Ezt olvasta már?


Vasárnap tartják a mohácsi busójárás fő programjait

Vasárnap rendezik meg a mohácsi busójárás fő programjait; a maskarások dunai átkelésére, a főtéri felvonulásra, a koporsó vízre bocsátására, valamint az esti máglyagyújtásra várhatóan több tízezer érdeklődő lesz kíváncsi a Duna-parti városban.


hirdetés

 

 

A február 16. és 21. között zajló télűző, tavaszköszöntő népszokás vasárnapi programjai reggel kilenctől egészen az esti órákig tartanak.

A térség legnagyobb eseményén 70 busócsoport 2200 busója és egyéb maskarása gondoskodik a résztvevők szórakoztatásáról. Farsangvasárnap már reggel kilenc órától érdemes kilátogatni a mohácsi belvárosba. Ekkor nyit a népművészeti- és kézműves vásár, míg az érdeklődők ekkortól nyerhetnek betekintést a busócsoportok készülődésébe a nyitott udvarban, egyúttal megindul a készülődés a szigeti révnél a busók átkelésére is.

Tíz órától tamburazenekarok, néptáncegyüttesek, busócsoportok tartanak bemutatókat a Széchenyi téri nagyszínpadon, a Selyemgyár Kulturális Negyed színpadán és a Busósudvarban, a szerb templomnál pedig a Kolompos busócsoport tagjaival találkozhatnak a látogatók. Ugyanekkortól Udvardi Krisztián maszkfaragó a Kanizsai Dorottya Múzeumban mutatja meg, miként készülnek a faálarcok.

A busók fél egykor kelnek át a Sokac révbe a Dunán, majd kezdenek gyülekezni az álarcosok a Koló téren, hogy délután kettő órakor elinduljon felvonulásuk a belvárosban. Fél négykor kerül sor a busóavatására, hogy négy órától elindulhason a szabad farsangolás a busókkal a belvárosban.

Fél ötkor bocsátják a Duna vízére a télbúcsúztató farsangi koporsót, majd öt órától a főtéri óriási máglyával égetik el a telet jelképező koporsót, miközben körtáncokat járnak.

A szervezők korábbi tájékoztatása szerint a programokon napi átlagban 40-45 ezer ember is megfordulhat, a legtöbb látogató vasárnap érkezik a városba.

A köznyelvben sokácnak, a mohácsiak körében sokacnak nevezett népcsoport által meghonosított, híres farsangi eseményt egy 1783-as feljegyzés említi először.

A balkáni térségből a török hódoltság idején Mohács környékén megtelepedő etnikum körében élő legenda szerint furfangos őseik a török megszállás elől a Duna túlsó partján lévő Mohács-szigetre menekültek. A sokacok álruhákat öltve tértek vissza a folyón átkelve, és rajtaütöttek a babonás törökökön, akik az ijesztő maskarásoktól megrémülve fejvesztve menekültek a városból.

A télűző, tavaszköszöntő népszokás tradicionális elemei évszázadok óta változatlanok: borzas busóbundát, vászongatyát, bocskort öltő felnőttek faragott álarcokban, jellegzetes kellékekkel - tarisznyákkal, buzogányokkal, öles kereplőkkel és kolompokkal - felszerelkezve búcsúztatják a zord évszakot és várják a tavaszt.

A busójárást első magyarországi elemként vette fel az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO 2009-ben.

A népszokás idei részletes programjairól, a helyszínek megközelítéséről, parkolási információkról a www.mohacsibusojaras.hu webcímen és a Mohácsi Busójárás Hivatalos Oldala nevű Facebook-oldalon található bővebb tájékoztatás.

 

 

MTI








Ön melyik párt listájára szavazna a 2024. június 9-i EP-választáson?









0

hírek innen, onnan

Gyönyörű hajnali derengés Sóshartyán fölött fotózva

A drónnal készült felvételen köd a sóshartyáni Jézus Szíve-templom közelében 2024. május 25-én. MTI/Komka Péter   Olvass bele!

Mercedest az utolsó kilométerekre? Mercedes-Benz eCitan teszt

Abban már régóta nincsen vita az esti sörözéseknél, hogy a szabadidőautók korát éljük, hiszen a legtöbben emelt hasmagasságú városi...

Külkereskedelmi, turisztikai adatokat közöl a KSH a napokban

A jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a külkereskedelmi forgalomról, a turisztikai szálláshelyek forgalmáról, az ipari...

„Ne legyünk véresszájú csürhe” – A Tisza Párt hívei miatt a tatabányai Turul Kávézó vezetője feljelentést fontolgat

Magyar Péter a megyeháza előtti téren tartott beszédet több száz fős tömeg előtt Tatabányán, ahol kifejtette, hogy szerinte a híveit...

Botrány Cannes-ban: összebalhézott egy biztonsági őr egy színésznővel

Néhány nap alatt kétszer történt botrány a Cannes-i filmfesztivál vörös szőnyegén. Először egy énekesnővel, utána pedig egy...

Több orosz tank is megjelent a Hősök terén, a rendőrség lezárta a környéket

Május közepétől a magyar fővárosban forgatja Ryan Reynolds Mayday című filmjét. Korábban egy hatalmas rakétát is látni lehetett a...

Ajánlatott tett a francia radikális jobboldal az olasz kormánypártoknak Brüsszel elfoglalására

Együtt győzünk Európában, nem halaszthatjuk el a mostani lehetőséget - hangoztatta Marine Le Pen, a francia Nemzeti Tömörülés (RN)...

Üzletszerű kerítés miatt emeltek vádat egy modellügynökség tulajdonosa ellen

Szexuális szolgáltatásáért kiközvetítette az általa elsődlegesen a szépségverseny szervezése, illetve a modellügynöksége...

