Ezt olvasta már?

0

Megemelte éves eredmény-célkitűzését a Mol

A Mol-csoport tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) elérte az 1335,1 milliárd forintot (3,627 milliárd dollár) az idei első három negyedévben, így a társaság a 4,1-4,4 milliárd dollár közötti tartományba emelte az éves EBITDA-iránymutatást.


hirdetés

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közzétett jelentés szerint az idei harmadik negyedévi EBITDA 580,6 milliárd forint (1,449 milliárd dollár) volt az előző év hasonló időszakában elért 286,1 milliárd forint (953 millió dollár) után, az eredményt a kutatás és termelés, valamint a finomítás és kereskedelem üzletág jó teljesítménye kedvezően befolyásolta, az üzemanyagár-szabályozás és a különadók pedig negatívan érintették.

A társaság közleménye idézi Hernádi Zsoltot, a vállalat elnök-vezérigazgatóját, aki közölte: a makrokörülmények kedvezően alakultak az olaj- és gázipar számára az év első háromnegyedében, ugyanakkor a bizonytalan külső környezet, a kibontakozó recesszió, az állami beavatkozások, a különadók bizonytalanságot okoznak az iparágban.

Az elnök-vezérigazgató szerint az uniós szankciók meghatározzák Európa gazdasági jövőjét, a harmadik negyedév ugyanis nagyon szűkösnek bizonyult ellátásbiztonsági szempontból Kelet-Közép-Európában.

"Mindeddig képesek voltunk fenntartani az üzemanyagellátást a régió számos országában, ezt tartom a harmadik negyedév legnagyobb eredményének" - hangsúlyozta Hernádi Zsolt.

Kiemelte, hogy a jövőben is szükség lesz munkatársaik elkötelezettségére és a pénzügyi fegyelemre ahhoz, hogy végrehajtsák a transzformációs beruházásokat, amelyekkel egyszerre garantálják az energiabiztonságot és az orosz energiaforrásokról való leválást, miközben nem tévesztik szem elől a zöld átmenetet sem.

A harmadik negyedévben a Mol jelentős lépést tett 2030+ stratégiájának megvalósításában, elnyerte a magyarországi települési és kommunális hulladékkezelési koncessziót 35 évre, amely lehetővé teszi, hogy terjeszkedjen egy új, alacsony szén-dioxid-kibocsátású, a körforgásos gazdaság megteremtését szolgáló üzletágban - fejtette ki az elnök-vezérigazgató.

A kutatás-termelés (upstream) EBITDA-ja megduplázódott az egy évvel korábbihoz képest, 256,4 milliárd forintot (640 millió dollár) ért el a harmadik negyedévben. Az év első kilenc hónapjának eredménye 627,3 milliárd forint (1,72 milliárd dollár) lett, ami a Mol-csoport teljes EBITDA-jának csaknem fele. A társaság tájékoztatása szerint az erős eredmény legfőbb hajtóereje a makrokörnyezet volt.

A feldolgozás és kereskedelem (downstream) EBITDA-ja nőtt az előző év azonos időszakának eredményéhez viszonyítva, 297,5 milliárd forint (741 millió dollár) volt a harmadik negyedévben, de 14 százalékkal csökkent az előző negyedévi eredményhez képest. Az üzletág eredményét a régióbeli árszabályozás és különadók rontották. A százhalombattai finomító tervezett karbantartása sikeresen lezajlott a harmadik negyedévben.

A fogyasztói szolgáltatások EBITDA-ja 43 százalékkal csökkent a tavalyi harmadik negyedévhez képest, és az első három negyedévben kevesebb mint fele lett az előző év hasonló időszakában elért eredménynek.

Ennek okaként említették, hogy az árszabályozási intézkedések több országban is negatív hatással voltak az üzletág

eredményére. Az eredmény mintegy 34 milliárd forinttal (85 millió dollárral) csökkent a régióban az üzemanyag-ársapka miatt. A növekvő üzemanyag-értékesítés és a nem-üzemanyag típusú termékek eladásának növekedése csak részben ellensúlyozta a negatív hatást.

