Ezt olvasta már?


Polt Péter lemondását és a Völner-Schadl-ügy igazi vizsgálatát követelték a Legfőbb Ügyészség előtt

Több ezer ember érkezett este hat órára arra a budpesti tüntetésre, amelyet Magyar Péter hirdetett meg a Legfőbb Ügyészség épülete elé. A tömeg a Kossuth térre, a Parlamenthez vonul, ahol este háromnegyed héttől folytatódik a demonstráció.


hirdetés

Ma reggel végül tényleg nyilvánosságra hozta Magyar Péter azt a hangfelvételt, amelyet (mint később, Varga Judit posztjából végképp egyértelművé vált, titokban rögzített a saját lakásukon és ketten beszélnek rajta) ma az ügyészségen is bemutatott, ahol több órán keresztül hallgatták meg. Mint később elmondta, pontról pontra, sorról, sorra mentek végig a hangfelvételen az ügyészekkel, akik vezették az ő második tanúkihallgatását.

A legfontosabb részlet az volt, hogy Varga Judit, akkor még igazságügyi miniszter is elmondja a felvételen a férjével folytatott magánbeszélgetésen, hogy Rogán Antalék manipuláltatták az ügyészségen a nyomozati iratokat, kihúzatták a nevüket azokból, de Schadl-t már nem tudták kiszedni az ügyből-

Este hattól a Legfőbb Ügyészség előtt Magyar Péter arról beszélt az összesereglett több ezer embernek, hogy követeli a „Völner-Schadl-Rogán-ügy” ügy azonnali, igazi kivizsgálását.

A tömeg pedig többek közt azt követelte skandálva, hogy Polt Péter mondjon le.

szabadpécs








Ön melyik párt listájára szavazna a 2024. június 9-i EP-választáson?









0

hírek innen, onnan

Sose gondoltuk volna, hogy Tóth Gabi ezzel az emberrel fog egyszer duettezni

Tóth Gabi különleges emberrel állt színpadra egy különleges eseményen. Az énekesnő oda akarta tenni magát, mivel a szerelme, Papp Máté...

A futballtörténelem egyik legsúlyosabb katasztrófájáról emlékezett meg a Liverpool

A Liverpool Football Club és a város ma tiszteletét fejezte ki, hogy megemlékezzenek a Hillsborough-i tragédia 35. évfordulójáról. A 1989....

Tóth Gabi Papp Máté Bence testvérével tette ezt meg: szerelme háta mögött történt az egész

Tóth Gabi óriási meglepetést okozott Papp Máté Bencének: elállt a Fricskás fiú szava, erre nagyon nem számított.

Bérmegállapodás a győri Audiban: mutatjuk a részleteket

A múlt héten zárt ajtók mögött intenzív és együttműködésen alapuló egyeztetések zajlottak. A közösen kidolgozott megoldási...

Így tényleg eltüntetheted a szemed alatti sötét karikákat

A szem alatti sötét karikák fáradttá teszik a tekintetünket, és ha tartósan is fennállnak, kimerültséget vagy akár egy betegséget is...

Sára Botondot indítja a Fidesz Józsefvárosban

A főispán zsinórban két választást bukott el, mégis őt indítja a kormánypárt a kerületben. 

Sára Botond visszaszállt a ringbe: ismét indul a VIII. kerületért

A fideszes politikus június 9-én visszavághat Pikónak, aki regnáló polgármesterként újraindul a választáson.

Meglepő találmányok a NASA-tól, amelyeket ma már mindannyian használunk

Morzsaporszívó, babatápszer, láthatatlan fogszabályzó. Ma már hétköznapinak számító eszközök, melyekről nem is gondolnánk, hogy a...

Kirúgta edzőjét a pocsék formában lévő NB II-es focicsapat

Már az utódja is megvan a korábbi ferencvárosi játékosnak.

„Tényleg nem tudom, mi köze ehhez a cicimnek" – 34 éves Emma Watson

Nem Angliában született, 11 évesen lett filmsztár, de igyekszik két lábbal állni a földön, és mindig kiáll a nők jogaiért.

Miért rúgnak ki rengeteg magyar katonát? - kérdezte Orbán Viktortól Magyar Péter

Még további négy témában is választ vár a Tisza Párt alelnöke a kormányfőtől.

0

Sport

Százezrek ünneplik Magyarország új csodacsapatát

Egészen elképesztő, hogy Magyarország férfi és női kézilabda-válogatottja is ott lesz az olimpián.

Megérkezett az új Moszkvics csúcsmodell, le fog esni az álla, ha meglátja

Egy kínai szabadidő-autót márkázták át, és készen is lett a 4,8 méter hosszú 8-as.

Vérfürdő és kiütés: gyakorlatilag kiesett az NB II-be a Mezőkövesd

A Puskás Akadémia már az első félidőben eldöntötte a három pont sorsát.

