Ezt olvasta már?


MOL Magyar Kupa - Sporttörténeti tettre készül a ZTE

Több ezer zalaegerszegi szurkoló kíséri el csapatát a fővárosba a Budafoki MTE elleni labdarúgó MOL Magyar Kupa-döntőre.


hirdetés

A Zete 1920 Hagyományőrző Egyesület szerint könnyen lehet, hogy közelít majd a létszám az emlékezetes Manchester United elleni 2002-es Bajnokok Ligája-mérkőzéshez, amikor a ZTE 1-0-ra legyőzte a világhírű angol csapatot.

"A Mezőkövesd elleni idegenbeli győzelem lélektanilag rendkívül sokat jelentett a május harmadiki kupadöntőre készülő ZTE FC-nek. Ám nemcsak a csapatnak, hanem a szurkolóknak is, akik egyébként eddig is szorgalmasan szervezték útjukat a Puskás Ferenc Arénába." - fogalmazott az egyesület közleményében.

A Zalaegerszeg a 2002-es bajnoki cím után érhet el újabb kimagasló sikert. Amennyiben legyőzi a szerdai döntőben a másodosztályú Budafokot, a Győr, a Székesfehérvár és a Debrecen után a negyedik olyan vidéki klub lesz, amely nyert már bajnokságot és kupát is.

"S ha még számításba vesszük a férfi kosárlabdát, a zalai vármegyeszékhelyen oly népszerű sportágat, akkor Székesfehérvár mellett csak Zalaegerszeg büszkélkedhet azzal vidéken, hogy bajnok és kupagyőztes csapata van." - írta a Zete 1920 Hagyományőrző Egyesület, amely a Zalatáj Kiadóval rendhagyó módját választotta annak, hogy a Zalaegerszegről, Zala vármegyéből érkező szurkolók mellett azok is ott legyenek a Puskás Ferenc Arénában, akik egykor zalaegerszegiként, zalaiként a fővárosban telepedtek le. A Zalaegerszegi Önkormányzat által Budapesten évente rendezett Egerszegi Kapocs találkozó résztvevőinek elektronikus levélben küldött invitálást a kupadöntőre az egyesület és a kiadó.

"Buzdításban tehát nem lesz hiány zalai oldalon. A szurkolók remélik - nem lebecsülve az NB II-es Budafokot -, hogy a Debrecen ellen 2010-ben 3-2-re elveszített kupadöntő után ezúttal zalai sporttörténeti sikerként Zalaegerszegre kerül a Magyar Kupa is." - áll a közleményben.

 

MTI

 

 

 








Ön melyik párt listájára szavazna a 2024. június 9-i EP-választáson?









0

hírek innen, onnan

A legnagyobb móka a gyereknap.

Ki hova viszi a gyerekeit?Megkérdeztük olvasóinkat!

Időjárás: szombaton is lehetnek záporok, zivatarok – Mutatjuk, merre kell számítani esőre és viharos szélre

A reggeli ködtől a nappali zivatarokig mindenre számíthatunk! A kissé szárazabb levegőben nő a sok embert megterhelő hőingás!

Emiatt válhat rémálommá egy utazás

A többórás utazások soha nem könnyűek, de ennél sokkal kellemetlenebb, ha gyerekünk többször hány a hátsó ülésen, mert utazási...

A fél országra figyelmeztetést adtak ki, mutatjuk, hol lesz a legdurvább

Még néhány napig velünk marad a szeles, zivataros időjárás.

Ingyenes szolgáltatásokkal keresi az utasok kegyeit a Lufthansa

A német nemzeti légitársaság jelenleg tesztüzemben ingyenesen kínál forró italokat az európai járatokon. Ez növelheti az ügyfelek...

10 legendás futballista, aki olyannyira lojális volt, hogy soha nem váltott klubot

Listánkon olyan klublegendák szerepelnek, akik egész karrierjük során egyetlen csapatban futballoztak.

„A professzorom lebeszélt az egyetemről és igaza volt” – 10 szívmelengető példa a kaotikus jóra

A jó tettek olykor kaotikus formában jönnek, ahogy az alább tíz esetben is.

Orbán Viktor szövetségese szerint Ursula von der Leyen több kárt okozott, mint a jégeső

Szerinte az általa vezetett Európai Bizottság az egyik legrosszabb volt.

Kozák-Csipes botrány lehetséges háttere: komolyan kikészült az edző az óriási tehertől

Hírzárlatot rendelhetett el a magyar kajak-kenu szövetség Kozák Danuta és szövetségi edzője, Csipes Ferenc kapcsán, a vizsgálat...

Visszahozta a cápa orrot a BMW

A BMW Skytop tanulmány orrkialakítása az igazán figyelemre méltó részlet.

Bemutatjuk a rendezetlen kertek varázsát: próbáld ki a káoszkertészkedést

A káoszkertészet egyre nagyobb népszerűségre tesz szert a kertbarátok körében. Lényege, hogy elutasítja a szigorú rendet, és...

0

Sport

Könyörtelen pénzharc - ez is ott húzódik Kozák Danuta bántalmazásának hátterében

A vádak rettenetes állapotokat tükröznek, az egyik legsikeresebb magyar sportág belső viszonyai borzalmasak.

„Választanom kell a feleségem és egy gyönyörű nő között” - az El-győztes edző lehetséges klubváltá...