Az üzemanyagár-szabályozás és a különadók Kelet-Közép-Európa több országában mintegy 423 milliárd forinttal (1,18 milliárd dollár) sújtották a működést 2022 első három negyedévében - jelezte a vállalat.

A Mol részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, a papír záróára csütörtökön 2582 forint volt. Az elmúlt egy évben a részvények legmagasabb árfolyama 3170, a legalacsonyabb 2300 forint volt.








Ön melyik párt listájára szavazna a 2024. június 9-i EP-választáson?









0

hírek innen, onnan

Hő nélküli hajgöndörítés: 5 tipp a csodás fürtökért

Felmérések szerint a férfiak jelentősebb része a haj színét és formáját meghatározónak tartja párválasztás során.

Verekedtek a grúz parlamentben

Külföldi ügynököknek akar megbélyegezni a grúz kormány olyan szervezeteket, amik pénzt kapnak a határon túlról. Ez nem tetszik az...

Kiszivárgott: elmarad a nagy izraeli offenzíva

Izrael elhalasztotta Rafah ellen tervezett szárazföldi offenzíváját, köszönhetően Irán vasárnap éjjeli rakéta- és dróntámadásának...

30 éves a Négy esküvő és egy temetés. – 10 érdekesség a filmről, amit kevesen tudnak

30 éves a Négy esküvő és egy temetés, ebből az alkalomból 10 érdekességet mesélünk el a filmről.

Brutális verekedés tört ki a grúz parlamentben - videó!

Kemény verekedés tört ki a képviselők között. A kormánypárti törvényhozók a „külföldi ügynökökről” szóló ellentmondásos...

Megállapodtak a bérekről a győri Audinál

A szakszervezet bizalmi értekezlete elfogadta a mukaadóval közösen kidolgozott ajánlatot. (Gazdaság)

Iszonytató jövőt vázol Pál Csaba az antibiotikum-rezisztens baktériumokról

Az eddig kirajzolódó kép több mint aggasztó, hiszen a korábbi vizsgálatok alatt a szerek többségével szemben szinte azonnal...

Menczer Tamás már megint békegalambnak hitte magát – majd harciasan beleállt az új baloldali csodagyerekbe

A Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója kijelentette, a magyar kormány azonnali, feltétel nélküli tűzszünetet és béketárgyalásokat...

Megkezdődik a Duna Terasz Grande lakásainak átadása a lakóknak

A lakópark átadása a beruházó és a kivitelező elszámolási vitája miatt húzódott eddig.

Spanglitekerő versennyel nyitja kampányát a Magyar Kétfarkú Kutya Párt Miskolcon

A marihuána nem hivatalos világnapján 16.20-kor bontanak zászlót.

Zalatnay Sarolta felháborítónak tartja Magyar Péter döntését

Tiszteletet vár el a Tisza Párt alelnökétől.

Kvíz: Te mennyire beszéled jól a Z-generáció szlengjét?

Te mennyire beszéled jól a Z-generáció szlengjét? A Glamour.hu legújabb kvízéből most kiderül, tarts velünk, töltsd ki a tudásodat...

0

Sport

Százezrek ünneplik Magyarország új csodacsapatát

Egészen elképesztő, hogy Magyarország férfi és női kézilabda-válogatottja is ott lesz az olimpián.

Megérkezett az új Moszkvics csúcsmodell, le fog esni az álla, ha meglátja

Egy kínai szabadidő-autót márkázták át, és készen is lett a 4,8 méter hosszú 8-as.

Jürgen Klopp elárulta, miért csak csere volt Szoboszlai Dominik a Liverpoolban

A német edző tisztában van vele, a folytatás nagyon nehéz lesz.

Vérfürdő és kiütés: gyakorlatilag kiesett az NB II-be a Mezőkövesd

A Puskás Akadémia már az első félidőben eldöntötte a három pont sorsát.

Zinedine Zidane az új kiszemelt?

Habár sokáig Xabi Alonso tűnt a Bayern München legfőbb célpontjának a nyáron távozó Thomas Tuchel pótlására, a hírek szerint a Leverkusennél maradó spanyol helyett immáron Zinedine Zidane-t szeretnék magukhoz éd

Síri csend és döbbenet: dráma az Udinese–Roma-mérkőzésen

A Roma védője a szívéhez kapott, és összeesett.

