Ezt olvasta már?

A fontosabb hétvégi hazai sportesemények

Az alábbi sporteseményekre érdemes kilátogatni.


Minden második fogyatékkal élő embernek van munkája Magyarországon

Magyarországon minden második megváltozott munkaképességű, fogyatékkal élő embernek van munkája, míg tíz éve csak 18 százalékuk dolgozott - mondta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára pénteken Budapesten.


hirdetés

Fülöp Attila a Nagyothallók Világszövetségének kongresszusán arról beszélt: a kormány célja, hogy a fogyatékossága miatt akadályokba ütköző emberre ne jótékonykodásra szorulóként tekintsen, hanem azért hárítson el előle minden akadályt, hogy a társadalom teljes jogú tagja lehessen. Ehhez biztos megélhetés, munka kell és minél teljesebb fizikai, valamint infokommunikációs akadálymentesítés - jelentette ki.

A kongresszuson Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki biztos olvasta fel Orbán Viktor, a kongresszus fővédnöke levelét. A miniszterelnök azt írta: az utóbbi években sokan megtapasztalhatták, mit is jelent korlátok között élni, így most történelmi esély nyílik arra, hogy még több döntéshozó belássa, miért olyan fontos megérteni és egyenrangú partnerként kezelni a hallási nehézségekkel élőket - hangzott el.







0

hírek innen, onnan

Ismét a védő volt a nyerőember, élre állt a Juventus

A Juventus 10-ra verte a Napolit a Serie A 15. fordulójának nyitányán, így megelőzte az egy meccsel kevesebbet játszó Intert.

Vb-negyeddöntőben a norvégok és a franciák

A norvég és a francia válogatott negyeddöntőbe jutása is biztossá vált a dán-norvég-svéd közös rendezésű olimpiai kvalifikációs...

Szalai hosszú idő után kezdő volt, simán nyert a Hoffenheim

A Bundesliga 14. fordulójának nyitómeccsén a Hoffenheim a Bochumot fogadta és győzte le 31-re.

Kiderült, mi a magyarok kedvenc karácsonyi dala

Az Artisjus először készítette el a legnépszerűbb hazai karácsonyi dalok toplistáját.

G.w.M ismét sokkolta a rajongóit, erre a hírre senki sem számított

Kulcsár Edina párja kitartott, ameddig csak tudott.

Rémes tetoválás csúfítja Jennifer Lopez testét

Te melyik sztártetováláson égtél ki a legjobban?

600 millió forint összértékű támogatást oszthatott szét a katasztrófavédelem idén

A pályázatokat még tavasszal írták ki az önkormányzati tűzoltó-parancsnokságok és az önkéntes tűzoltó egyesületek részére.

Videón Rácz Jenő látványos melegítési technikája a Sztárboxban

Rácz Jenő hamarosan ismét ringbe száll, de ezúttal a Sztárbox döntőjében, aminek igen komoly esélyese lehet.

Verstappent és a Red Bullt is megkoronázták

A szokásos év végi FIA díjátadó gálát Bakuban tartották, ahol az idei év legjobbjait díjazzák.

Kifakadt a szerb klasszis: a Zvezda és a Partizan vírusok

A korábban Manchesterben is megforduló Nemanja Matics rövid, de velős üzenetben kritizálta hazája két topklubját.

Ítélkezett a Standard & Poor’s

Stabilak a magyar gazdaság kilátásai az egyik legfontosabb hitelminősítő megítélése szerint. A Standard and Poor’s (S&P) azzal számol,...

Döntött Magyarországról az S&P, itt a verdikt

Stabilak a magyar gazdaság kilátásai az egyik legfontosabb hitelminősítő megítélése szerint. A Standard and Poor’s (S&P) azzal számol,...

0

Sport

Teljesen összeomlott a Tottenham

Október végén veretlenül vezette a bajnokságot a Tottenham, azóta meccset sem nyert.

Csodagól sokkolta a házigazdát a kézilabda-világbajnokságon - videó

A három rendező közül először kapott ki valamelyik.

Átok ül a magyar kapusokon, megvan Szemerey diagnózisa

A pénteki ebédre mankóval érkezett.

Dánia sokkot kapott, mert a nagyképű kézilabdázóit megverte Japán

Az utóbbi évek legnagyobb szenzációja történt meg csütörtökön este Herningben.

Megelőzte Neymart a Real Madrid legújabb brazil csodagyereke

Vinícius Jr. és Rodrygo után a nyáron megérkezik Madridba a 17 éves Endrick is. Bajnokként és a valaha volt egyik legjobb tinédzserként.

Döntöttek a botrányos állapotú kecskeméti focipályáról

A helyi városvezetés közgyűlésén is szóba került a Széktói Stadion állapota.

Guardiola már a szezon végén visszavonulhat

A katalán edző egy nyilatkozatában elárulta, minek kell történnie ahhoz, hogy már a szezon végén visszavonuljon.

Élet-halál meccs jön a magyar női kézilabda-válogatottnak

A magyar játékosok és a szövetségi kapitány is bizakodó a szombati, Svédország elleni mérkőzés előtt. Interjúk a helyszínről.

Évek óta folyamatosan csalják el a kézilabda-világbajnokságokat

Sokkal mélyebb a probléma, mint azt gondoltuk. A norvég szövetség elnöke demagóg szöveggel próbál nyugtatni.

Hihetetlen összeomlás az angol bajnokságban

Sosem látott negatív rekordokat döntöget a Spurs.

0

Bulvár

Elmondta egy kislány a barátnőjének, milyen undorító hétfogós játékot játszik vele a mostoha nagyapja

Hét évet kapott a minősített szexuális kényszerítéssel vádolt férfi.

Rejtély, hogyan és miért törölték az állam elővásárlási jogát Orbán Ráhel világörökségi ingatlanjain

Pár évvel korábban a közérdekre hivatkozva jegyezték be az állami elővásárlási jogot a tokaji földekre.

A Fidesz vezetőit börtönbe kellett volna csukni, mondta a súlyos ÁSZ büntetés után Márki-Zay

Az Állami Számvevőszék vizsgálata: a 2022-es ellenzéki összefogás kampánypénzeiből 260 millió forintnyi támogatást minősített illegálisnak. A Demokratikus Koalíció képviselője Híradónknak azt mondta, hozzáj

Hatalmas havazásra kell számítani a hétvégén

Mutatjuk, Magyarország mely részeit lepi el a hó.

Sokkoló fotók a reggeli súlyos buszbalesetről, teljes volt az útzár

A szigetszentmiklósi hivatásos, a ráckevei önkormányzati és a délegyházi önkéntes egység végezte a műszaki mentést, melynek során áramtalanították a személyautót. A helyszínre kiérkezett a mentőszolgálat is

Januártól jön a nagy változás a kórházakban

A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) januártól már 81 intézmény üzemeltetéséért lesz felelős. A szervezet főigazgatója elmondta, hogy az átvétel miatt a vármegyei kórházak 85-90 százalékával,

Borzalmas tragédia: Lezuhant egy katonatiszteket szállító helikopter

Lezuhant egy guyanai katonatiszteket szállító katonai helikopter a venezuelai határ közelében. A balesetet, melynek öt halálos áldozata volt, ketten élték túl - közölte csütörtökön a guyanai kormány.

Hidegzuhany a Modernával és a Pfizerrel oltottakra: rejtélyes immunválaszra bukkantak

Egy tanulmány kimutatta, hogy az mRNS Covid vakcinát kapó személyek több mint 25%-ánál váratlan immunválasz lépett fel. További részletek cikkünkben!

0