Rendőrnek adták ki magukat: öten buktak le a 19 milliós csalási kísérletnél
Öt ukrán férfi letartóztatását rendelte el a Pécsi Járásbíróság, miután jelentős kárt okozó csalás gyanújába keveredtek. Az ügy hátterében egy februári eset áll, amikor egy sértettet 50 ezer euró (19 millió Ft) készpénz átadására próbáltak rávenni egy jól megszervezett telefonos átveréssel.
A bűncselekmény azonban nem járt sikerrel, mivel az illető időben felismerte a csalást, és együttműködött a hatóságokkal a tettesek elfogása érdekében.
Február 19-én a sértettet munkahelyén egy magát rendőrnek kiadó ismeretlen hívta fel. A telefonáló azt állította, hogy a férfi devizaszámlájáról illetéktelenek próbáltak pénzt leemelni, és ezért a megtakarításai veszélyben vannak. A hívó ezután egy állítólagos banki ügyintézőt kapcsolt, aki arra kérte a sértettet, hogy adja meg internetbanki belépési adatait. Mivel a férfi nem tudta ezeket az adatokat, a csalók azt javasolták, hogy vegyen fel 50 ezer eurót készpénzben, és adja át egy „kollégának” aki biztonságba helyezi a pénzt.
A sértett eleinte eleget tett a kérésnek, később gyanút fogott, és feljelentést tett a rendőrségen. A hatóságokkal együttműködve végül beleegyezett, hogy részt vesz egy csapdában, amelynek célja a csalók leleplezése volt.
Február 27-én a sértett egy elhagyatott parkolóban találkozott az egyik gyanúsítottal, hogy átadja neki a pénzt. A nyomozók által biztosított boríték azonban nem tartalmazott valódi készpénzt. A találkozó során a rendőrök tetten érték a gyanúsítottat, aki megpróbált elmenekülni. A helyszínen négy férfit fogtak el, míg az ötödik társukat, aki gépjárművel hagyta el a parkolót, később egy másik vármegyében sikerült elfogni. A bíróság végül mind az öt férfi letartóztatását elrendelte, és a döntést az ügyész, a gyanúsítottak, valamint védőik is tudomásul vették, így az hatályossá vált.
blikk
hírek innen, onnan
Meghan hercegné ausztráliai útja bosszú a királyi család ellen
Meghan hercegné és Harry herceg április végén Ausztráliába repülnek 2018 óta először. Az időzítés felháborodást kelt a brit...
Bíróságon bukott ki az igazság a szórakoztatóipari óriásról: átverték a vásárlókat, zuhannak a részvények
Egy manhattani szövetségi esküdtszék kimondta, hogy a Live Nation és leányvállalata, a Ticketmaster jogellenesen monopolhelyzetet épített...
A Kreml megüzente, milyen politikát értékelne nagyra Magyar Pétertől
Április 12-én a Tisza Párt megnyerte az országgyűlési választásokat, és ezzel megszerezte a kétharmados parlamenti többséget. Ezzel új...
Kovács Gergely: Így utólag, persze nem kellett volna elindulnunk a választáson
A Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) a vasárnapi választásokon nem érte el az 1 százalékos küszöböt, ami komoly anyagi következményekkel jár...
Cser-Palkovics András: a Fidesznek teljesen új elnökségre van szüksége
Székesfehérvár polgármestere, a fideszes Cser-Palkovics András figyelemre méltó interjút adott szerdán a Partizánnak, amelyben beszélt...
Újabb szövetségesébe szállt bele páros lábbal Trump
Donald Trump újabb emberbe rúgott bele Olaszországban, a pápa után az ország miniszterelnökét vette célba. Az amerikai elnök nem akarja...
Titkosszolgálatokhoz kötődő orosz diplomatát fogadott Kubatov Gábor fia Szijjártó Péter tárcájánál
A közös munka úgy tűnik, nem állt meg.
Milák Kristóf edzője váratlan bejelentést tett a 200 pillangó döntőjéről
A negyedik legjobb idővel jutott a fináléba.
A korábbi magyar kapitány megmondta a tutit, melyik csapat húzza be a BL-t: "Ők a legnagyobb esélyese a trófea megnyerésére"
A 150-szeres német válogatott Lothar Matthäus szerint a Bayern München a legnagyobb esélyese a labdarúgó Bajnokok Ligájának.
A magyar-román kapcsolatok megerősítéséről egyeztetett Magyar Péterrel a román miniszterelnök
Ilie Bolojan román miniszterelnök a román-magyar kapcsolatok megerősítéséről egyeztetett telefonon Magyar Péterrel, akinek személyesen...
Így véd meg a retek a daganatos megbetegedésektől.
Bár a retek sok magyar kertben megtalálható, mégsem fogyasztunk belőle eleget, pedig jelentős szerepe lehet a daganatos betegségek...
