Ezt olvasta már?


Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat

Az Országos Rendőr-főkapitányság a Nemzeti Kibervédelmi Intézettel és a Magyar Bankszövetséggel közösen tartott sajtótájékoztatót.

Sütő Ágnes, a Magyar Bankszövetség kommunikációs igazgatója arról beszélt, hogy hazánkban az elektronikus fizetési rendszerek a legkomolyabb nemzetközi biztonsági előírásoknak is megfelelnek, a csalók így főként közvetlenül az ügyfeleket megtévesztve próbálkoznak azok adataihoz hozzájutni.

Az elkövetési mód lényege, hogy a támadók telefonon, e-mailben vagy egy közösségi oldalon keresztül megtévesztik a kiszemelt áldozatokat, és megpróbálják rávenni őket arra, hogy saját maguk adják meg adataikat az illetékteleneknek, vagy önszántukból utaljanak át nekik pénzt.

Tánczos Miklós r. ezredes, főkapitányi biztos az adathalászat egy speciális fajtáját, a telefonkártya-feltöltő csalást ismertette. Ilyenkor a bűnözők nyeremény ígéretével hívják telefonon áldozatukat. Arra veszik rá a sértettet, az általuk megadott telefonszámhoz tartozó egyenleget töltse fel. Az is előfordul, hogy bankkártyájának adatait kérik el, így hozzáférve teljes számlájához. A kapcsolódó hanganyag ezt mutatja be.

Bencsik Balázs nb. ezredes, a Nemzeti Kibervédelmi Intézet igazgatója azt mutatta be, hogyan ismerhetjük fel, ha bűnözők próbálnak adatainkhoz hozzájutni. Az ezredes kiemelte: októberben indult a Kiberhónap kampány, melynek célja a kiberbiztonsági tudatosság növelése, valamint a kibertérben megjelenő fenyegetések széles körben történő megismertetése.

Németh Ágnes r. ezredes, az ORFK Bűnmegelőzési Osztályának vezetője az internet-tudatosság fontosságát hangsúlyozta. Az osztályvezető kiemelte: ha valaki bűncselekmény áldozatává válik, a lehető legrövidebb időn belül tegyen feljelentést.

 

Forrás: police.hu







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Vége van. A 96. percben buktuk el a világbajnokságot

Kétszer is vezettünk, mégis elbúcsúztunk.

„Senkinek nem hiányzik az orosz medve közvetlen szomszédnak” – olvasói reakciók az ukrán nagykövet szavaira

A magyarok többsége az ukránok győzelmének örülne – mondta a budapesti ukrán nagykövet, Fegyir Sándor egy interjúban. Olvasóink ezt...

Íme a legokosabb kutyafajták: a németjuhász csak a 3. a listán

Az értelmes kutyafajták nemcsak parancsszavakat tanulnak gyorsan, hanem kreatívan oldanak meg feladatokat, és érzékenyen reagálnak a...

Óriási csalódás: Magyarország kiesett, megint nem jutottunk ki a vb-re

Az utolsó utáni percben lőtt góllal Írország legyőzte Magyarországot a vb-selejtezősorozat utolsó csoportmeccsén. Így Marco Rossi...

Kínai horoszkóp-előrejelzés decemberre a Sárkányoknak: ha hallgatsz a belső megérzésedre, és nem kapkodsz, a hónap végére harmónia és megújulás vár mind a szív, mind a karrier teré...

A Sárkányok számára különösen fontossá válik az érzelmi egyensúly megőrzése, hiszen a túlzott munkaterhelés könnyen feszültséget...

Oda a remény

90+5. perc: ilyen nincs. Parrott újra gólt lő, az írek vezetnek, Magyarország az F csoport harmadik helyén végez, nem jut ki a 2026-os...

Kiürítették a hotelt, ahol az isztambuli mérgezésben meghalt család lakott

Két másik, ugyanabban a hotelben tartózkodó turistát is kórházba szállították hányinger és hányás miatt.

0

Sport

Őrjöngenek és szabotázsról beszélnek a románok a brutalitás után, a bíró beismerte hibáját

Mircea Lucescu szövetségi kapitány még sosem látott a zenicaihoz hasonló körülményeket, egy játékos kórházba került.

Csatára nélkül vívja meg a sorsdöntő csatát Marco Rossi

Korábban még dicsérte a támadót a szövetségi kapitány, aki meghozta döntését az írek elleni kimaradókról.

A Liverpool rácsapta az ajtót a Real Madridra Szoboszlai Dominik ügyében

A Liverpool egyértelművé tette álláspontját Szoboszlai Dominik jövőjével kapcsolatban, miután a Real Madrid egyre élénkebben érdeklődik a magyar középpályás iránt. A spanyol klub az Arne Slot irányítása alatt

A román védő ámokfutása megpecsételte a válogatott sorsát, a pokoli meccsen minden oda lett + videó

Noha Románia vezetett, de miután kiállították egy játékosát, 3-1-re kikapott Bosznia-Hercegovina otthonában.

Nem volt kérdés: magabiztos győzelmet aratott a magyar válogatott

Az U19-es magyar labdarúgó-válogatott 3–0-ra legyőzte a Feröer-szigeteket az Európa-bajnoki selejtezősorozat második fordulójának szombat esti mérkőzésén.

