Ezt olvasta már?

0

Mi történt 1848. március 15-én?

1848. március 15-én – az európai forradalmi hullám részeként – Pest-Budán is kitört és vér nélkül győzött a forradalom a nemzeti szuverenitás és a polgári átalakulás jelszavaival („egyenlőség, szabadság, testvériség”).


hirdetés

Megszületett a modern parlamentáris Magyarország, és megkezdődött a szabadságharchoz vezető folyamat, amelynek célja a Habsburg-uralom megszüntetése, a függetlenség és az alkotmányos berendezkedés kivívása volt.

A „Pilvax-kör” (többek között Petőfi, Jókai, Vasvári Pál és Bulyovszky Gyula) előző este határozta el véglegesen, hogy a bécsi forradalom nyomán cselekvésre szánja el magát. Március 15-én délelőtt mozgósították

az egyetemi ifjúságot, felolvasták a 12 pontot, amelyet később Landerer és Heckenast nyomdájában a Nemzeti dallal együtt, cenzori engedély nélkül kinyomtattak (így született meg a sajtószabadság).

Délután háromkor a Nemzeti Múzeumnál tartottak nagygyűlést, majd a tízezresre duzzadt tömeg a hajóhídon átvonult Budára, ahol a megrettent Helytartótanács életbe léptette a 12 pontban foglalt követeléseket, és szabadon bocsátotta az állítólagos sajtóvétség miatt bebörtönzött Táncsics Mihály újságírót, akit a tömeg diadalmenetben vitt Pestre. Este a Nemzeti Színházban a betiltott Bánk Bán előadásával ünnepelték a forradalom győzelmét.

A szabadságharc bukása után valamennyi társadalmi réteg titokban ápolta március 15-e emlékét, pedig a megtorlás évei alatt nemcsak a forradalom

vívmányainak megemlítése volt tiltott, hanem a Kossuth-szakáll, a piros-fehér zöld szín és a Rákóczi-nóta is.

Az 1867-es kiegyezést követően szabadabbá, de az osztrák–magyar együttműködés érdekében óvatosabbá is vált a megemlékezés. 1898-ban, a fél évszázados évforduló alkalmából hallgatólagosan elfogadták március 15-e megünneplését, állami ünneppé azonban az 1848-as törvények szentesítésének napját, április 11-ét tették.

Március 15-e 1928-ban vált hivatalos keretek közt megtartott nemzeti megemlékezéssé. A kommunisták az 1950-es években eltörölték (az 1956-os forradalom több ponton felelevenítette 1848 eszméit), majd később újra visszaállították a szigorúan meghatározott keretek közti megünneplését.

A rendszerváltozás után az Országgyűlés nyilvánította hivatalos nemzeti ünneppé az 1991. évi VIII. tv.alapján, amelyet a 2012-es Alaptörvény is megerősített.

A nemzeti ünnepen Magyarország lobogójának felvonása után a forradalom kiemelt helyszínein (a Nemzeti Múzeumnál, a budai várban) emlékeznek

meg a forradalomról.

kormány.hu








Ön melyik párt listájára szavazna a 2024. június 9-i EP-választáson?









0

hírek innen, onnan

Ilyenkor kell a hányinger miatt orvoshoz menni

Nemcsak akkor lehet hányingerünk, ha kisbabát várunk, esetleg elrontottuk valamivel a gyomrunkat. Cikkünkben végigvettük a kevésbé...

Karácsony Gergely több száz négyzetméteres zöldterület létrehozását ígéri

A rakpart zöldítését emelte ki programjából a főpolgármester egy budapesti sajtótájékoztatón.

Erre a hírre vártak Ázsiában, de a világon is

Diplomáciai és biztonságpolitikai párbeszéd elindításában, valamint a szabadkereskedelmi megállapodást célzó egyeztetések...

Courteney Cox visszatért Monica Gellerként – a Jóbarátok egyik ikonikus jelenetét keltette életre ismét

A Jóbarátok Monica Gellerje újra alkotta egyik ismert jelenetét és szövegét az Instagramján.

Ezt teszi az agyaddal, ha állandóan rendetlenség van körülötted

Egy kis asztalon otthagyott rendetlenség hamar káosszá tudja magát kinőni. Miért képtelenek egyesek a rendrakásra, és mit okoz mindez...

Karácsony Gergely tett egy ígéretet

Folytatjuk a rakpart zöldítését; a következő ciklusban 18 milliárd forintból többszáz négyzetméteres zöldterület jön létre a pesti...

Másképp látja Tom Cruise testét a plasztikai sebész és a bőrgyógyász

Zsírleszíváson esett át a sztár, vagy más áll a háttérben?

Íme a legújabb kampányfogás – krumpli után ingyen sört a népnek. – itt fogják osztogatni

A harkányi fideszes polgármester egy teherautónyi saját fényképpel ellátott dobozos sört fog rendelni, hogy felhasználja azt a...

Rossz hírt kapott a német válogatott: Manuel Neuer megbetegedett a foci-Eb előtt

A Bayern München kapusa legutóbb a katari világbajnokságon védett a nemzeti csapatban.