Jürgen Klopp elárulta, miért csak csere volt Szoboszlai Dominik a Liverpoolban

A német edző tisztában van vele, a folytatás nagyon nehéz lesz.

Zinedine Zidane az új kiszemelt?

Habár sokáig Xabi Alonso tűnt a Bayern München legfőbb célpontjának a nyáron távozó Thomas Tuchel pótlására, a hírek szerint a Leverkusennél maradó spanyol helyett immáron Zinedine Zidane-t szeretnék magukhoz éd

Síri csend és döbbenet: dráma az Udinese–Roma-mérkőzésen

A Roma védője a szívéhez kapott, és összeesett.

Otthon kapott ki a Liverpool, Szoboszlai egy félidőre állt be.

A Liverpool labdarúgócsapata az idény lehető legrosszabb pillanatában került hullámvölgybe: előbb ikszelt a Manchester United vendégeként letudott bajnokin, majd az Európa-liga odavágóján kapott ki az Atalantától,

ZTE-FTC: a horvát támadó duplája is kevés volt, az utolsó percben jött a dráma

Az NB I 28. fordulójában a listavezető Ferencváros a ZTE otthonába látogatott. A vendégek kispadján Dejan Sztankovics helyett Leandro ült, […] A ZTE-FTC: a horvát támadó duplája is kevés volt, az utolsó percben j

Bukott az Arsenal is, a forduló nagy nyertese a Man City.

Az angol labdarúgó-bajnokság élvonalának 33. fordulójában a Liverpool után az Arsenal is hazai vereséget szenvedett vasárnap, így a szombati Luton Town-verés következtében a hétvége nagy nyertese a címvédő Manch

Ezt üzenték a Fradi szurkolói Dejan Sztankovicsnak és a családjának

A szerb edző nehéz napokon megy át a kórházban lévő fia miatt.

Nem szívroham okozhatta a Roma védőjének rosszullétét, aki összeesett a pályán

Az éjszaka folyamán kardiológiai és neurológiai vizsgálatokon is átesett.

A ZTE vezetőedzője a Fradi elleni dráma után: Nem engedték, hogy pontot szerezzünk...

Mint ismert, a Ferencváros vezetőedzője, Dejan Sztankovics nélkül, Ben Romdhane 97. percben szerzett találatával 3-2-re győzött Zalaegerszegen az NB I 28. fordulójában. A mérkőzést követő sajtótájékoztatón a k

0

Bulvár

Orbán bejelentett valamit, Magyar Péter pedig az óvóhelyekről kérdezte

Posztolt a miniszterelnök, kommentelt Magyar Péter.

Óriási bajt okozott a NASA, pusztító aszteroidák ezrei tartanak a bolygó felé

El akartak téríteni egy aszteroidát, de nem úgy sikerült a terv, ahogy várták.

Gyerekjáték megmenteni az elsózott pörköltöt: csak ennyi a trükkje

Mindenkivel előfordul olykor, hogy legyen bármilyen rutinos a konyhában, véletlenül hibát vét főzés során – például túl sok sóval szórja meg a magyarok egyik nagy kedvencét, a pörköltet. Azonban ilyen esetben s

Szentkirályi Alexandra ezt nem gondolta át, akkorát hibázott, hogy Karácsony Gergely is biztos megmosolyogta

A főpolgármesternek készülő Szentkirályi Alexandra most hatalmas hibát vétett.

Kihátrált a kormány Kocsis Máté mögül? – A miniszterek ellentmondtak a frakcióvezetőnek

Írásbeli kérdést küldött Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője a kormány minden miniszterének, hogy megtudja, hány rokont, ismerőst juttattak az illetékes tárcavezetők állami munkahelyhez, pozícióhoz kinevezés

Majka: Nem arra adtunk felhatalmazást az országainkat irányító politikusoknak, hogy uszítsanak, gyűlöletet kel...

A rapper bejegyzésében többek között az írta: a békében és a szeretetben hiszek, legyen átkozott minden háború.

80 km/h-s szél, zivatarok, jégeső: 10 vármegyére frissítették a riasztást

Komoly hidegfront érkezik meg a Kárpát-medencébe, kettászakítja az országot a Hungaromet friss előrejelzése szerint.

Orbán Viktor bejelentése bakival indult, majd jött Magyar Péter, aki felkérdezte a miniszterelnököt

Nem volt zökkenőmentes a kormányfő posztja a Védelmi Tanács üléséről, majd menetrendszerűen megérkezett az ellenzéki politikus.

Súlyos vádakkal szálltak bele Magyar Péterbe a parlamentben

Orbán Viktort bohóchoz hasonlították, de a Tisza alelnökét is kritizálták.

blogmorzsák

Így vess véget a manipu­lációnak a kapcsolataidban

A mentális jóléted sokkal többet érdemel.

A hét 5 új rock/metal dala

Heti dalmegosztásunkban most nagypályások és feltörekvők. Mindegyikben közös, hogy van bennük súly.

Irán tévedése

Ez a támadás ostobaság volt.

0