Portugália a FIFA-hoz fordul Ronaldo büntetése miatt

A Portugál Labdarúgó-szövetség készen áll arra, hogy a FIFA-hoz forduljon, azzal a céllal, hogy enyhítse Cristiano Ronaldo esetleges büntetését, aki három mérkőzéses eltiltással néz szembe.

Ország-világ láthatta: egy 18 éves mutatta meg Szoboszlaiéknak, hogyan kell ezt csinálni + videó

Az MTK-nak kölcsönadott magyar középpályás megvillantotta tehetségét az Eb-selejtezőn, majd humoránál volt.

Ezzel a góllal vezet a magyar válogatott Írország ellen

Nagyon gyorsan jött a gól Lukácstól.

Marco Rossi megszegte az ígéretét, váratlant húzott az írek elleni kezdővel.

A magyar labdarúgó-válogatott sorsdöntő vb-selejtezőt vív Írország ellen a 2026-os világbajnokságért.

A Real Madrid dobhat mentőövet a Liverpool kegyvesztett sztárjának

Florian Wirtzet a nyáron igazolta le a Liverpool a Bayer Leverkusentől, de a játékos eddig finoman szólva sem váltja be a hozzá fűzött reményeket, így a Real Madrid készen áll arra, hogy jóval alacsonyabb összegért

Nagyon megszórták a Liverpool kapusát, Ausztria már ma kijuthat a vb-re

Spanyolország továbbra is menetel a vb-selejtezőn, míg Ausztria is fontos lépést tett az egyenes ági kijutáshoz.

Cristiano Ronaldo üzent a válogatottnak a döntő mérkőzés napján

Az Írország ellen kiállított Cristiano Ronaldo nem léphet pályára az Örményország elleni találkozón, de szavaival természetesen támogatja hazáját – a közösségi médiában üzent csapattársainak.

0
0

Bulvár

Bevált a jóslat, ez történt a Trump-Orbán-találkozó után

Hamarosan a jegybank térfelén pattog a labda.

Újraszámítják az összes nyugdíjat 2026 január 1-től

A 2026-os nyugdíjemelés már most nagy vitát vált ki: a kormány a 3,6%-os inflációs előrejelzéshez köti az emelést, miközben több szakértő szerint ez alábecsüli a várható pénzromlást. Nézzük a részleteket!

Durván megbüntették Szabó Zsófit?

Szabó Zsófi Instagram-követőinek száma szeptember óta mintegy 14 ezerrel csökkent, miközben a műsorvezető egyre aktívabban vállal szerepet a kormányoldalhoz köthető eseményeken és kampányüzenetekben.

Elhunyt Pulay Ildikó, mindössze 51 éves volt

Mély megrendüléssel tudatták a helyi közéleti szereplők és a Szombathelyi Polgármesteri Hivatal, hogy 51 éves korában elhunyt Pulay Ildikó, a Szombathelyi Szűrcsapó Óvoda óvodapedagógusa és igazgatóhelyettese.

Rossz hír jött Szoboszlairól, óriási bajban a magyar válogatott a sorsdöntő meccsek előtt

Ma Írország garantáltan hergelni fogja Magyarország csapatkapitányát, kegyetlen lesz a világbajnoki selejtező.

Vécére kísérő biztonsági őrök társaságá-ban néztük meg, hogyan háborodnak fel Orbán hívei a TV2 műsorvezetőjének kérdésein

Szombaton, Győrben tartották a Digitális Polgári Körök első háborúellenes gyűlését, amelyen alapos biztonsági vizsgálat után nézhettük meg, hogy válaszol a miniszterelnök egy kormánypárti műsorvezető kritiku

Halálos koktélt hozhatsz létre, ha ezt a két vitamint együtt szeded: életveszélyes reakció indulhat be

Az ásványianyag-kiegészítők sokak számára a mindennapi egészségmegőrzés részét jelentik, ám könnyű túlzásba esni velük: egyetlen rossz kombinációval akár komoly veszélynek is kiteheted magad.

Percek alatt elszabadult a káosz, amint terjedni kezdtek a képek: szülők százai estek pánikba, a tűzoltók is kivonultak

Egy texasi középiskolában a valós tűzriadó közepén AI-generált képek kezdték futótűzként járni a szülők üzenetküldő csoportjait, amelyeken lángoló iskolaépület szerepelt. A hamis fotók percek alatt pániko

Őrjöngenek és szabotázsról beszélnek a románok a brutalitás után, a bíró beismerte hibáját

Mircea Lucescu szövetségi kapitány még sosem látott a zenicaihoz hasonló körülményeket, egy játékos kórházba került.

Demenciára utalhat ez az ártalmatlan apróság, azonnal fordulj orvoshoz, ha te is tapasztalod

Előfordult már veled, hogy a hűtőt kinyitva valami egészen oda nem illőt találtál benne? Mondjuk a tévé távirányítóját vagy a kulcscsomódat? Először talán csak nevetünk egy ilyen eseten, de ha ez rendszeresen m

Most érkezett, a szlovák válogatott máris Szoboszlait és a magyar válogatottat követeli

A szlovák válogatott nagyon szeret Magyarország ellen játszani, nagy bajban lehetnek a mieink tavasszal.

blogmorzsák

A poénból befuttatott popegyüttes

A német Modern Talkingot 1984-ben alapította Dieter Bohlen és Thomas Anders, akik a 80-as évek végéig uralták az európai pop világát.

Karibi feszültségek

Nem világos, mi Washington szándéka a térségben. Még az sem lehetetlen, hogy Washington sem tudja ezt...

0