ZTE-FTC: a horvát támadó duplája is kevés volt, az utolsó percben jött a dráma

Az NB I 28. fordulójában a listavezető Ferencváros a ZTE otthonába látogatott. A vendégek kispadján Dejan Sztankovics helyett Leandro ült, […] A ZTE-FTC: a horvát támadó duplája is kevés volt, az utolsó percben j

Bukott az Arsenal is, a forduló nagy nyertese a Man City.

Az angol labdarúgó-bajnokság élvonalának 33. fordulójában a Liverpool után az Arsenal is hazai vereséget szenvedett vasárnap, így a szombati Luton Town-verés következtében a hétvége nagy nyertese a címvédő Manch

Nem szívroham okozhatta a Roma védőjének rosszullétét, aki összeesett a pályán

Az éjszaka folyamán kardiológiai és neurológiai vizsgálatokon is átesett.

A pályán kapott szívrohamot, meghalt az olasz focista

Gyászol az olasz futball, 26 éves korában elhunyt Matteo Giani, a Castelfiorentino labdarúgója.

A ZTE vezetőedzője a Fradi elleni dráma után: Nem engedték, hogy pontot szerezzünk...

Mint ismert, a Ferencváros vezetőedzője, Dejan Sztankovics nélkül, Ben Romdhane 97. percben szerzett találatával 3-2-re győzött Zalaegerszegen az NB I 28. fordulójában. A mérkőzést követő sajtótájékoztatón a k

0

Bulvár

Orbán bejelentett valamit, Magyar Péter pedig az óvóhelyekről kérdezte

Posztolt a miniszterelnök, kommentelt Magyar Péter.

Óriási bajt okozott a NASA, pusztító aszteroidák ezrei tartanak a bolygó felé

El akartak téríteni egy aszteroidát, de nem úgy sikerült a terv, ahogy várták.

Gyerekjáték megmenteni az elsózott pörköltöt: csak ennyi a trükkje

Mindenkivel előfordul olykor, hogy legyen bármilyen rutinos a konyhában, véletlenül hibát vét főzés során – például túl sok sóval szórja meg a magyarok egyik nagy kedvencét, a pörköltet. Azonban ilyen esetben s

Szentkirályi Alexandra ezt nem gondolta át, akkorát hibázott, hogy Karácsony Gergely is biztos megmosolyogta

A főpolgármesternek készülő Szentkirályi Alexandra most hatalmas hibát vétett.

Kihátrált a kormány Kocsis Máté mögül? – A miniszterek ellentmondtak a frakcióvezetőnek

Írásbeli kérdést küldött Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője a kormány minden miniszterének, hogy megtudja, hány rokont, ismerőst juttattak az illetékes tárcavezetők állami munkahelyhez, pozícióhoz kinevezés

Majka: Nem arra adtunk felhatalmazást az országainkat irányító politikusoknak, hogy uszítsanak, gyűlöletet kel...

A rapper bejegyzésében többek között az írta: a békében és a szeretetben hiszek, legyen átkozott minden háború.

Súlyos vádakkal szálltak bele Magyar Péterbe a parlamentben

Orbán Viktort bohóchoz hasonlították, de a Tisza alelnökét is kritizálták.

80 km/h-s szél, zivatarok, jégeső: 10 vármegyére frissítették a riasztást

Komoly hidegfront érkezik meg a Kárpát-medencébe, kettászakítja az országot a Hungaromet friss előrejelzése szerint.

Orbán Viktor bejelentése bakival indult, majd jött Magyar Péter, aki felkérdezte a miniszterelnököt

Nem volt zökkenőmentes a kormányfő posztja a Védelmi Tanács üléséről, majd menetrendszerűen megérkezett az ellenzéki politikus.

blogmorzsák

Így vess véget a manipu­lációnak a kapcsolataidban

A mentális jóléted sokkal többet érdemel.

A hét 5 új rock/metal dala

Heti dalmegosztásunkban most nagypályások és feltörekvők. Mindegyikben közös, hogy van bennük súly.

Irán tévedése

Ez a támadás ostobaság volt.

0