Ezt olvasta már?


Jelentősen nőtt a napelemek iránt a kereslet

Jelentősen nőtt a napelemek iránt a kereslet az elmúlt két három hétben - mondta a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség elnöke csütörtökön az MTI-nek.

Kiss Ernő közölte, 2021-ben Magyarországon a tagvállalataik, illetve más vállalkozások együttesen 35 ezer háztartásba telepítettek napelemes rendszereket, illetve napelemes erőműveket. Idén viszont csak az elmúlt hetekben körülbelül 60 ezer megkeresés érkezett a szövetséghez. Ráadásul a vállalkozásoknak is több ezer napelemes rendszerre van igényük, hiszen már évek óta piaci áron kapják a villamos energiát. Mindez pedig nagy leterheltséget okoz, ezért a szövetség elnöke biztos abban, hogy a nemrégiben jelzett igények megvalósításának egy része átcsúszik jövőre.

Ugyanakkor jelezte, a legnagyobb gátló tényező, hogy a napelemes rendszerek telepítésére vonatkozó, az energiaszolgáltatók által kiadott műszaki gazdasági tájékoztatóra a szolgáltatók leterheltsége miatt, a jogszabályban rögzített 30 nappal szemben, több hónapot, akár fél évet is kell várni.

Kiss Ernő elmondta, ha egy ügyfél megkeresi a szövetség tagjait, hogy szeretne napelemes rendszert telepíteni, akkor első lépésben a felkeresett kivitelezőnek az áramszolgáltatóhoz be kell jelenteni a napelemes rendszer telepítésére vonatkozó igényét.

Erre azért van szükség, mert bár a napelemes rendszer nem engedélyköteles, de a telepítéséhez szolgáltatói hozzájárulás kell. Ez alapján lehet ugyanis megkezdeni a kivitelezést, ami egy átlagos méretű rendszernél mindössze egy napig tart.

Rendkívüli problémának nevezte a szövetség elnöke, hogy az áramszolgáltatók a 2,5 kilowattnál nagyobb teljesítményű napelemes rendszer telepítésénél a korábbi gyakorlatot szigorították. Most már az esetek döntő többségében megkövetelik a felhasználótól, hogy alakítsa át ingatlanában a villamoscsatlakozásának helyét, mielőtt benyújtja a napelemes rendszerre az igényét. Ez korábban egyetlen lépésben meg lehetett tenni.

Az új szabályozás értelmében ez a beruházás, amely önmagában átlagosan 500 ezer forint, több hónapos csúszást eredményez a beruházás megvalósításában. Mindezt a szövetség elnöke értelmetlennek tartja, mert a beruházás után sok esetben elutasíthatják a napelemes rendszer telepítésére vonatkozó igénybejelentést.

A másik nagy problémát a termékhiány jelenti. Az orosz-ukrán háború hatására ugyanis egész Európában óriási a kereslet a napelemek és az inverterek iránt.

Globális szinten a napelemgyártás 85 százaléka Kínában található, majd Dél-Koreában és az Amerikai Egyesült Államokban. Magyarországon részegységeket gyártanak - jellemzően kínai alapanyagból - például Csornán és Kecskeméten. Ezért az ország importra szorul.

Kiss Ernő elmondta, a szövetségnek több mint 300 tagvállalata van, amelyektől elvárják egyebek mellett, hogy képzett szakemberekkel rendelkezzenek és legyen több lezárt üzleti évük, azaz most induló cég nem lehet a szövetség tagja.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Árulkodó műholdképek szivárogtak ki: valami nagyon készül, hirtelen ellepték a bázist az amerikai gépek

Műholdfelvételek tanúsága szerint februárban jelentősen megnőtt az amerikai katonai repülőgépek száma egy szaúd-arábiai...

Bombasztikus ötletet dobott be a miniszter: el kell tanulnunk a pimasz trükköt Donald Trumptól

A francia kereskedelmi miniszter szerint Európának nem felháborodnia kellene az amerikai vámpolitikán, hanem megérteni annak belső...

Hogy mi? Ánuszáról vallott Amanda Seyfried

A sztárnak egy speciális protézist kellett viselnie.

Távcsővel kémleli parancsnoka arcát az atomerőműhöz kirendelt honvéd a megyei lapok új AI-grafikáján

Mesterséges intelligenciával generált újabb grafikákkal mutatták be egyszerre a kormánypárti megyei

Dévényi Tibi bácsi állandó kezelésekre jár, és a látása is romlik: „Ezt dobta a gép”

Dévényi Tibi bácsi, a legendás rádiós-tévés műsorvezető és lemezlovas nemrég ünnepelte a 79. születésnapját, amelyet csendesen, az...

Méteres hó és 135 km/h-s szél: bombaciklon bénította meg az USA keleti partvidékét

Több mint 650 ezer otthon maradt áram nélkül, és rengeteg iskolában szünetelt a tanítás. Massachusetts egyes részein több mint egy...

Fordulat Ceglédbercelen: 27 év után ásták ki a férj kertjéből az eltűnt édesanya holttestét

A rendőrség emberölés miatt nyomoz, miután emberi maradványokat találtak Ceglédbercelen. A nő férjét gyanúsítottként hallgatták ki a...

„Élhető várost az akkugyárak helyett!” – Meccsen üzentek a debreceni ultrák

Az üzenet pikáns az utóbbi hetek fejleményei miatt.