Új kihívásokkal néz szembe Bogdányi Titanilla – Nem elégszik meg a szinkronizálással
Bogdányi Titanilla, az egyik legismertebb magyar szinkronszínésznő mesélt a hétvégi 40. születésnapjáról, amely egybeesett a...
Sport
Szoboszlait vádolják a franciák, de az UEFA is felelős a PSG-sztár sérüléséért
Franciaországban úgy vélik, Desire Doue sérülése volt a Liverpool elleni siker árnyoldala.
A Liverpool lecserélt sztárja a meccs közben hazament, és súlyos árat fizethet
Arne Slot elárulta a PSG elleni vereség után, hogy francia csatár sérülése nem néz ki jól.
Véget ér Szoboszlai Dominik karrierje Liverpoolban? Sokkoló hír érkezett
Elmondjuk, mi történt.
A Barcelona a BL-visszavágón is szíven szúrta magát
Az Atlético Madrid egy nagyon sokáig emlékezetes párharc után bejutott a Bajnokok Ligája legjobb négy csapata közé.
Drasztikus változtatás jön a magyar labdarúgásban a következő idénytől
Egyhangú ajánlás után döntöttek.
Közleményt adott ki a Szujó Zoltán vezette szövetség, váratlannak nevezte Gyulay Zsolt lemondását
Rendkívüli közgyűlést kell összehívnia a testületnek.
A Liverpool kettős vereséggel, rúgott gól nélkül búcsúzott a BL-ből
A címvédő Paris Saint-Germain a nyolc között kiejtette a Liverpoolt a Bajnokok Ligájában.
Szoboszlai fájdalmas magánya: teljesen összetörve állt a Liverpool-szurkolók elé
A magyar középpályás nagy álma összetört, de a balhé után egymásra talált a csapat drukkereivel.
Kerkez lábában gól maradt, megvan a Liverpool bűnbakja
A Liverpool kettős vereséggel búcsúzott a Bajnokok Ligájától.
Vérfagyasztó jelenet után jött a fordulat, a Barcelona hiába nyert Madridban
A katalánok így még nem szomorkodtak madridi győzelemért.
Rablás és őrültség: nem finomkodtak a játékosok a Barcelona BL-kiesése után
A katalánok mindkét mérkőzésen kaptak piros lapot.
Flick szerint a Barcelona továbbjutást érdemelt, Simeone egyetlen szóval válaszolt
Az Atlético Madrid vezetőedzője csapata további három BL-meccséről beszélt.
Bulvár
Olyan lesivideó terjed Orbán Viktorról, ami teljesen példátlan, nem látta a miniszterelnök, hogy veszi a kamera
Nem akárhol filmezték le Magyarország miniszterelnökét, és nem akárki kommentálta az eseményeket.
Pénzesőt indítana a Tisza Párt a nyugdíjasoknak, de elképzelhetetlen, hogy ezt azonnal meg lehet valósítani
Konkrét időpontot pedig nem tettek a vállalásaik mellé.
Giorgia Melonit, megkérdezték nem koccint-e Orbán Viktorra – az arckifejezése mindent elárult
Egy veronai borfesztiválon járt az olasz miniszterelnök.
Mennydörgő bejelentkezés, ez volt Magyar Péter első mondata a Kossuth Rádióban, azonnal szót kért már az első kérdés előtt
Másfél év után először jelentkezett be a közmédiában Magyar Péter.
Tömegével kerülnek elő az érvénytelen levélszavazatok: a legtöbben ezt a hibát követték el
Több százezer szavazatot ellenőriztek a Nemzeti Választási Iroda tagjai az elmúlt napokban.
Meghalt Szőke István
75 éves volt.
Olyan adás ment le a köztévében a Tisza győzelme után, amire senki nem számított
Sokan észrevették a fordulatot a köztévében a Tisza választási győzelme után.
Karácsony Gergely: bizonyos Szentkirályi Alexandra Éva magánszemély feljelentett
A fideszes többségű Nemzeti Választási Bizottság el is marasztalta.
Szoboszlait vádolják a franciák, de az UEFA is felelős a PSG-sztár sérüléséért
Franciaországban úgy vélik, Desire Doue sérülése volt a Liverpool elleni siker árnyoldala.
Magyar Péter az M1-en: Szerkesztő asszony, nem érzi kellemetlennek? A propagandát olvassa fel
Másfél év után járt a közmédiában a Tisza Párt elnöke.
Szandi brutális balesetet szenvedett, kómába került az énekesnő
Szandi elképesztő részleteket árult el veszélyes múltjáról.
Ultimátumot kapott a fideszes Szita Károly
Szolnok kilép a Megyei Jogú Városok Szövetségéből, ha az elnök nem mond le azonnal.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