0

Sport

Két pilótát is kizártak az F1 Monacói Nagydíj időmérője után

Négy versenyzőt és egy csapatot vizsgáltak Monte-Carlóban, megváltozott a rajtsorrend.

Újabb magyar kiszemeltje van a Liverpoolnak

De nemcsak Szoboszlai csapata csapna le rá.

A Barcelona nyerte a Bajnokok Ligáját

A bilbaói fináléban a Lyont győzte le Jonatán Giraldez csapata

Megvan a Győr vezetőedzője a következő szezonra

Per Johansson marad a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe jutott Győri Audi ETO kézilabdacsapatának vezetőedzője a következő idényben is.

Megszólalt a Veszprém horrorsérülést okozó magyar válogatott kézilabdázója

A játékos a közösségi oldalán írt a sajnálatos esetről.

Vámos Petra búcsúzik: „Boldog vagyok, hogy a lányokkal élhettem meg ezeket a pillanatokat” - videó...

A már bajnok Ferencváros 33-29-re legyőzte a Debrecent a női kézilabda NB I utolsó fordulójában. A mérkőzést követően a debreceniek irányítója, Vámos Petra nyilatkozott a Sportálnak.

Visszavonul a Ferencváros magyar válogatott kézilabdázója

A DVSC elleni hazai szezonzáró előtt jelentették be, hogy Cirjenincs-Kovacsics Anikó nem folytatja a játékot.

A Liverpool játékosa gránátvörösre cseréli a vöröst?

Deco álomigazolása lehet, hogy csak álom marad

Újra megnyerte a Bajnokok Ligáját a Barcelona.

A Barcelona a két aranylabdás játékosa, Aitana Bonmatí és a csereként beálló Alexia Putellas góljával 2-0-ra legyőzte az Olympique Lyont a női labdarúgó Bajnokok Ligája bilbaói döntőjében, így megvédte címé

Nagyot küzdött a törpe az óriás ellen, de a végén elbukott

Szinte végig vezetett az Indiana, csak a legfontosabb pillanatban nem.

Ennél bizarrabb tizenegyest még soha nem adtak focimeccsen

A bírónak nem lesz könnyű dolga, ha ezt meg akarja magyarázni.

0

Bulvár

Már a Bloomberg is arról cikkezik, hogyan nyomja le Orbán Viktor Budapest vezetését

Ismét a világsajtó címlapjára került a magyar miniszterelnök.

Ne ijedj meg, ha külföldön jársz és ilyen vécét látsz – mutatjuk, hogyan kell használni

Nincs annál kellemetlenebb, mikor a legnagyobb szükség idején az embernek lövése sincs arról, hogyan kell használnia a vécét.

Nem tűrték tovább a szülők a Fidesz plakátját

Bár jogszabályt nem sértett, több szülői megkeresés után azonban mégis áthelyezik a kormány háborús választási plakátját, amely a Jókai Mór Általános Iskola kapujának közelében látható egy buszmegálló o

Lehullt a lepel Nagy Ervinről, volt szerelme nem bírta tovább magában tartani az igazságot, a színész okolja a...

Nagy Ervinnek is szembe kellett nézni az igazsággal, amit volt párja zúdított rá.

Az amerikai sztárelemző elismerte: tévedett Orbán Viktorral kapcsolatban

Magyar Péter tüntetéseiről is írt George Friedman.

Ömlik a jég az égből, egyre több helyről érkeznek durva felvételek

Délelőtt az Alpokalján indult be a zivatarral, esővel érkező front, és sok helyen jeget is vitt magával.

Két pilótát is kizártak az F1 Monacói Nagydíj időmérője után

Négy versenyzőt és egy csapatot vizsgáltak Monte-Carlóban, megváltozott a rajtsorrend.

Iskolába ment egy 13 éves lány Balatonkenesén, de onnan már nem tért haza

Jelenleg is keresik a rendőrök azt a 13 éves lányt, aki nem tért haza, miután iskolába ment Balatonkenesére.

Európában nem volt még ilyen: több százezer ember vonul szombaton a békéért

Szombaton a Margitsziget lesz szimbolikusan a béke szigete.

Ha ezt csinálod lefekvés előtt, reggelre kellemetlenül kiszáradsz

Sokunk számára teljesen megszokott, hogy szomjasan és enyhén kiszáradva ébredünk. Végül is a szervezetünk egész éjszaka hidratálás nélkül működik, és az olyan egyszerű feladatok, mint a légzés és a testhőm

blogmorzsák

Így legyetek jó digitális szülők!

Nehéz ebben az új, digitális világban szülőnek lenni és előzetes példák, gyakorlatok nélkül dönteni. Segítünk, hogy jól csináld!

A Balaton lefolyója immár egy park

Itt eresztik le a felesleget - és a hajókat - a tóból.

Megkezdte 2024-es turnéját a Metallica

Hetfieldékhez nem volt túl kegyes a német időjárás.

A védelmező - kell nekünk?

Felmérés a hazai internetezők körében, hogy érte-e már őket kibertámadás

0