Gian Piero Gasperini sejtelmes választ adott arról, hogy esetleg klubot vált-e a nyáron.

Rendkívüli: Xavit kirúgta a Barcelona - hivatalos

Joan Laporta klubelnök pénteken tájékoztatta a spanyol szakvezetőt, hogy a következő idényben nem folytathatja a munkát a Barcelona vezetőedzőjeként.

Elképesztő botrány robbant ki a foci-Eb előtt, beperelték az UEFA-t

Minden meccset érintő, hatalmas változásra kerülhet sor a nyári Európa-bajnokságon.

Az MLSZ döntött a Haladás sorsáról

Ahogy korábban közöltük, az Elsőfokú Licencadó Bizottság a Szombathelyi Haladás Labdarúgó és Sportszolgáltató Kft. nemzeti első osztályú (NB I) licenckérelmét […] A Az MLSZ döntött a Haladás sorsáról beje

A Liverpool is szemet vetett a magyar származású gólvágóra - sajtóhír

A portugál labdarúgó-bajnokságban szereplő Sporting CP támadója, a magyar származású Gyökeres Viktor a nyáron nagy eséllyel Liverpoolban köthet ki.

Primitív edzések - megdöbbentő dolgokat meséltek el a Chelsea kirúgott edzőjéről

Mauricio Pochettino nem teszi zsebre, amit egykori játékosai most elmondtak róla.

Kirúgták Xavit

A Barcelona vezetősége péntek délután az edzőközpontban közölte a vezetőedzővel, hogy menesztik

Kozák Danuta vádjai megosztották a magyar kajak-kenu sportot

Az egyik legeredményesebb magyar sportág több legendás alakja is reagált az olimpiai bajnoknő közleményére.

Hansi Flick lesz a Barcelona edzője

Hétfőn jelentik be hivatalosan a németet, aki annak a Xavinak a helyére ül le, akinek könyörögtek, hogy maradjon.

Xavi: Két szék között a pad alá?

A Barca kirúgásra ítélt trénere tavasszal visszautasított egy nagyon jó ajánlatot

Diego Maradona utódja lehet a Fradi új edzője

A szerb edző számára nem ismeretlen a Ferencváros.

0

Bulvár

Felhívtak videóhívásban egy soproni kislányt, és rávették arra, hogy mutassa meg a nemi szervét

Nyolc év börtönt kértek a gyermekpornográfiával vádolt férfire.

„A saját taknyán fog csúszni Európa, készítjük az Iszkandert” – sorjáznak a reakciók Orbán szavaira

Rögtön az orosz állami sajtó címlapjára került a magyar miniszterelnök a szokásos pénteki rádiós nyilatkozata után. Az kommentelők kiborultak az elhangzottakon.

Lázár Jánosék az éjjel bezsebeltek több mint 10 milliárd forintot, de Nagy Mártonék is örülhetnek

A Nemzetgazdasági Minisztérium költségvetése 600 millió forinttal bővült.

Lázár János kimondta: csak akkor lesz pénzük az embereknek, ha a Fideszre szavaznak

A miniszter szerint minden magyar jövője a tét a mostani választáson.

Fotók: így várták Magyar Pétert Felcsúton, a „hatalom szívcsakrájában”

Délután fél 3-kor fog beszédet mondani a Tisza Párt elnöke a településen. Aztán felszállnak a „szocialista szellem vasútjára” is.

Orbán tombol: "Vérlázító, abszurd és felháborító. El kell zavarni"

Orbán Viktor péntek reggel fél nyolc után interjút adott a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának. Orbán elmondta, vérlázító az Európai Bíróság azon döntése, hogy – miután Magyarország n

Most érkezett: tragédia történt péntek kora reggel, 14 ember meghalt, hetet sikerült kimenteni

Legalább 14 ember életét vesztette és három megsérült egy péntek kora reggel, Hanoi egyik lakónegyedében történt tűzesetben Vietnamban - közölte a helyi rendőrség pénteken.

Magyar Péter odaállt a hatvanpusztai Orbán-birtok kapujába: 10 milliárdot költöttek erre az épületre, 20-25 ke...

Azért érkezett Hatvanpusztára, hogy ezzel is megmutassa a hatalomnak, hogy nem fél.

Raskó György a Sulyok-ügyről: Ha egy ügyvéd nem vette észre, miben vesz részt, akkor nem tudom, hogy szerezte ...

Az agrárközgazdász szerint körülbelül 500 ügyvéd élhetett meg remekül a zsebszerződésekből, amivel lebukni nagyon nehezen lehetett, noha páran mégiscsak bíróság elé kerültek.

A gyermekek sikoltozni kezdtek, a felnőttek megdermedtek a rémülettől: mindenki az égen felsejlő UFO-t videózt...

Az eset pikantériája, hogy a különös UFO-észlelésre épp Disneylandben került sor.

,,Mosok, főzök, takarítok, gyereket nevelek, céget vezetek, szexéhes vagyok az ágyban, de száz éve még szarba ...

A változás az életünk része, amely azonban nemcsak a ráncokban mérhető, hanem a hozzáállásban, az elfogadásban, a megítélésünkben is. A nők esetében ez még nagyobb hangsúlyt kap. Így változott a nőideál.

0