Ezt olvasta már?


Veszélyes nyugdíjtévedésben vannak a magyarok

Túlzottan felülbecsüljük a megfelelő nyugdíjkiegészítéshez szükséges havi megtakarítás nagyságát. A szükségeshez képest akár 3-4-szer magasabbra, azaz több tízezer forinttal nagyobbra tippelik a magyarok azt a havonta megtakarítandó összeget, amely ahhoz kell, hogy érdemben ki tudják egészíteni.


hirdetés

Ez a „tévedés” azért veszélyes, mert sok olyan munkavállalót akadályozhat meg az öngondoskodás elkezdésében – ezáltal pedig a biztos időskori jövedelem megteremtésében –, aki az anyagi helyzete alapján valójában képes lenne rá.

A magyar polgárok a valójában szükségesnél akár több tízezer forinttal nagyobb havi nyugdíjpénztári befizetést tartanak szükségesnek ahhoz, hogy idős korukban 50, 100 vagy 200 ezer forint nyugdíjkiegészítésben részesülhessenek – egyebek közt ez derül ki az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) megbízásából elkészített modellszámítások 1 , valamint a szervezet megrendelésére elvégzett országos közvélemény-kutatás 2 adatainak összevetéséből.

Ha 50 ezer forint plusz nyugdíj a cél

A közvélemény-kutatás eredményei alapján a huszonéves férfiak átlagosan közel 25 ezer forint, a nők pedig több mint 29 ezer forint havi pénztári befizetést tartanak szükségesnek ahhoz, hogy öregségi nyugdíjukat 50 ezer forinttal tudják majd kiegészíteni. Ezeket a válaszokat összevetve a modellszámításokkal az derül ki, hogy a nők három és félszer, a férfiak pedig négy és félszer becslik túl a szükséges befizetést, hiszen – 25 éves korban elkezdve a takarékoskodást – elegendő volna csupán 8300, illetve 5600 forintot öngondoskodásra szánniuk havonta 3 .

1 A modellszámításokat az ÖPOSZ megbízásából a Makronóm Intézet készítette el.

2 Az NRC által az ÖPOSZ megbízásából végzett online kérdőíves kutatás reprezentatív a 18-65 évesekre nem, kor, iskolai végzettség, régió és lakóhelytípus alapján.

3 A modellszámításokban a nemenként eltérő összegeket a várható élettartam különbsége magyarázza.

A 35-45 éves korosztály esetében kisebbek a vélt és a szükséges havi befizetés közötti különbségek, de a férfiak esetében így is mintegy két és félszeres (27 ezer forint vs. 11 ezer forint), a nőknél pedig 1,7-szeres (28,9 ezer forint vs. 17 ezer forint) a differencia.

Ha 100 ezer forinttal egészítenénk ki az állami nyugdíjat

Az „ötvenezres kérdéshez” hasonló eltérések voltak tapasztalhatók akkor is, amikor a kutatók a havi 100 ezer forintos nyugdíjkiegészítéshez szükséges önkéntes pénztári befizetés vélt nagyságára kérdeztek rá. A huszonéves férfiak és nők egyaránt a valóban szükséges megtakarítás mintegy négyszeresére tippeltek, vagyis az előbbi csoport szerint 42 ezer, az utóbbi szerint pedig 65,5 ezer forintot kell félretenni minden hónapban a plusz százezres öregségi ellátáshoz.

A negyven körüli korosztályban ezúttal is pontosabbak voltak a megkérdezettek becslései, de átlagosan így is a valós érték több mint másfélszereséről szóltak a tippek. A modellszámítások alapján a nők esetében 34 ezer, a férfiaknál 27,8 ezer forint kell a százezres jövőbeni nyugdíjkiegészítéshez, ha 40 évesen kezdenek hozzá az öngondoskodáshoz – ehhez képest a válaszadók több mint 20 ezer forinttal magasabb havi összeget becsültek.

Ha a jelenlegi átlagnyugdíjat dupláznánk meg

Tovább emelve a tétet a kutatás során arra is rákérdeztek, hogy a válaszadók szerint mennyit kellene félretenniük a 200 ezer forintos nyugdíjkiegészítéshez. (Nem mellesleg ez az összeg közel akkora, mint a jelenlegi átlagos nyugdíj.) A huszonéves férfiak szerint átlagosan 76,5 ezer forintot, a nők szerint pedig közel 103 ezer forintot szükséges befizetni havonta – ehhez képest a valóságban harmadekkora összeg is elegendő, azaz itt is több tízezer forinttal lőttek túl a válaszadók.