3 órán belül kattant rajtuk a bilincs Cegléden – itt a rendőrségi bejelentés

Kamerák buktatták le a betörőket, akiket azóta elfogtak.

Mi a kedvenc szexpózod?

A párkapcsolati dinamika és az intimitáshoz való viszony sokat elárulhat rólunk, mint ahogy az is, hogy melyik szexpózt kedveljük a legjobban.

Vigyázz. Hiába élte túl a leander a telet, ha ezt teszed vele.

Eláruljuk, mire érdemes figyelni a leander teleltetése után! Ha ugyanis ezt elrontod, hiába teleltetted tökéletesen! De megtudod azt is,...

0

Sport

Robbie Keane nem tudott sokáig örülni a továbbjutásnak, a fejét fogta, majd ismét kiakadt

Robbie Keane nem tudott elmenni az MLSZ szabálya mellett az El-továbbjutás után.

Bulgáriában súlyos vádakkal álltak elő a Fradi sikere miatt, dühöng a helyi sajtó

Égbekiáltó játékvezetői hibáról írnak a bolgár sajtóban, szerintük ráadásul nem először fordult elő.

Kisorsolták a nyolcaddöntőket a BL-ben, a Real Madrid most is megkapta a Man. Cityt

Idén is összecsap a Bajnokok Ligájában a két sztárklub.

Megvan a Ferencváros Európa-liga-nyolcaddöntős ellenfele

A magyar bajnok Portugáliában harcolhatja ki a bravúrt jelentő újabb továbbjutást.

Slot lesújtó hírt közölt Wirtzről, Szoboszlai játékára ez nagy hatással lehet

A Liverpool szombaton 16 órakor a West Ham Unitedet fogadja a Premier League-ben.

Sorsoltak az Európa-ligában, a Fradi a könnyebb ellenfelet kapta

Megvan a Ferencváros nyolcaddöntős ellenfele.

20 ezer eurós pénzbírságot kapott a Ferencváros játékosa

A zöldasztal mellett is akadt egy jelentős felvonása a Ludogorec elleni Európa-liga-csatának.

Gróf Dávid fejben már a büntetőre készült a Fradi El-meccsének őrült hajrájában

Noha a Fradi 2-0-ra legyőzte és kiejtette a Ludogorecet, a rendes játékidő végén a vendégek majdnem büntetőt kaptak.

Robbie Keane: Óriási szó, hogy ezzel a költségvetéssel ott vagyunk a legjobb 16 között

A Ludogorec edzője nem bírózott, sportszerűen gratulált és sok sikert kívánt a Fradinak.

Liverpool: Sallai az Anfielden? Ma eldől az ő sorsa is

A Galatasaray biztosan angol csapat ellen folytatja a BL-t.

A Ferencváros a két „rossz” közül a kevesbé rosszat kapta, Kubatov Gábor gyorsan reagált

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) pénteken a BL-sorsolás után az Európa-ligában is elkészítette a nyolcaddöntő párosítását.

0
0

Bulvár

NER-es vállalkozók próbálják megszerezni a lómenhely földjeit

Azokat a szénabálákat pár héttel korábban még a Tisza Párt vezetői görgették.

Orbán Viktor: Megtámadtak bennünket

Élőben a miniszterelnök péntek reggeli interjúja.

Gyászzenét sugároznak a TV2 helyett közel 10 ezer magyar háztartásban: meglepő az oka

Különös dolog fogadja a tévén azokat, akik a TV2 Csoport csatornáit szeretnék nézni sok hazai háztartásban.

Szolnok vármegye sokkban, halomba hevertek az út mellett, ezreket rázott meg a bizarr eset

Szolnok vármegyében olyan dolgot láttak, ami miatt sokkos állapotba került a lakosság.

Az emberek közé zuhant az épület homlokzata az Andrássy úton - Sokkoló videó

Sokkoló felvétel készült arról, hogy az emberek közé zuhant egy épület homlokzatának darabja szerda délután az Andrássy úton.

Leszámolnak a bediktálással, jönnek az új lakossági fogyasztásmérők

Szerencsen gördülnek le az új mérők, a fogyasztásmérés új korszaka kezdődik.

Meglepő, mit tesz a csípős étel a szervezeteddel – ezt jó tudni.

A csípős ételek hatása a szervezetre: előnyök és kockázatok.

Vége. 20 év után másodszor válik a férjétől a magyarok kedvenc énekesnője

Úgy tűnik, ismét véget ért egy álompár kapcsolata. A világsztár énekesnő, Pink és az extrémsportoló,  Carey Hart húsz évnyi házasság után – és nem először – a különválás mellett döntöttek.

Robbie Keane nem tudott sokáig örülni a továbbjutásnak, a fejét fogta, majd ismét kiakadt

Robbie Keane nem tudott elmenni az MLSZ szabálya mellett az El-továbbjutás után.

Amíg aludt, kitört egy újabb háború

Pakisztán afganisztáni célpontokat bombázott.

blogmorzsák

A sötétség és zűrzavar világló regénye

Kevesen robbantak be így és ennyire a magyar irodalom élvonalába, mint Kardos G. György.

Egy egész nemzedék új csúcsa lett a Volkswagen modellje

Egészen különlegesre sikerült az ID.7 Tourer.

0