud veszíteni a vonzerejéből. Nála nyugodtan leírhatjuk, mennyi idős, mert jó pár évet letagadhat.

Nagybeteg kisfiúnak segít Csuti: "Sikerülni fog kisbarátom"

Megható posztot osztott meg egy nagybeteg kisfiúról Csuti, aki eltökélte, segít Ádinnak és családjának, hogy a kezelésére...

Sajnos elkésett a titokban fejlesztett brutális Lada

A nyolcvanas években a Ladánál próbálkoztak a rali csúcskategóriájában indulni, de mire összehozták a saját prototípusokat megszűnt a...

Jakab Péter titkos üzenetet küldött a szavazólapján Sulyok Tamásnak - így persze érvénytelen lett a szavazata

Az országgyűlés megválasztotta az új köztársasági elnököt, Sulyok Tamást, aki az egyetlen jelölt volt, mégpedig a kormánypártok...

További egy évig érvényes a menedékesek okmánya

További egy évig érvényes a menedékesek okmánya – közölte az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság hétfőn.

Pressman: Magyarország újra szövetségesként viselkedett, de a magyar-amerikai kapcsolatokat még rendezni kell

Az Egyesült Államok budapesti nagykövete szerint a magyar-amerikai kapcsolatok teljes stabilizálása még a jövő kérdése.

Sulyok Tamás: Kegyelmi ügyekben a legteljesebb transzparencia híve leszek

Jogászként határozta meg saját államfői felfogását.

Megválasztották az új köztársasági elnököt

Megválasztotta Sulyok Tamást köztársasági elnökké az Országgyűlés hétfőn. Az Alkotmánybíróság elnöke, aki a tisztségre egyedüli...

Nem kis béremelést kapott a BKV-vezér

Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes az Indexnek elmondta, hogy a Budapesti Közlekedési Zrt. (BKV) vezérigazgatójának fizetése 2,6 millió...

Sport

Így fest Szoboszlai Dominik kezében az első liverpooli trófea. - fotó

Első trófeáját gyűjtötte be a Liverpool FC színeiben a magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik.

Felgyújtotta magát egy Újpest-szurkoló a Fradi-meccsen

Nem múlt el balhé nélkül a mérkőzés.

Ezt gondolja a Fradi elnöke, Kubatov Gábor az Újpest kiütéséről - fotóval

Közösségi oldalán üzent a Ferencváros elnöke, Kubatov Gábor, miután a csapat 5-0-ra kiütötte a rivális Újpestet a Szusza Ferenc Stadionban.

Szoboszlai nekiugrott Kloppnak a Liverpool kupagyőzelme után - fotó, videó

Folytatódott a magyar válogatott focista elképesztő sorozata.

Klopp elárulta, miről felejtettek el szólni neki a Ligakupa-döntő előtt

A Liverpool BL-győztes német szakvezetője szerint edzői pályafutása egyik legkülönlegesebb győzelmén van túl, elvégre a fiatal liverpooli játékosokra támaszkodva győzték le a bajnokság egyik legerősebb keretéve

Milliók utálták meg Lionel Messit pár nap alatt

Magyarázkodnia kellett a világbajnoknak.

Ancelotti: „Megértem, hogy Modric szomorú, de…”

A veterán horvát középpályás góljával győzött a Real Madrid, edzője a lefújást követően szót ejtett, milyen sors várhat rá nyár után.

A Bayern váratlant húzhat az új edző kinevezésével - sajtóhír

A bajoroktól nyáron távozik Thomas Tuchel, nem akárki ülhet a helyére.

A magyar válogatott egyik legjobbja nem játszhat Svájc ellen

Klujber Katrin kikerült a Svájc elleni Eurokupa-mérkőzésekre készülő magyar női kézilabda-válogatott keretéből - írja az MTI.

Szoboszlai menedzsere is megszólalt a Ligakupa-döntő után

A vasárnapi Ligakupa-döntő után az első angliai aranyérmét begyűjtő Szoboszlai Dominik menedzsere bízik benne, hogy ez még csak a kezdet volt.

Csercseszov a korábbi játékosainak: Aki nem tud oroszul, nem játszik

A korábban a Ferencvárost is irányító Sztanyiszlav Csercseszov a Legia Warszawánál töltött időszakáról mesélt.

Lecserélte a csapata a Forma-1-es pilótát, kifakadt miatta

Megvolt az oka, hogy azt hitte, maradhat.

0

Bulvár

Tóth Gabi a volt férjéről: Magányosan élt, drogos, játékfüggő múlttal... picit beletörött a bicskám

De úgy látja, Mikes Annával összeillik a séf, minden jót kíván nekik.

A falfestés alapszabályai: 4 tanács, amit mindenképp fogadj meg, mielőtt festőhengert ragadnál

A tavasz melegebb hónapjai elhozták a festés időszakát, így ha te is ilyen jellegű felújításon gondolkodsz, akkor jó helyen jársz. A falfestés nem nehéz feladat, de vannak fontos alapok, amik nélkül a végeredmény

Átneveztek egy magyar települést, illetlenséget jelentett a neve

Ennél feltűnőbb nevet nem is választhattak volna.

Egy csésze kávé rögtön ébredés után: az alvásszakértő szerint ez a legrosszabb, amit tehetsz

Érdemes néhány órát várni a reggeli kávéval. Így nem csak jobb hatást fog elérni, de immunrendszered is hálás lesz érte.

Így tisztítsd meg a fa vágódeszkát, miután húst vágtál rajta

A vágódeszka alap kelléke a konyhai tevékenységeknek, hiszen gyakorlatilag mindent ezen vágunk. Nem mindegy azonban, hogy milyen típusút használunk, ahogyan az sem, hogy hogyan tisztítjuk meg. Az ételek egészséges és

Kislánya uzsonnásdobozában üzent az óvónőnek az anyuka - ezért

Egy kis papírcetlit csúsztatott a dobozkába, mert az óvónő beleszólt abba, hogy kislánya hogyan fogyasztja el az otthonról hozott ebédjét.

blogmorzsák

A bunkerek országa

A hely, ahol több százezer bunkert építettek a végül be nem következő invázió elhárítására.

A remény szörnyű terv

Már ha a szerelemről van szó.

0