Megvannak Magyarország legjobb kórházai, milliókat érő díjat osztottak ki a győzteseknek
Átadták az Egészségfejlesztő Kórház Díjakat 2026-ban! Szeged, Salgótarján, Orosháza és Zugló is a győztesek között. Nézze meg, mely intézmények kaptak milliókat.
Átadták az idei „Egészségfejlesztő Kórház Díjat” az Országos Kórházi Egészségfejlesztési Program harmadik programperiódusának záróeseményén. A díjat három kategóriában hirdette meg a Magyar Kórházszövetség a Magyar Egészségfejlesztő Egyesülettel közösen: országos intézetek és klinikai központok, vármegyei irányító kórházak, valamint városi- vagy szakkórházak. A zsűri – a tavalyi évhez hasonlóan – idén is különdíjjal jutalmazta azt az intézményt, ahol kiemelkedő egészségfejlesztési kezdeményezéseket valósítottak meg. Az idén újra díjazták a szakrendelőket is, a MEDICINA2000 Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség közreműködésével.
Az „Egészségfejlesztő Kórház Díj” és az „Egészségfejlesztő Szakrendelő Díj” célja, hogy elismerje azon intézmények erőfeszítéseit, amelyek elkötelezetten dolgoznak munkatársaik, betegeik és a lakosság egészségének támogatásáért.
A díjat támogató Richter Gedeon Nyrt. a kategórianyerteseknek 2-2 millió forint, a különdíjas intézménynek 500 ezer forint, azaz összesen 8 és fél millió forint pénznyereményt adott át, amelyet egészségfejlesztési programjaikhoz használhatnak fel.
„Az Egészségfejlesztő Díjjal szeretnénk ösztönözni az egészségügyi szolgáltatókat, hogy intézményi szinten, rendszerszerűen valósítsanak meg magas színvonalú egészségfejlesztési tevékenységeket. Célunk, hogy az egészségfejlesztés a kampányszerű vagy projektszemléletű megközelítésből továbblépve a mindennapi egészségügyi ellátás szerves, integrált részévé váljon, és hogy a szereplők egymás jó gyakorlataiból tanulva, valamint egymást inspirálva erősítsék az egészségfejlesztő szemlélet rendszerszintű megvalósítását az ellátórendszer egészében”– emelte ki dr. Rákosy-Vokó Zsuzsa, a Bethesda Gyermekkórház Egészségfejlesztési Program programvezetője.
A 2026-os év díjazottjai
Országos intézetek és klinikai központok kategóriában: Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
Vármegyei irányító kórházak kategóriában: Nógrád Vármegyei Szent Lázár Kórház
Városi- vagy szakkórházak kategóriában: Orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet
Egészségfejlesztő Szakrendelő Díj: Zuglói Egészségügyi Szolgálat
Különdíj: Észak-Pesti Centrumkórház-Honvédkórház
Az intézmények kiemelkedő prevenciós tevékenységükért, dolgozóik fizikai és mentális egészségét támogató innovatív programjaikért, közösségépítő kezdeményezéseikért, valamint egészségkommunikációs tevékenységükért és a helyi közösségekkel való szoros együttműködésükért részesültek a rangos elismerésben. A nyertesek videói az alábbi linken tekinthetőek meg: „Egészségfejlesztő Kórház Díj 2026” – YouTube.
„Az egészség megőrzése nemcsak a betegek szempontjából fontos, hanem azok számára is, akik az ellátórendszer működését nap mint nap biztosítják. A kórházak és szakrendelők kulcsszerepet tölthetnek be az egészségtudatos szemlélet erősítésében. Ezért nagy öröm, hogy a Richter támogatóként csatlakozhatott ehhez a programhoz, amely az egészségfejlesztésért dolgozó intézmények munkáját ismeri el” – hangsúlyozta Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. Csoportszintű PR, CSR és kormányzati kapcsolatok főosztályvezetője.