A 40 év körüliek esetében szokatlanul nagy különbség mutatkozik a férfiak és a nők becslésének pontossága között. Míg a nők által tippelt közel 85 ezer forintos havi öngondoskodási összeg viszonylag közel van a Makronóm Intézet által számolt nem egészen 70 ezer forinthoz, addig a férfiak esetében az átlagosan becsült 102 ezer forint jóval több, mint a modellszámításban szereplő 43 ezer forint duplája.

„Az, hogy a megkérdezettek ilyen mértékben becslik túl a szükséges nyugdíjcélú megtakarítások nagyságát, azért veszélyes, mert ezek a tévhitek számos olyan munkavállalót akadályozhatnak meg az öngondoskodás elkezdésében, aki az anyagi helyzete alapján valójában képes lenne takarékoskodni a biztos időskori jövedelme érdekében” – hívta fel a figyelmet Nagy Csaba, az ÖPOSZ elnöke. „Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy az öngondoskodás megkezdése sosem késő, de minél korábban vág bele valaki, egyrészt annál többször veheti igénybe az akár 150 ezer forintos szja-visszatérítést, másrészt pedig – ahogyan ez a modellszámításokból is világosan kiderül – annál kisebb havi befizetés is elegendő lehet a nyugdíjcél eléréséhez.”

szalai








Ön melyik párt listájára szavazna a 2024. június 9-i EP-választáson?









0

hírek innen, onnan

Sose gondoltuk volna, hogy Tóth Gabi ezzel az emberrel fog egyszer duettezni

Tóth Gabi különleges emberrel állt színpadra egy különleges eseményen. Az énekesnő oda akarta tenni magát, mivel a szerelme, Papp Máté...

A futballtörténelem egyik legsúlyosabb katasztrófájáról emlékezett meg a Liverpool

A Liverpool Football Club és a város ma tiszteletét fejezte ki, hogy megemlékezzenek a Hillsborough-i tragédia 35. évfordulójáról. A 1989....

Tóth Gabi Papp Máté Bence testvérével tette ezt meg: szerelme háta mögött történt az egész

Tóth Gabi óriási meglepetést okozott Papp Máté Bencének: elállt a Fricskás fiú szava, erre nagyon nem számított.

Bérmegállapodás a győri Audiban: mutatjuk a részleteket

A múlt héten zárt ajtók mögött intenzív és együttműködésen alapuló egyeztetések zajlottak. A közösen kidolgozott megoldási...

Így tényleg eltüntetheted a szemed alatti sötét karikákat

A szem alatti sötét karikák fáradttá teszik a tekintetünket, és ha tartósan is fennállnak, kimerültséget vagy akár egy betegséget is...

Sára Botondot indítja a Fidesz Józsefvárosban

A főispán zsinórban két választást bukott el, mégis őt indítja a kormánypárt a kerületben. 

Sára Botond visszaszállt a ringbe: ismét indul a VIII. kerületért

A fideszes politikus június 9-én visszavághat Pikónak, aki regnáló polgármesterként újraindul a választáson.

Meglepő találmányok a NASA-tól, amelyeket ma már mindannyian használunk

Morzsaporszívó, babatápszer, láthatatlan fogszabályzó. Ma már hétköznapinak számító eszközök, melyekről nem is gondolnánk, hogy a...

Kirúgta edzőjét a pocsék formában lévő NB II-es focicsapat

Már az utódja is megvan a korábbi ferencvárosi játékosnak.

„Tényleg nem tudom, mi köze ehhez a cicimnek" – 34 éves Emma Watson

Nem Angliában született, 11 évesen lett filmsztár, de igyekszik két lábbal állni a földön, és mindig kiáll a nők jogaiért.

Miért rúgnak ki rengeteg magyar katonát? - kérdezte Orbán Viktortól Magyar Péter

Még további négy témában is választ vár a Tisza Párt alelnöke a kormányfőtől.

0

Sport

Százezrek ünneplik Magyarország új csodacsapatát

Egészen elképesztő, hogy Magyarország férfi és női kézilabda-válogatottja is ott lesz az olimpián.

Megérkezett az új Moszkvics csúcsmodell, le fog esni az álla, ha meglátja

Egy kínai szabadidő-autót márkázták át, és készen is lett a 4,8 méter hosszú 8-as.

Vérfürdő és kiütés: gyakorlatilag kiesett az NB II-be a Mezőkövesd

A Puskás Akadémia már az első félidőben eldöntötte a három pont sorsát.

Jürgen Klopp elárulta, miért csak csere volt Szoboszlai Dominik a Liverpoolban

A német edző tisztában van vele, a folytatás nagyon nehéz lesz.

Zinedine Zidane az új kiszemelt?