Videóban sírva sajnáltatta magát, milyen nehéz egyedülálló szülőként, de nem is ő neveli a gyerekeit

Csalásért vették őrizetbe, ezért a volt férjénél vannak a gyerekei.

Lépett a Lidl: ennyi kedvezményt kaphatnak a hűséges brit vevők

Követve számos versenytársát, például a Tescót, hűségprogramot indított a Lidl is az Egyesült Királyságban, ám aki nem szereti, hogy...

Purnima Shrestha az első nő, aki egy szezonban háromszor mászta meg a Mount Everestet

A nepáli nő szűk két hét alatt triplázott a Föld legmagasabb hegyén.

0

Sport

Két pilótát is kizártak az F1 Monacói Nagydíj időmérője után

Négy versenyzőt és egy csapatot vizsgáltak Monte-Carlóban, megváltozott a rajtsorrend.

Újabb magyar kiszemeltje van a Liverpoolnak

De nemcsak Szoboszlai csapata csapna le rá.

A Barcelona nyerte a Bajnokok Ligáját

A bilbaói fináléban a Lyont győzte le Jonatán Giraldez csapata

Megvan a Győr vezetőedzője a következő szezonra

Per Johansson marad a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe jutott Győri Audi ETO kézilabdacsapatának vezetőedzője a következő idényben is.

Megszólalt a Veszprém horrorsérülést okozó magyar válogatott kézilabdázója

A játékos a közösségi oldalán írt a sajnálatos esetről.

Vámos Petra búcsúzik: „Boldog vagyok, hogy a lányokkal élhettem meg ezeket a pillanatokat” - videó...

A már bajnok Ferencváros 33-29-re legyőzte a Debrecent a női kézilabda NB I utolsó fordulójában. A mérkőzést követően a debreceniek irányítója, Vámos Petra nyilatkozott a Sportálnak.

Visszavonul a Ferencváros magyar válogatott kézilabdázója

A DVSC elleni hazai szezonzáró előtt jelentették be, hogy Cirjenincs-Kovacsics Anikó nem folytatja a játékot.

A Liverpool játékosa gránátvörösre cseréli a vöröst?

Deco álomigazolása lehet, hogy csak álom marad

Újra megnyerte a Bajnokok Ligáját a Barcelona.

A Barcelona a két aranylabdás játékosa, Aitana Bonmatí és a csereként beálló Alexia Putellas góljával 2-0-ra legyőzte az Olympique Lyont a női labdarúgó Bajnokok Ligája bilbaói döntőjében, így megvédte címé

Nagyot küzdött a törpe az óriás ellen, de a végén elbukott

Szinte végig vezetett az Indiana, csak a legfontosabb pillanatban nem.

Ennél bizarrabb tizenegyest még soha nem adtak focimeccsen

A bírónak nem lesz könnyű dolga, ha ezt meg akarja magyarázni.

0

Bulvár

Már a Bloomberg is arról cikkezik, hogyan nyomja le Orbán Viktor Budapest vezetését

Ismét a világsajtó címlapjára került a magyar miniszterelnök.

Ne ijedj meg, ha külföldön jársz és ilyen vécét látsz – mutatjuk, hogyan kell használni

Nincs annál kellemetlenebb, mikor a legnagyobb szükség idején az embernek lövése sincs arról, hogyan kell használnia a vécét.

Nem tűrték tovább a szülők a Fidesz plakátját

Bár jogszabályt nem sértett, több szülői megkeresés után azonban mégis áthelyezik a kormány háborús választási plakátját, amely a Jókai Mór Általános Iskola kapujának közelében látható egy buszmegálló o

Lehullt a lepel Nagy Ervinről, volt szerelme nem bírta tovább magában tartani az igazságot, a színész okolja a...

Nagy Ervinnek is szembe kellett nézni az igazsággal, amit volt párja zúdított rá.

Az amerikai sztárelemző elismerte: tévedett Orbán Viktorral kapcsolatban

Magyar Péter tüntetéseiről is írt George Friedman.

Ömlik a jég az égből, egyre több helyről érkeznek durva felvételek

Délelőtt az Alpokalján indult be a zivatarral, esővel érkező front, és sok helyen jeget is vitt magával.

Két pilótát is kizártak az F1 Monacói Nagydíj időmérője után

Négy versenyzőt és egy csapatot vizsgáltak Monte-Carlóban, megváltozott a rajtsorrend.

Iskolába ment egy 13 éves lány Balatonkenesén, de onnan már nem tért haza

Jelenleg is keresik a rendőrök azt a 13 éves lányt, aki nem tért haza, miután iskolába ment Balatonkenesére.

Európában nem volt még ilyen: több százezer ember vonul szombaton a békéért

Szombaton a Margitsziget lesz szimbolikusan a béke szigete.

Ha ezt csinálod lefekvés előtt, reggelre kellemetlenül kiszáradsz

Sokunk számára teljesen megszokott, hogy szomjasan és enyhén kiszáradva ébredünk. Végül is a szervezetünk egész éjszaka hidratálás nélkül működik, és az olyan egyszerű feladatok, mint a légzés és a testhőm

blogmorzsák

Így legyetek jó digitális szülők!

Nehéz ebben az új, digitális világban szülőnek lenni és előzetes példák, gyakorlatok nélkül dönteni. Segítünk, hogy jól csináld!

A Balaton lefolyója immár egy park

Itt eresztik le a felesleget - és a hajókat - a tóból.

Megkezdte 2024-es turnéját a Metallica

Hetfieldékhez nem volt túl kegyes a német időjárás.

A védelmező - kell nekünk?

Felmérés a hazai internetezők körében, hogy érte-e már őket kibertámadás

0