A Magyar Kórházszövetség a Belügyminisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkársága támogatásával 2023 novemberében indította el a komplex egészségfejlesztési programot a hazai fekvőbeteg-intézményekben. A program célja, hogy támogassa a kórházak egészségfejlesztési profiljának kialakítását vagy bővítését, hozzájárulva ezzel az egészségügyi dolgozók és a lakosság egészségtudatosságának növeléséhez, valamint a betegségek megelőzéséhez. Az Egészségfejlesztő Kórház Díj program megvalósítását a Richter Gedeon Nyrt. 15 millió forinttal támogatta.
Címlapkép: Bethesda/Sajtóközlemény
hírek innen, onnan
Zámbó Krisztián párja túl van a műtét megpróbáltatásain, már wellness hétvégét terveznek
Takács Zsuzsi, Zámbó Krisztián párja, januárban szenvedett súlyos balesetet, amikor megcsúszott egy jeges villamosmegállóban, és eltört...
Milák Kristóf váratlanul visszalépett az országos bajnokságon – mi történt?
Fő számában, 200 pillangón nem áll rajthoz a csütörtöki döntőben az olimpiai bajnok klasszis.
A topbajnokságokat másolná az NB I, teljesül az élvonalbeli klubok kívánsága
A Magyar Labdarúgó-szövetség szakmai alelnöke, Lőw Zsolt szerint Anglia és Németország példája lebegett a szemük előtt.
Skandináv lottó: nagyon különös számokat húztak az április 15-i sorsoláson, 280 millió forint volt a tét
Ezek voltak a 16.heti, április 15-i skandináv lottó nyerőszámai.
Második világháborús lőszerekre bukkantak Lepsénynél
A harci eszközöket egy építkezésen találták meg.
Nagy István agrárminiszter három nappal a választási vereség után elárulta, kiket tart a jövő reménységeinek
Nagy István azután posztolt, hogy Cser-Palkovics András azt nyilatkozta: a Fidesznek teljesen új elnökségre van szüksége.
Kreml: Akkor lehet rendezni a problémákat, ha Magyar Péter ugyanolyan nyitott a párbeszédre, mint Orbán Viktor
Dmitrij Peszkov ismét üzent a Tisza Párt elnökének.
Erre nagyon sokan vártak: végre szabad lehet a felsőoktatás
Kurt Deketelaere, az Európai Kutatóegyetemek Ligájának főtitkára szerint a Tisza-kormány helyreállíthatja az intézmények autonómiáját.
Cser-Palkovics: teljesen új vezetés kell a Fidesznek
Cser-Palkovics András szerint a Fidesznek a választási vereség után elsősorban önvizsgálatra van szüksége, nem pedig politikai...
Sandra Bullock letarolta a vörös szőnyeget: 61 évesen merész szettben tért vissza
Sandra Bullock 61 évesen is lehengerlő. Merész, élénkpiros szettben tért vissza a vörös szőnyegre, és azonnal minden tekintetet magára...
Nádas Péter a Fidesz bukásáról: Orbán szó szerint kirabolta az országot
Az író a német ZEIT Online-nak adott interjúban értékelte a választás eredményét és a kormányváltást. Nádas szerint az új...
Zelenszkij veri a mellét: A jövő már a fronton van, Ukrajna építi
Zelenszkij ukrán elnök bejelentette, hogy az ukrán robotrendszerek a történelem során először emberi beavatkozás nélkül foglaltak el...
Sport
Szoboszlait vádolják a franciák, de az UEFA is felelős a PSG-sztár sérüléséért
Franciaországban úgy vélik, Desire Doue sérülése volt a Liverpool elleni siker árnyoldala.
A Liverpool lecserélt sztárja a meccs közben hazament, és súlyos árat fizethet
Arne Slot elárulta a PSG elleni vereség után, hogy francia csatár sérülése nem néz ki jól.
Véget ér Szoboszlai Dominik karrierje Liverpoolban? Sokkoló hír érkezett
Elmondjuk, mi történt.