Habár sokáig Xabi Alonso tűnt a Bayern München legfőbb célpontjának a nyáron távozó Thomas Tuchel pótlására, a hírek szerint a Leverkusennél maradó spanyol helyett immáron Zinedine Zidane-t szeretnék magukhoz éd

Síri csend és döbbenet: dráma az Udinese–Roma-mérkőzésen

A Roma védője a szívéhez kapott, és összeesett.

Otthon kapott ki a Liverpool, Szoboszlai egy félidőre állt be.

A Liverpool labdarúgócsapata az idény lehető legrosszabb pillanatában került hullámvölgybe: előbb ikszelt a Manchester United vendégeként letudott bajnokin, majd az Európa-liga odavágóján kapott ki az Atalantától,

ZTE-FTC: a horvát támadó duplája is kevés volt, az utolsó percben jött a dráma

Az NB I 28. fordulójában a listavezető Ferencváros a ZTE otthonába látogatott. A vendégek kispadján Dejan Sztankovics helyett Leandro ült, […] A ZTE-FTC: a horvát támadó duplája is kevés volt, az utolsó percben j

Bukott az Arsenal is, a forduló nagy nyertese a Man City.

Az angol labdarúgó-bajnokság élvonalának 33. fordulójában a Liverpool után az Arsenal is hazai vereséget szenvedett vasárnap, így a szombati Luton Town-verés következtében a hétvége nagy nyertese a címvédő Manch

Ezt üzenték a Fradi szurkolói Dejan Sztankovicsnak és a családjának

A szerb edző nehéz napokon megy át a kórházban lévő fia miatt.

Nem szívroham okozhatta a Roma védőjének rosszullétét, aki összeesett a pályán

Az éjszaka folyamán kardiológiai és neurológiai vizsgálatokon is átesett.

A ZTE vezetőedzője a Fradi elleni dráma után: Nem engedték, hogy pontot szerezzünk...

Mint ismert, a Ferencváros vezetőedzője, Dejan Sztankovics nélkül, Ben Romdhane 97. percben szerzett találatával 3-2-re győzött Zalaegerszegen az NB I 28. fordulójában. A mérkőzést követő sajtótájékoztatón a k

0

Bulvár

Orbán bejelentett valamit, Magyar Péter pedig az óvóhelyekről kérdezte

Posztolt a miniszterelnök, kommentelt Magyar Péter.

Óriási bajt okozott a NASA, pusztító aszteroidák ezrei tartanak a bolygó felé

El akartak téríteni egy aszteroidát, de nem úgy sikerült a terv, ahogy várták.

Gyerekjáték megmenteni az elsózott pörköltöt: csak ennyi a trükkje

Mindenkivel előfordul olykor, hogy legyen bármilyen rutinos a konyhában, véletlenül hibát vét főzés során – például túl sok sóval szórja meg a magyarok egyik nagy kedvencét, a pörköltet. Azonban ilyen esetben s

Szentkirályi Alexandra ezt nem gondolta át, akkorát hibázott, hogy Karácsony Gergely is biztos megmosolyogta

A főpolgármesternek készülő Szentkirályi Alexandra most hatalmas hibát vétett.

Kihátrált a kormány Kocsis Máté mögül? – A miniszterek ellentmondtak a frakcióvezetőnek

Írásbeli kérdést küldött Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője a kormány minden miniszterének, hogy megtudja, hány rokont, ismerőst juttattak az illetékes tárcavezetők állami munkahelyhez, pozícióhoz kinevezés

Majka: Nem arra adtunk felhatalmazást az országainkat irányító politikusoknak, hogy uszítsanak, gyűlöletet kel...

A rapper bejegyzésében többek között az írta: a békében és a szeretetben hiszek, legyen átkozott minden háború.

80 km/h-s szél, zivatarok, jégeső: 10 vármegyére frissítették a riasztást

Komoly hidegfront érkezik meg a Kárpát-medencébe, kettászakítja az országot a Hungaromet friss előrejelzése szerint.

Orbán Viktor bejelentése bakival indult, majd jött Magyar Péter, aki felkérdezte a miniszterelnököt

Nem volt zökkenőmentes a kormányfő posztja a Védelmi Tanács üléséről, majd menetrendszerűen megérkezett az ellenzéki politikus.

Súlyos vádakkal szálltak bele Magyar Péterbe a parlamentben

Orbán Viktort bohóchoz hasonlították, de a Tisza alelnökét is kritizálták.

blogmorzsák

Így vess véget a manipu­lációnak a kapcsolataidban

A mentális jóléted sokkal többet érdemel.

A hét 5 új rock/metal dala

Heti dalmegosztásunkban most nagypályások és feltörekvők. Mindegyikben közös, hogy van bennük súly.

Irán tévedése

Ez a támadás ostobaság volt.

0