A Barcelona a BL-visszavágón is szíven szúrta magát
Az Atlético Madrid egy nagyon sokáig emlékezetes párharc után bejutott a Bajnokok Ligája legjobb négy csapata közé.
Drasztikus változtatás jön a magyar labdarúgásban a következő idénytől
Egyhangú ajánlás után döntöttek.
Közleményt adott ki a Szujó Zoltán vezette szövetség, váratlannak nevezte Gyulay Zsolt lemondását
Rendkívüli közgyűlést kell összehívnia a testületnek.
A Liverpool kettős vereséggel, rúgott gól nélkül búcsúzott a BL-ből
A címvédő Paris Saint-Germain a nyolc között kiejtette a Liverpoolt a Bajnokok Ligájában.
Szoboszlai fájdalmas magánya: teljesen összetörve állt a Liverpool-szurkolók elé
A magyar középpályás nagy álma összetört, de a balhé után egymásra talált a csapat drukkereivel.
Kerkez lábában gól maradt, megvan a Liverpool bűnbakja
A Liverpool kettős vereséggel búcsúzott a Bajnokok Ligájától.
Liverpool–PSG: nem jön Budapestre a Liverpool, Szoboszlaiék idén trófea nélkül maradnak
A Budapesti BL-döntő lebeghet a játékosok szemei előtt.
Vérfagyasztó jelenet után jött a fordulat, a Barcelona hiába nyert Madridban
A katalánok így még nem szomorkodtak madridi győzelemért.
Rablás és őrültség: nem finomkodtak a játékosok a Barcelona BL-kiesése után
A katalánok mindkét mérkőzésen kaptak piros lapot.
Bulvár
Olyan lesivideó terjed Orbán Viktorról, ami teljesen példátlan, nem látta a miniszterelnök, hogy veszi a kamera
Nem akárhol filmezték le Magyarország miniszterelnökét, és nem akárki kommentálta az eseményeket.
Pénzesőt indítana a Tisza Párt a nyugdíjasoknak, de elképzelhetetlen, hogy ezt azonnal meg lehet valósítani
Konkrét időpontot pedig nem tettek a vállalásaik mellé.
Giorgia Melonit, megkérdezték nem koccint-e Orbán Viktorra – az arckifejezése mindent elárult
Egy veronai borfesztiválon járt az olasz miniszterelnök.
Mennydörgő bejelentkezés, ez volt Magyar Péter első mondata a Kossuth Rádióban, azonnal szót kért már az első kérdés előtt
Másfél év után először jelentkezett be a közmédiában Magyar Péter.
Tömegével kerülnek elő az érvénytelen levélszavazatok: a legtöbben ezt a hibát követték el
Több százezer szavazatot ellenőriztek a Nemzeti Választási Iroda tagjai az elmúlt napokban.
Meghalt Szőke István
75 éves volt.
Lista készült a fideszes celebekről, elindult az elszámoltatás?
Tóth Gabi mellett más érdekes nevek is feltűnnek.
Karácsony Gergely: bizonyos Szentkirályi Alexandra Éva magánszemély feljelentett
A fideszes többségű Nemzeti Választási Bizottság el is marasztalta.
Szoboszlait vádolják a franciák, de az UEFA is felelős a PSG-sztár sérüléséért
Franciaországban úgy vélik, Desire Doue sérülése volt a Liverpool elleni siker árnyoldala.
Magyar Péter az M1-en: Szerkesztő asszony, nem érzi kellemetlennek? A propagandát olvassa fel
Másfél év után járt a közmédiában a Tisza Párt elnöke.
Ultimátumot kapott a fideszes Szita Károly
Szolnok kilép a Megyei Jogú Városok Szövetségéből, ha az elnök nem mond le azonnal.
Magyar Péter bejelentette, változik a családok támogatása
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke szerda reggel interjút adott a Kossuth Rádiónak. Többek között a családtámogatási rendszerről azt mondta, minden jól működő intézkedést megtartanak. Hozzátette, hogy bővítik

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


